Életmód, gasztronómia

Fűszeres húsgombócok kétféle burgonyával

Agrofórum Online

A darált húsos ételek könnyen és gyorsan elkészíthetőek és nagyon praktikusak. Sokféleképpen fűszerezhető; szinte bármi jól passzol hozzá.

Kétféle burgonyát választottam hozzá. Az egyszerű krumpli tökéletes választás a fűszeres gombócokhoz, a batáta (édesburgonya) pedig kicsit édeskéssé teszi, nem beszélve arról, mennyire egészséges. Próbáljátok ki Ti is!

 Hozzávalók:

  • 50 dkg darált hús
  • 80 dkg burgonya
  • 2 közepes édesburgonya
  • 1 csokor friss bazsalikom (a szárított is jó)
  • 1 tojás
  • 2 kisebb gerezd fokhagyma
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 2 kis szelet kenyér
  • olívaolaj
  • só, bors
  • őrölt pirospaprika

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

Összegyúrjuk a darált húst a tojással, az apróra vágott bazsalikommal és fokhagymával, a közepes nagyságra vágott vöröshagymával, majd a zsemledarabkákkal.

Megsózzuk, borsozzuk, és meghintjük kb 2 kiskanál őrölt pirospaprikával.

Ezt összedolgozzuk, majd kisebb gombócokat gyúrunk belőle.

A krumplit és az édesburgonyát meghámozzuk, majd kisebb karikákra vágjuk.

Egy közepes tepsi aljába kevés olívaolajat öntünk. 2 sorban ráhalmozzuk az édesburgonyát, majd kicsit megsózzuk.

Tetszés szerint 3 vagy 4 sorban elhelyezzük a gombócokat, majd köréjük a krumpliszeleteket.

Kevés olívaolajjal meglocsoljuk, lefedjük alufóliával, és kb 40 percig sütjük. Ezután levesszük a fóliát, és további 20 percig pirítjuk.

Friss bazsalikomlevéllel tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Coca-Cola új ízzel rukkol elő

2025. január 29. 17:10

A Coca-Cola új üdítőszériája nosztalgikus ízen alapszik. A termék várhatóan egy évig lesz elérhető a polcokon.

A hét legjobb takarítási trükk

2025. január 27. 12:10

A #CleanTok-on takarítási tippeket osztanak meg az emberekkel. Vannak közöttük olyanok, amelyek mindannyiunk számára hasznosak lehetnek.

Sós borok, sós pálinkák a népi gyógyászatban

2025. január 26. 12:10

A „csodaszereket” jobbára gabonából, kukoricából, burgonyából, törkölyből készítették, majd sós vízzel dúsították.

Hogyan fogyasszuk a propoliszt?

2025. január 17. 07:10

A propolisz antibakteriális tulajdonságai csökkentik a szájüregi baktériumokat és segítenek megelőzni a fogínygyulladást, fogszuvasodást és fertőzéseket.

Évelő dísznövények ültetésének és gondozásának alapszabályai

2019. január 23. 04:37

Az évelő dísznövényeket a türelmetlen, de dolgos kertész hálás barátainak is nevezik: a kiültetésüket követő néhány hónap alatt már színpompás, egészséges állományt képezhetnek. Ehhez viszont körültekintő helyválasztás és hosszú hónapok kitartó gondozása, védelme szükséges. Lássuk, milyen körülményekre figyeljünk, hogy egészséges évelő dísznövények díszítsék a kertünket!

Mérgező gyomnövények II. – nadragulya, foltos bürök, kaukázusi medvetalp

2021. március 29. 04:39

Ne adjunk esélyt a mérgező gyomnövényeknek, hogy a kertünkbe kerülve vagy a tavaszi-nyári kirándulásaink alkalmával érintkezésbe kerüljünk mérgező hatóanyagaikkal. Ismerjük meg a leggyakrabban előforduló fajokat, hogy idejében felismerjük őket és megelőzhessük vagy hamar orvosolni tudjuk a bajt!

Legyen saját fűszerkertünk - 4. rész

2019. május 29. 12:52

Hol nevelhetjük házikertünkben sikeresen a bazsalikomot, a citromfüvet és a mentát? Mi a különlegessége ezeknek a fenséges illatú növényeknek, és milyen ínyencségek ízesíthetők ezekkel a fűszernövényekkel?

Mire van szüksége egy egészséges erdőnek? II. rész – az odvas fák szerepe

2022. február 25. 04:36

Az odvas fák a holtfákhoz hasonlóan egy egészséges erdő szerves részei. Minél idősebb egy erdőállomány, annál több és változatosabb odú található benne, így különböző állatfajok számára nyújthat táplálékot, menedéket, vagy helyet az utódok felnevelésére. De hogyan alakulnak ki ezek az odvak a fán? Miért fontosak olyan sok állatfajnak?