Agrárközélet

Az aszály több mint százezer hektár erdőt pusztított ki Németországban tavaly óta

MTI

Alig másfél év alatt százezer hektárnál is nagyobb területen pusztult ki az erdő Németországban a meleg és száraz időjárás miatt, a szövetségi mezőgazdasági és élelmezési minisztérium egy nemzeti erdőmentő programon dolgozik - írta csütörtökön a Der Tagesspiegel című berlini lap.

Az erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók érdekképviseleti szervezetének (AGDW) felmérése alapján 2018 óta 110 ezer hektárnyi erdő pusztult ki, így nagyjából 70 millió úgynevezett tömör köbméternyi hulladék fa keletkezett. Csak az eltakarítás költsége 2,1 milliárd euró (690 milliárd forint), az újraerdősítés további 640-660 millió euróba kerül a Németország területének csaknem egyharmadát borító erdőkön gazdálkodók szervezetének becslése alapján.

Julia Klöckner mezőgazdasági és élelmezési miniszter gyors állami segítséget ígér. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa csütörtökön a tartományi kormányok CDU-s szakminisztereivel egyeztet, és szeptemberre úgynevezett nemzeti erdőügyi csúcstalálkozót szervez, amelyet augusztusban erdőgazdálkodási, környezetvédelmi és tudományos szervezetek képviselőivel folytatandó megbeszélések előznek meg.

„Erdeink megmentése óriási feladat, csak egyesített erővel oldhatjuk meg” – mondta a politikus egy csütörtöki, a Rheinische Post című lapban megjelent interjúban. A tervezett lépésekről a napokban a Der Tagesspiegelnek elmondta, hogy az újraerdősítést 500 millió euró közpénzzel támogatják majd, a programot a kormánynak a klímaváltozás elleni védekezést szolgáló alapjából finanszírozzák.

Az erdőpusztulás több tényező hatása. Hőség idején erdőtüzek, a hőséghullámok végén heves viharok tizedelik az állományt, és a tavalyi nagy aszály miatt az idei szárazság és hőség a legyengült és a kártevőknek kiszolgáltatott fákból álló erdőkre sújtott le. A fenyők a nedvességhiány miatt nem tudnak védekezni a kéregrágó bogarak ellen, a tölgyes, cseres erdőkben pedig több régióban robbanásszerűen szaporodik a gyapjaslepke hernyója és a búcsújáró lepke emberekre és állatokra is veszélyes hernyója, kopaszra rágva a lombos fákat.

Mindezzel kapcsolatban Jochen Flasbarth, a szövetségi természetvédelmi minisztérium államtitkára a Der Tagesspiegelnek azt mondta, hogy a klímaváltozás miatt át kell dolgozni a nemzeti erdészeti stratégiát. „Nem oldjuk meg a problémát, ha (a klímaváltozás következményeire) érzékeny fenyőerdők helyére érzékeny fenyőerdőket ültetünk” – mondta az egyik legismertebb német környezetvédelmi szakemberként számon tartott államtitkár, kiemelve, hogy több fajtából álló, úgynevezett vegyes erdők telepítésére kell törekedni.

A mezőgazdasági és élelmezési minisztérium adatai szerint Németország területének 32 százalékát borítja erdő, ami 11,4 millió hektárt jelent. A leginkább jellemző a fenyőerdő 5,2 millió hektárral, 47 százalékos részaránnyal. A fenyvesek után a bükkösök következnek 1,7 millió hektárral, a harmadik helyen a tölgyerdők állnak 1,1 millió hektárral.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Hatalmas károkat okoztak a jégesők Németországban

2023. június 19. 12:37

Az előző hetek során több mint 22 ezer hektárról jelentettek jégkárt az északnémet területeken, de további jégesők várhatók.

800 liter növényvédő szer szivárgott ki a pótkocsiból

2022. május 14. 09:16

Németországban súlyos baleset történt egy traktorszerelvénnyel.

Farkasprobléma: szigorú védelem helyett új vadgazdálkodás?

2025. május 25. 16:10

Az EU csökkentette a farkas védelmi szintjét, így a tagállamok, köztük Németország is, vadgazdálkodási eszközökkel kezelhetik a növekvő populáció okozta konfliktusokat.

EU agrárreform: Brüsszel jóváhagyta a német KAP stratégiai tervet

2022. november 22. 12:06

Az Európai Bizottság jóváhagyta az EU agrárpolitikájára vonatkozó német stratégiai tervet. Ez azt jelenti, hogy Németországban 2023-tól megszabták a 6 milliárd eurós mezőgazdasági támogatás szabályait.