Állattenyésztés

Tavaly óta mintegy kétezer vaddisznó lett sertéspestises

MTI

Mintegy kétezer vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist Magyarországon a betegség tavaly áprilisi megjelentése óta - közölte az országos főállatorvos kedden az M1 aktuális csatornán.

Bognár Lajos felidézte: a nyár végén növelni kellett a fertőzött területet, és valószínűleg még tovább kell Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében. Hozzátette: szeptemberben a budakeszi erdészet egyik vadászterületén jelent meg az afrikai sertéspestis.

A betegséget eddig csak vaddisznóban mutatták ki, a sertésállományt nem érinti – emelte ki.

Elmondta: emiatt, több mint egyéves tárgyalássorozat után, Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt, és bár a húskészítményekről még egyeztetnek, már csak a pontosítás maradt hátra, ezért hamarosan azokat is lehet szállítani.

Minden szállítmányt egy állategészségügyi bizonyítvány kísér, amely tanúsítja, hogy az áru mindenféle betegségtől mentes – tette hozzá.

Az országos főállatorvos beszélt arról is, hogy a sertéspestis ellen a telep zártságát kell biztosítani, fontos a fertőtlenítés, és nem szabad élelmiszermoslékkal vagy zöld takarmánnyal etetni az állományt.

A vadászatra jogosultak feladata a tetemek gyűjtése, a beteg állatok kilövése, és az állománygyérítés – mondta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A tojásba is képesek bemászni ezek a férgek, ügyeljünk a jelekre

2025. december 29. 09:10

A fogyasztók elé ritkán kerülnek sérült vagy szépséghibás nagyüzemi tojások, ám a ház körüli tyúkudvarokban alkalmanként találkozhatunk ilyenekkel.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Nőhet a baromfihús ára

2020. január 21. 10:35

A sertéshús tavaly 20 százalékkal drágult, miközben a baromfitermékek ára alig emelkedett, sőt, például a csirkemellfilé ára, ami pedig prémium terméknek számít, még kissé lejjebb is szállt.

Mátrafüred közelében újabb sertéspestis miatt elhullott vaddisznót találtak

2018. május 1. 07:02

A Nébih laboratóriumi vizsgálatai ismét ASP fertőzöttséget mutattak ki egy elhullott vaddisznóból származó mintában.

Március 1-jétől változnak az afrikai sertéspestis kártalanítási tételei

2024. február 29. 08:10

2024. március 1-jétől módosulnak az afrikai sertéspestis (ASP) mentesítési tervhez kapcsolódó, állami kártalanítási tételek.

Emelkedhetnek a húsvéti húsok árai

2020. március 25. 08:47

Az árak idei emelkedése független a koronavírus-járványtól, annak hátterében az afrikai sertéspestis világpiaci hatásai állnak, ami miatt drasztikusan emelkedik az alapanyagár.