Agrárközélet

A no-deal Brexit katasztrófa lenne a brit mezőgazdaság számára

Syngenta Blog

A Brexittel kapcsolatos bizonytalanságot jellemzi, hogy a brit farmerek bizonyos termékekre behozatali vám kiszabását kérték a miniszterelnöktől.

A brit farmerszövetség, a National Farmers Union (NFU) levelet írt Boris Johnson miniszterelnöknek, amelyben azt kérte, hogy ha Nagy-Britannia kereskedelmi megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót, vámolják meg a tojás, egyes tejtermékek, kertészeti termékek és gabonafélék behozatalát.

Amint a Reuters jelentette, a farmerek abból indulnak ki, hogy az EU-ba irányuló brit mezőgazdasági exportnak várhatóan tarifákkal kell szembenéznie a no-deal forgatókönyv szerint, ugyanakkor márciusban az akkori miniszterelnök, Theresa May kormánya bejelentette a számos importárura vonatkozó tarifák eltörlésére irányuló tervet – ideértve egyes tejtermékeket és mezőgazdasági termékeket –, hogy elkerüljék az úgynevezett kemény határt az EU-tag Írországgal.

Az NFU elnöke, Minette Batters szerint, ha az Ír-Északír határ továbbra is átjárható lesz (ami az ír békemegállapodás sarkalatos pontja), ezen az úton vámmentesen léphetnek be az áruk az Egyesült Királyságba. Ha ez bekövetkezik, ugyanakkor, a brit termékeket vámmal sújtja az EU, a kialakuló árufelesleg lenyomja az árakat, így rosszul járnak a farmerek.

Ezért az NFU arra kérte Boris Johnson kormányát, hogy gondolja át az ír szigeten húzódó szárazföldi határ vámmentességének fenntartására vonatkozó tervet, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül hagyja el az Uniót október 31-én.

„A no-deal Brexit katasztrófa lenne a brit mezőgazdaság számára, ezért az EU-ból való kilépésnek rendezettnek kell lennie” – mondta Minette Batters, hozzátéve: „Ha megállapodás nélkül lépünk ki, az EU-val fenntartott kereskedelmi kapcsolataink hirtelen változása súlyos következményekkel jár az Egyesült Királyság élelmiszer- és mezőgazdasági ágazatában, nem utolsósorban az import és az export vámkezelése miatt”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A klímaváltozás és az özönnövények II.

2023. február 24. 06:38

Mi a titka azoknak az idegenhonos fajoknak, amelyek özönnövényként képesek megbolygatni nemcsak a szántóföldi és kertészeti mezőgazdasági tevékenységet, de gondot okozhatnak a kertben és a természetes vegetáció egyensúlyában is? Miért olyan sikeres a parlagfű, a szerbtövis-fajok és a különböző kölesfajok hazai terjedése?

Mabisz: a biztosítók aszálykifizetései negyvenmilliárd forintnál tartanak

2022. november 8. 11:42

A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.

Gutenberg megnyugodhat

2019. július 29. 08:33

Sokunk gyermekkorának kedves emléke, amint apa a reggeli kávéja mellett újságot olvas. Többünk életében apa már nincs jelen, de mi a helyzet az újságokkal?

Kátyúk a digitális agrárgazdaság felé vezető úton

2022. augusztus 16. 11:34

Sikerül fenntartani az ütemet, vagy lendületet veszít az ágazat?