Állattenyésztés

Meghatározó a magyar lúdtermelés uniós szinten is

MTI

Európai szinten is meghatározó a magyar lúdtermelés, ezen szárnyasok száma tavaly 1,3 milliót tett ki - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Baromfi Termék Tanács (BTT) pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint a naposliba-keltetés megközelítette a 6,5 millió egyedet 2018-ban, az azt megelőző évben ez az érték 5 millió volt, 2016-ban pedig 6,8 millió. Tavaly a vágóhidak 34 ezer tonnát közelítő élő tömegben vettek át libákat, a feldolgozóüzemekben közel 22 ezer tonna mennyiségben állítottak elő vágottliba-termékeket.

A hízottliba-felvásárlás nőtt 2018-ban, ennek megfelelően mintegy 60 százalékkal bővült az előállított hízott libamáj mennyisége is. A tavalyi teljes hízottlibamáj-termelés 1422 tonnára tehető, ebből mintegy 1000 tonna export volt – ismertették.

Az idén a víziszárnyas-termékpálya egészén érezhető piaci hatások a lúdágazatot is súlyosan érintik. A néhány évvel ezelőtti a madárinfluenza-járvány következtében lecsökkent állományméret idénre nemcsak rendeződött, hanem az ágazat már túl is termel. A korábbi időszakban az árualap hiánya miatt kialakult magasabb árak a fogyasztás mérséklődését okozták. Ugyanakkor jelenleg a mérséklődött fogyasztás és a túltermelés együttes hatásaként az árak rendkívül nyomottak – jegyezték meg.

A baromfiágazat kibocsátása tavaly 365 milliárd forintot tett ki, a mezőgazdaság kibocsátásából 13, az állattenyésztéséből közel 39 százalékkal részesedett.

A baromfivágások a 2017-es madárinfluenza miatt bekövetkezett visszaesés után 2018-ban tovább nőttek, mintegy 8 százalékkal – ez elsősorban a kacsavágások dinamikus bővülésének köszönhető, de emelkedtek a liba-, és kismértékben a pulykavágások is. 2010 és 2018 között a baromfivágások 46, ezen belül a libavágások 59 százalékkal bővültek vágósúlyban.

Magyarországon a lúdhús iránti kereslet hagyományosan a november 11-i Szent Márton nap környékére és karácsonyra összpontosul.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Márton nap: 2020 sem a libatenyésztők éve - bedőlhet az ágazat

2020. november 11. 16:29

"Megyünk előre, nem adja fel az ágazat, de a külső környezet igen érzékeny, és sajnos lesznek termelők, akiknek valószínűleg ez az év lesz az utolsó." Szabó Miklóssal, a Magyar Lúdszövetség elnökével Márton nap kapcsán az ágazat jelenlegi helyzetéről, lehetőségeiről beszélgettünk.

Lúdtelepen igazoltak madárinfluenzát

2023. március 24. 10:24

Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Emelkedett a tyúk-, a lúd- és a kacsaállomány

2022. június 24. 07:36

Hazánkban 2021-ben a kacsaállomány 43 százalékkal, 4,2 millióra, a lúdállomány 19 százalékkal, 952 ezerre emelkedett.

A lúd, az újbor és Márton

2023. november 11. 05:40

Szent Márton, a tours-i püspök, a fegyvertelen katona, hazánk védőszentje, az újbor bírája – honnan ered ez a sokszínű, régi kultusz? Hogy kapcsolódik mindez egyetlen emberhez?