19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Állattenyésztés

A régi falusi gyakorlatról feledkezzünk meg, rengeteg veszélyt hordoz magában

Agrofórum Online

Érdemes konyhai ételmaradékot, moslékot adni a ház körül tartott sertéseknek? Az ötlet csábító, ám rengeteg veszélyt tartogat.

Régen faluhelyen szokásban volt, hogy a ház körül keletkezett szerves háztartási hulladékot a disznókkal etették fel. A legfeljebb egy kis korpával feljavított és vízzel hígított ételmaradékokat nevezték mosléknak, amelynek felhasználása a modern nagyüzemi körülmények között természetesen nem elfogadható. De érdemes-e az otthoni sertéstartásnál továbbra is ezt a gyakorlatot alkalmazni?

Az ételmaradék ilyesfajta hasznosítása racionális döntésnek tűnhet, ám hosszú távon komoly gondokat okozhat. Sok országban ezért már tiltják a gyakorlatot, elsősorban arra hivatkozva, hogy ha az ételmaradék állatokkal érintkezik, akkor rögtön hulladékká válik. A jogi csűrés-csavaráson kívül észszerűbb indok, hogy a konyhai ételmaradék komoly fertőzési forrás is lehet, amely megbetegítheti, vagy akár el is pusztíthatja a jószágokat.

A témát a fonákjáról is nézhetjük: mielőtt az állati eredetű termékeket (hús, tej, tojás stb.) emberi fogyasztásra alkalmasnak dolgozzák fel, meg kell bizonyosodni arról, hogy nem hordoznak betegségeket. Miután azonban a fogyasztó otthon felbontja az árut, rögtön megindul annak a romlása. Ha ilyen élelmiszermaradékot adunk a sertéseinknek, azzal megkockáztatjuk a megbetegedésüket, illetve a lassabb fejlődésüket. A jószágok ugyanis egészséges, steril, csíramentes táplálékhoz vannak hozzászokva, nincsenek hozzáedződve a bizonytalan eredetű és minőségű táplálékhoz.

Pestisveszély

A klasszikus értelemben vett moslék könnyen gyulladást, baktériumfertőzést okozhat az állatok szervezetében, utána pedig – nemkívánatos módon – antibiotikumokhoz kell nyúlni a kezelésük érdekében. Emiatt megjelenik a rendszerben az élelmezés-egészségügyi várakozási idő, vagyis jó darabig tartózkodnunk kell a sertések értékesítésétől, vagy a saját célra történő levágásától, elfogyasztásától.

Ha a sertéseknek szánt konyhai hulladékban nem hőkezelt (sütött-főzött) disznóhús is található, az jelentősen megnöveli az afrikai sertéspestis, illetve a klasszikus sertéspestis felbukkanásának esélyét. Gyakori, hogy a szennyezett hús az embereket nem betegíti meg, viszont a jószágokra végzetes hatással lehet.

Akár afrikai, akár klasszikus sertéspestisről van szó, jellemző, hogy a betegség lassan, alattomosan terjed az állományban. A fertőzött egyedek nem mutatják azonnal a tüneteket, vagyis mire a sertéstartó felfigyel a jelekre, akkor már alighanem elkésett a védekezéssel. Ha pedig az állatokat közben elszállítják, azzal messzebbre is elhurcolják a betegséget. Hiába tűnik tehát vonzónak a moslékkal etetés, ezt a gyakorlatot inkább kerüljük el egészségügyi megfontolásból.

Így előzhető meg az afrikai sertéspestis:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

142 állata tűnt el a gazdának, csak hetekkel később vette észre

2026. augusztus 10. 13:10

A 44 millió forintot is meghaladja annak az állattartónak a kára, akinek közel másfélszáz rendkívül értékes wagyu marháját lopták el.

Hazánkban nem érintett a házisertés-állomány az afrikai sertéspestissel

2019. augusztus 5. 13:03

A betegség ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, ezért fontos az alapvető állategészségügyi szabályok betartása, például a megfelelő takarítás, fertőtlenítés és eszközök használata.

Ukrajna lazított a magyar sertéshús beviteli tilalmon

2018. július 27. 13:15

A rendelkezés visszavonásával, illetve a fertőzött magyarországi megyék területére való módosításával újra megnyílt a lehetőség az érdekelt magyar vállalkozások előtt az ukrán export szállításokra.

Ad hoc munkacsoport jön létre az afrikai sertéspestis miatt

2018. november 15. 12:47

Az intézkedések további módosítására, „finomhangolására” van szükség a mielőbbi észlelések, a fogékony állományok egyedszámának csökkentése, valamint a minél nagyobb számú laboratóriumi vizsgálatok biztosítása érdekében.

Jó úton haladunk az antibiotikumok visszaszorítása felé

2019. július 25. 07:42

A nagyüzemi állattenyésztésre jellemző Európában, hogy talán még sosem voltak ennyire megbízhatóak és veszélytelenek az európai állati eredetű termékek, mint manapság.