Agrárközélet

NAK TechLab inkubációs program – támogató környezet startup vállalkozásoknak

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal által életre hívott NAK TechLab inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az ágazatot.

Az inkubációs program három részből – úgynevezett sprintből – áll, és összesen három hónapig tart. A jelentkezők közül a legígéretesebb 13 csapat kapott meghívást az első sprintre, a háromnapos kiválasztási eseményre (bootcamp), ahonnan 8 startup jutott be a program későbbi szakaszaiba. A valós, közvetlen piaci visszajelzés céljából az inkubációs programban az innovatív startup vállalkozások nagyvállalatokkal dolgoznak együtt. A program nagyvállalati partnere az Axiál Kft., a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., a Bonafarm Csoport, a Hungrana Kft., a KITE Zrt., illetve Magyarország legnagyobb kockázati tőkebefektetője, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. A bootcamp lezárultával elindul az együttműködés a startupok és a nagyvállalatok között.

„Az agráriumban robbanásszerű változások várhatók a digitális technológiák és az új, innovatív megoldások terjedése miatt, melyet jól példáznak a programba bekerült startupok megoldásai is, amik nagy mértékben hozzájárulhatnak az agárgazdaság hatékonyságához. Vitathatatlan felelőssége a NAK-nak, hogy a működőképes megoldások minél előbb elérhetővé váljanak a magyar gazdák számára.”– mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője hozzátette:

,,Kezdeményezésünk nem egyszeri alkalom. Egy új felhordórendszer alapjait fektetjük le vele, ami a jövőben folyamatosan lehetőséget ad az agrárium iránt érdeklődő fiatal ötletgazdáknak, hogy innovációik beépüljenek az ágazat mindennapjaiba.”

Az inkubációs program további szakaszaiban a NAK és a Design Terminal workshopokon, konzultációkon, ágazati és külsős mentorok bevonásával segíti a résztvevő startupok fejlődését és a nagyvállalatokkal közös munkát. Az intenzív közös felkészülés és a három hónap eredményeinek bemutatására látványos záróeseményen, a Demo Day-en kerül sor.

A fő cél, hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, melyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar működését, valamint átformálni az ágazattal kapcsolatos előítéleteket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal együttműködésének előzménye a nagy sikerű, 2019. márciusi innovációs ötletverseny, a júliusi befektetői találkozó, valamint az októberi rapid tanácsadás, a ,,speedmentoring” esemény.

A NAK TechLab inkubációs programba bekerült csapatok:

Agrodat: Megoldásuk adatvezérelt döntéshozatalra irányul a szőlőtermesztésben és feldolgozásban, mikroklimatikus viszonyokat, talajhőmérsékletet és vízgazdálkodást megfigyelő mérőeszközök segítségével. A kapott adatok feldolgozásával előre jelzik a várható kórokozók megjelenését, így a megelőző kezelés optimális időben történhet. A megoldás segíti a növényvédelmet, csökkenti a vegyszerhasználatot. www.agrodat.hu

Alzagro: A csapat egy automata gabonamintázó és minőségvizsgáló drónt fejleszt. A fejlesztett alkalmazás javaslatot ad a mintavételi pontokra, a mintázási útvonalra, így teljes keresztmetszetből vehető minta, amiket emberi beavatkozás nélkül, a drónon lévő tárolókba elkülönítve tud gyűjteni. A mintavétel során lehetőség nyílik a gabona fehérje-, sikér- és nedvességtartalmának vizsgálatára is. A megoldással a mintavételezés folyamata automatizálható és egyszerűsíthető. www.alzagro.com

GosTech: Teljesen automata gyümölcsszedő-rendszert fejlesztenek, mely mesterséges intelligenciát használva, robottechnológiával végzi a betakarítást. A megoldás képes lehet kiváltani egy munkaerőigényes folyamatot, valamint a betakarítás hatékonysága is növekedhet. A cég jelenleg gépi látás és deep learning alapú komponenseket tesztel. www.gostech.hu

Growberry: A Growberry automatizált okosrendszere alternatívát kínál a hagyományos növénytermesztéssel szemben olyan esetekben, amikor vagy kiszámíthatóbb hozamra vagy nagyobb tápértékre, illetve hatóanyag-tartalomra van szükség. Ehhez fejlesztettek egy kísérletezéshez használható prototípust, melyben modellezhető számos termesztési környezet, így nagyüzemi körülmények közt is modellezhetők az egyes új termesztéstechnológiai eljárások. Megoldásuk a hidropóniát veszi alapul, ami föld nélküli növénytermesztő eljárást jelent. www.thegrowberry.com

Led Lighting Kft.: A csapat megoldása a baromfitartóknak kínál alternatívát az elavult rendszerek kiváltására. A LED technológia fejlődésével lehetővé vált a fényforrás stroboszkóp-hatásának csökkentése, akár a teljes megszüntetése, így az nem stresszeli az állatokat. A megoldással csökken az állatok stresszterhelése, így az állomány kiegyensúlyozottabb lehet, ami az élettani funkciókra is pozitív hatással van.

Moly.Net: A fiatal, dinamikus csapat megoldása egy digitális almamoly-csapda, aminek adatait felhasználva időben adható precíziós permetezési tanács. A csapdák a központtal vezeték nélkül kommunikálnak. A megoldás a preventív növényvédelmet segíti, amivel a növényvédőszer-mennyiség jelentős csökkenése érhető el. A bootcamp során felmerült az innováció kukoricára alkalmazása is.

OKOSFARM: Megoldásuk magas szintű kontrollt kínál elsősorban az állattartó telepeken. Ezt kamerarendszerekkel, saját fejlesztésű szenzorokkal érik el. A rendszer a nagyobb kontrollnak köszönhetően időben tájékoztatja a gazdálkodót az állományok vagy akár az egyedek változásáról, így megoldható a mielőbbi beavatkozás. www.okosfarm.com

PigBrother: A csapat megoldása állattartó telepeken alkalmazható megfigyelő rendszer, mely emberi beavatkozás nélkül végzi a felügyeletet. A rendszer egyszerűsíti az állattartást, és a folyamatos megfigyelésnek köszönhetően állandó kontroll alatt tartja az állományt. Ennek köszönhetően az esetleges beavatkozások preventíven is megvalósulhatnak, így megelőzhető, hogy egy fertőzött egyed megfertőzzön másikakat.

A NAK TechLab:

Hiánypótló agrármegoldásokat fejlesztő startup vállalkozásoknak biztosítunk támogató környezetet. A NAK TechLab programjaiba a startup vállalkozásokon kívül nagyvállalatokat, gazdákat, befektetőket és kisebb cégeket is bevonunk. Célunk, hogy segítsük a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szerkezetváltását, segítsük az agrárium modernizációját, illetve hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, melyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai agrárium és az élelmiszer-feldolgozás működését és átformálni az ágazattal kapcsolatos előítéleteket.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nemzetstratégiai kérdés a méhészet támogatása

2025. május 21. 11:10

Több tízmilliárd forintnyi támogatás segíti a hazai méhészeket 2027-ig. A cél: a méhtartás fenntartása és a beporzók védelme.

Bánki H. Dezső kapta idén a Vetőmag Szövetség-díjat

2025. május 19. 16:08

A Vetőmag Szövetség-díjat idén Bánki H. Dezső kapta, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai vetőmagágazatnak.

Jótékonysági futás Szarvason a cukorbeteg gyermekekért

2025. május 18. 13:10

A Corteva futóversennyel támogatta a Diaboló Alapítványt, segítve a cukorbeteg gyermekek sportolását és életminőségének javítását.

Megalakult a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ Karcagon

2025. május 14. 11:10

Megalakult a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ, amely a hazai mezőgazdaság klímaváltozáshoz való alkalmazkodását támogatja.

Magyar innováció: begyűjtik a hazai folyókon úszó hulladékokat

2022. december 13. 13:09

Automata folyótakarító hajót és a hulladék begyűjtését segítő kamerarendszert fejlesztett ki a Future Plastik Kft., a Robo-Collect elnevezésű vízi jármű és a hozzá kapcsolódó műszaki infrastruktúra magyar innováció keretében valósult meg - tájékoztatta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ).

Fenntarthatóbb élelmiszertermelés - a közös nevező

2019. szeptember 7. 11:18

A friss kutatás rávilágít, hogy a fenntarthatóság kérdése elsődleges fontosságú az európai fogyasztók és mezőgazdasági termelők számára egyaránt.

2021 legjobb mezőgazdasági robotjai - a World Fira rendezvény

2021. december 30. 08:36

Az idei, 6. Word Fira rendezvényen 70 kiállító 36 gyártmánya szerepelt, amelyekkel 80 ország 1500 látogatója ismerkedett a helyszínen, illetve on-line formában.

A műegyetemi gép- és mezőgéptervezők sikere

2020. július 3. 04:36

A BME két karának együttműködése révén rekordgyorsasággal megalkotott lélegeztetőgép az életmentő funkción kívül terápiás területen is alkalmazható lesz.