Agrárközélet

A legkeresettebb exportcikkek lehetnek a magyar agrárinnovációs eredmények

NAIK

„A magyar agrárinnovációs eredmények a legkeresettebb exportcikkek lehetnek” – hangsúlyozta Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója Ghána fővárosában, Accrában. Az első ghánai mintafarmok átadó ünnepségén elhangzott, hogy az elkövetkező években összesen hat bemutató farmot hoz létre Magyarország a nyugat-afrikai országban, amelyeken magyar növényfajtákat tesztelnek és mutatnak be, továbbá hazai mezőgazdasági innovációs eredményeket lehet megtekinteni. A bemutató farmoktól azt várják a szakemberek, hogy a későbbiekben piaci lehetőséget teremtenek magyar vállalkozások számára.

A főigazgató kiemelte, hogy a most elindított farmokon elsősorban dísznövényeket, különböző zöldségnövényeket mutatnak be trópusi körülmények között. Az első eredmények máris biztatóak: a térségbeli gazdálkodók örömmel fogadják a magyar fajtákat és technológiákat, többen érdeklődnek a termelésen túl a feldolgozóipari lehetőségek iránt is.

Szabó András ghánai nagykövet arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az accrai nagykövetség három évvel ezelőtti újranyitása következtében érzékelhetően élénkebbé váltak a gazdasági, kulturális, tudományos és oktatási kapcsolatok a nyugat-afrikai országgal. Magyar részvétellel folyik Ghána szennyvíztisztítási rendszerének korszerűsítése, de szakembereink vesznek részt az elektronikus személyi nyilvántartás kialakításában is. „A mintafarmok elindítása nem csak a ghánai-magyar agrárkapcsolatok szempontjából jelent mérföldkövet, de kihatással lehet a magyar agrártermékek és -technológiák egész Afrikát érintő megjelenítésére”- mutatott rá a nagykövet.

Afrika népessége az előrejelzések szerint az elkövetkező két évtizedben megduplázódik. A megnövekvő élelmiszer- és takarmány igény biztosítása külső segítség nélkül nem oldható meg. Magyarország az elkövetkező években nyolc afrikai országban jelenik meg növényfajtákkal és más hazai agrárinnovációs eredményekkel, amelyektől tudományos és gazdasági eredményeket egyaránt remélnek a programok lebonyolítói. A farmok létrehozásának szakmai koordinációját a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ végzi.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Országjárásra indul az agrárkutatási központ az aszálykárok enyhítésére

2019. április 11. 06:33

Teljesen kivédeni nem, de mérsékelni lehet az aszálykárokat például helyes agrártechnikával és alkalmazkodással.

A kormány jelentős többletforrást nyújt öntözésfejlesztésre

2019. január 24. 13:30

Feldman Zsolt államtitkár beszámolt arról, hogy idén megkezdi működését a nemzeti öntözési központ a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központon (NAIK) belül. Ismertette a 2019-es évben elérhető agrártámogatások körét, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Vidékfejlesztési Programban 19 nyitott pályázati felhívás van, 307,92 milliárd forinttal.

Támad a fuzárium!

2019. július 16. 11:33

A fuzárium kialakulására fokozottan hajlamosít a gomba számára kedvező időjárás, valamint a stresszes, legyengült növényállomány.

Jogszabályi szinten szigorítanák a fémzárolt vetőmagok használatát az országban

2018. március 12. 08:17

Elsősorban gazdálkodási szemléletváltásra van szükség, ugyanakkor a kérdésben mindaddig nem lesz érdemi előrelépés, amíg a törvényi szabályozást nem szigorítja a kormányzat.