Állattenyésztés

Az áruházakkal egyeztetnének a tojástermelők

Magyar Nemzet

Újabb fronton indítottak támadást a multik a magyar termelők ellen. A ketreces tojótyúktartás kérdésében nehezen közelednek az álláspontok. Egyes áruházláncok ugyanis amellett, hogy igyekeznek mind lejjebb vinni az árakat, szeretnék kiszorítani kínálatukból a ketreces tojásokat. A technológiaváltás óriási összegeket emésztene fel, ami a tojás árában is jelentkezne, ráadásul az ágazati szereplők szerint indokolatlan is lenne.

Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került, amely veszélybe sodorhatja az ágazat szereplőinek működését. Szép Imre, a Tojásszövetség újonnan megválasztott elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: számos esetben előfordult, hogy az üzletláncok indokolatlan akciót hirdettek, ezzel pedig rendre sikerült letörniük a felvásárlási árakat. Az M-es méretű dobozos tojás darabja például tartósan negyven forint körül volt, pár héttel ezelőtt azonban az egyik áruházlánc 25 forintos akciós árat hirdetett.

– Természetes, hogy vannak eltérések, egy-egy termék ára nem azonos minden boltban, ebben az esetben azonban nem egy-két százalékos volt az eltérés mértéke. A szóban forgó üzletlánc több mint 37 százalékkal kínálta alacsonyabb áron a terméket – mutatott rá a szakember. Ezt az áresést a piaci folyamatok semmiképp nem indokolták, ugyanis sem a hazai, sem az uniós piacon nincs túlkínálat tojásból.

– A 25 forintos darabonkénti ár ráadásul olyan alacsony felvásárlási szintet feltételez, amely mélyen az önköltség alatt van. Ilyen olcsón itthon nem lehet tojást előállítani – szögezte le Szép Imre. Az elnök szerint a közeljövőben szeretnének egyeztetni valamennyi hazai kiskereskedelmi szereplővel annak érdekében, hogy elfogadható konszenzus alakuljon ki a tojás áráról, a mostanihoz hasonló kilengések pedig ne forduljanak elő.

Az árazás azonban nem az egyetlen vitapont, amiről egyeztetni kellene. Egyes üzletláncok nemrég támadást indítottak a ketreces tartás ellen. Szép Imre szerint ezen áruházak részben anyacégeik nyomására próbálják kiiktatni kínálatukból a ketreces tartásból származó tojást, Németországban és az Egyesült Királyságban ugyanis az alternatív technológiák az elterjedtebbek.

Az elnök ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy az európai uniós jogszabályok változása nyomán jelentősen átalakult a ketreces tartás. A szigorú előírásokat az állatjóléti szempontok figyelembevételével alkották meg, ennek alapján itthon és az EU többi tagállamában is lecserélték a korábban használt ketreceket a gazdálkodók. Mindez nem elhanyagolható költséget jelentett, a szövetség becslései alapján csak Magyarországon 44-48 millió euróra rúgott a beruházások összege. Az uniós jogszabályalkotás folyamatában az állatvédők is részt vettek, jóváhagyásukkal született meg az új metódus.

– Nem lehet öt-tíz évente szemléletet váltani egy olyan ágazatban, ahol a beruházások hosszú távon térülnek meg. Ha a magyar gazdálkodókat újabb technológiaváltásra kényszerítik, az egész ágazat jövője kerülhet veszélybe, és uniós szinten is nagy kiesést jelenthet, ha leáll a ketreces termelés – jegyezte meg. Majd hozzátette: semmi sem bizonyítja, hogy állategészségügyi szempontból káros lenne ez a tartástechnológia, sőt számos előnnyel jár. Amellett, hogy a legköltséghatékonyabb metódus, a ketreces tartásból származó tojás a legkevésbé szennyezett, tehát a humánegészségügyi szempontok is mellette szólnak.

– A ketreces tyúktartás környezetkímélő, e technológiának a legkisebb az ökológiai lábnyoma, valamint az ammóniakibocsátás is a ketreces tartásban a legalacsonyabb – mondta a szakember.

Itthon és a visegrádi országokban is a ketreces tartás a legelterjedtebb, ezért a hazai ágazati szereplők a nemzetközi fórumokon a V4-ek segítségére is számítanak, emellett az olasz, a spanyol és a francia tojástermelők támogatásában is bíznak, hiszen ott is többségben van ez a technológia. Szép Imre a lakosság korrekt tájékoztatását ítéli a legfontosabb lépésnek, így az elmúlt évek fogyasztásösztönző lépései után – amelyek sikerre vezettek – a tartási módok megismertetése érdekében is kampányt indítanának. A szövetség továbbá az üzletláncoktól is azt várja, hogy ne csak egyetlen kiragadott momentummal, hanem átfogó szakmai érvelésekkel biztassák a fogyasztókat az alternatív forrásból származó tojás fogyasztására.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Élő online valóságshow-t indít a Nébih

2019. március 28. 07:47

A „Túlélő tojások” az első olyan valóságshow, melynek főszereplői állatok, nevezetesen csirkék, vagyis kezdetben tojások.

A ketreces tartástechnológiának is helye van hazánkban

2020. június 26. 09:17

Az EU-konform ketreces tartástechnológia a legkörnyezetkímélőbb, ennek a termelési módnak a legkisebb az ökológiai lábnyoma, például a káros gáz (ammónia, szén-dioxid, metán) kibocsátás is ennél a tartásnál a legalacsonyabb.

Mihez kezdjünk a megmaradt főtt tojással az ünnepek után?

2024. március 29. 08:10

A legtöbb család túlvállalja magát a húsvéti tojásfőzéssel. Hogy miért? Mert szépen mutatnak a hímes tojások az ünnepi tálakon, főként, ha sokfélét festünk. De mit kezdjünk a megmaradt főtt tojással az ünnepek után?

10 tudnivaló a tojásról

2024. március 29. 05:40

Az idei áprilist a húsvéti ünnepekkel indítjuk, remélhetőleg szép idő és finom étkek kíséretében. A tavaszi ünnepkörben elengedhetetlen szerephez jut a tojás: ahogy az asztalon, úgy a locsolkodás során sem nélkülözzük. Ennek apropóján tíz érdekességet hoztam a tojásról.