Agrárközélet

Brutális kárt okoznak az illegális pálinkafőzők

PNT

Csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó -, és Vámhivatal.

A legutóbbi rajtaütéskor egy sufniban 200 liter, többek között banán és sárgadinnye párlat volt készen, és hatezer liter cefre várt a lefőzésre. Májusban Békés megyében találtak hétezer liter illegális párlatot a pénzügyőrök, amit az előkészített üvegek alapján egyértelműen kereskedésre szánt a tulajdonos. A Pálinka Nemzeti Tanács szerint a sorozatos feltárások egyértelműen mutatják a piacon uralkodó feketekereskedelmet, amelynek végzetes hatása van a pálinkaszakmára.

Egy nagyobb kereskedelmi pálinkafőzde éves termelési mennyiségének felel meg az a gyümölcspárlat mennyiség, amelyet idén, csupán néhány rajtaütés alkalmával foglalt le a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal. A Pálinka Nemzeti Tanács szerint az említett feltárások egyértelműen bizonyítják, hogy a feketekereskedelem súlyos méreteket ölt. A testület szerint az említett esetek ellenére sincs törekvés az illetékes szervek részéről arra, hogy felszámolják a piacon uralkodó feketekereskedelmet, miközben a fennálló helyzet több pálinkafőzdét is a csőd szélére kényszerít.

A legutóbbi rajtaütésre Baranya megyében került sor szeptember 9-én, ahol a párlatok egzotikus gyümölcsökből is készültek, mint például banán és füge. Ezen kívül találtak még 6000 liter cefrét, ami szintén kifőzésre került volna. A legtöbb illegális párlatot azonban Békés megyében foglalták le a NAV munkatársai, ahol összesen hétezer liter igazolatlan eredetű alkoholterméket találtak. Önmagában már ez a mennyiség is megfeleltethető egy átlagosnál nagyobb kereskedelmi pálinkafőzde éves termelési mennyiségének.

Egy másik esetben a magánfőző internetes hirdetése keltette fel a NAV figyelmét, ugyanis az illető memóriakártyákat árult. A próbavásárláskor viszont kiderült, hogy az adathordozók mellé megvételre kínálta fel zárjegy nélküli gyümölcspárlatot is.

A Pálinka Nemzeti Tanács idén februárban hívta fel a figyelmet a magánfőzéssel kapcsolatos anomáliákra, a 2018-as adatokból ugyanis az derült ki, hogy az országban bár több, mint húszezer magánfőzésre szolgáló lepárlókészülék van bejegyezve, az eladott párlatadójegyek alapján maximum hétezer berendezést használtak.  Az adatokból az is kiderült, hogy az előző évben hivatalosan mindössze 115 ezer liter gyümölcspárlatot készítettek saját fogyasztásra a magánfőzők.

Az idén eddig legfoglalt párlatmennyiséget, 42 alkoholfokkal számolva 150 magánfőző készíthetné el egy év alatt. Az ezzel járó, literenként kiváltott adójegyek összértéke több, mint 10 millió forint lenne.

*

Magánfőző az a 18. életévét betöltött gyümölcstermesztő személy, aki saját tulajdonú gyümölccsel, gyümölcsből származó alapanyaggal és párlat készítésére alkalmas, saját tulajdonú desztillálóberendezéssel rendelkezik. A jogszerűen eljáró magánfőzők egy évben legfeljebb 86 liter 42 fokos párlatot állíthatnak elő, amit csak a magánfőző, valamint családtagjai és vendégei fogyaszthatják, de nem értékesíthetik. A gyümölcspárlatok otthoni elkészítéséhez minden esetben párlat adó jegyet kell igényelni a NAV-tól, még a főzést megelőzően. Ezt annak kell igényelnie, aki a lakhelye szerinti önkormányzatnál magánfőzőként regisztrált. A párlatadójegy egy liter párlat előállítására jogosít, illetve igazolja a jövedéki adó megfizetését és az eredetet is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Felbukkant az ázsiai lódarázs a szomszédunkban, izgalmas hajsza indult utánuk

2024. október 19. 16:10

Egy drón 360 fokos szkenneléssel azonosította a fészket a 2,5 °C-os hőmérséklet-különbség alapján. A fészek a lomb takarása miatt csak mintegy 5 fokos szögben volt látható.

Milyen új szakmák vannak a mezőgazdaságban?

2024. október 16. 13:10

Az agrárium átalakulásával óriásivá nőtt az igény a digitális technológiákhoz vagy a fenntarthatósági elvárásokhoz értő szakemberekre.

Bajorország átáll az éghajlatálló vegyes erdőkre

2024. október 15. 12:10

Három százalékponttal 38 százalékra nőtt a lombos fák aránya a bajor erdőkben. A fiatalabb erdőállományokban jelenleg 60 százalék körüli az arány.

A nagy kávés cégek is készülnek a klímaváltozásra

2024. október 11. 11:10

A Starbucks több innovatív gazdaságot vásárol a klímarezisztens kávé létrehozása érdekében. Célja a szén-dioxid-semleges kávétermesztés.

Nem került le a polcokról a "gönci barackpálinka"

2018. október 15. 06:25

Nem került le a polcokról a "gönci barackpálinka" megnevezésű eredetvédett pálinkatermék.

Már a sövényből is pálinkát főznek

2020. augusztus 10. 11:07

Gondolta volna, hogy magas minőségű pálinkát díszítő vagy sövényalkotó növényfajták gyümölcsterméséből is lehet készíteni? Hallott már a Nógrádikumként ismert borzag pálinkáról?

Balatonon új ital született: hungarikumok házasítása amerikai beütéssel

2021. június 11. 09:47

Zamárdiban mutatta be a vendéglátós szakma képviselőinek a helyi Fenegyerekek Zrt. saját fejlesztésű Vadvíz családját.

Fokozottan ellenőrzik a pálinka-előállítókat és -forgalmazókat

2019. november 19. 13:09

Az ellenőrzés-sorozat az üzemeket, a kereskedelmi egységeket és a vendéglátóhelyeket egyaránt érinti. Az eddigi tapasztalatok vegyesek, de mindenképp pozitívum, hogy túlnyomó többségében csak kisebb hibákat találtak az ellenőrök.