31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Terményárak

Megduplázódhat az amerikai export Kínába

Agrofórum Online

Robert Ligthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője kijelentette, hogy a kereskedelmi tárgyalások első szakaszának lezárása alapján a következő időszakban megduplázódhat a Kínába irányuló export volumene, melynek nagyobb része mezőgazdasági termék lehet.

Ezzel sikerülne némileg csökkenteni az Egyesült Államok külkereskedelmi hiányát, mely októberben is 47,2 milliárd dollárt tett ki – állapította meg hírlevelében az Equilor Befektetési Zrt. Ugyanakkor a CNBC-nek nyilatkozó elemzők meglehetősen szkeptikusak, véleményük szerint ekkora mennyiségű (évente 50 milliárd dollárban állapodtak meg) termék vásárlását nem biztos, hogy teljesíteni tudja Kína, mivel az a fogyasztói igények kielégítését követően hatalmas raktárkészlet felhalmozását jelentené.

A gabonapiaci termékek piacán minden esetre jól fogadták a befektetők a hónapok óta várt kereskedelmi megállapodást Peking és Washington között. A búza ára 4,5, a kukoricáé 6,5, a leginkább érintett szójababé pedig 2,4 százalékkal emelkedett az elmúlt héten a chicagói árutőzsdén. Az Egyesült Államok és Kína között megkötött alku mellett dél-amerikai hírek is támogatták a drágulást. Argentínában a választások után megemelik az agrártermékre kivetett vámot. Ez azt jelenti, hogy a világpiaci kínálatban átmenetileg szűkül a kínálat és a piacon lévő amerikai termékek iránti kereslet növekedhet. Mindeközben a Kínában leginkább amerikai szójabab befektetői óvatosak az ázsiai országból érkező, sertéspestissel kapcsolatos hírek miatt. Ha egy jelentősebb járvány pusztítana az országban, akkor a keresleti oldal nem lesz elég erős az árak emelkedésének megerősítésében.

A búza kereskedésére ráadásul hatással volt, hogy az őszi vetések nem mindenhol a terveknek megfelelően alakultak. Az időjárási körülmények miatt csak a megszokottnál kisebb területen tudtak vetni egyes dél-amerikai országokban a gazdák, így jövőre alacsonyabb terméssel lehet számolni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

A búza ára emelkedett, miután Oroszország visszavágott Ukrajnának

2025. június 7. 11:10

A kukorica kivételével emelkedtek az árak a terménypiacokon ezen a héten. Chicagóban a búza 3,9 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett drágább, a kukorica kurzusa 0,3 százalékkal csökkent.

A szójabab rántotta magával a mélybe a többi terményt is

2025. május 31. 11:10

Európában a malmi búza 2,2 százalékkal, a kukorica 5,5 százalékkal, a repce 3,3 százalékkal, a takarmánybúza 0,7 százalékkal került kevesebbe.

Két év átmeneti időszak következik a Közös Agrárpolitikában

2020. december 25. 11:55

Az elmúlt bő egy év tárgyalásainak eredményeképp elfogadott rendelet garantálja mind a közvetlen támogatások, mind pedig a vidékfejlesztési támogatások  jelenlegi szabályok szerinti továbbvitelét, de már az új uniós költségvetés terhére.

Nagyot fordult velünk a világ, és közben mi is megváltoztunk

Épphogy kilábaltunk a járványügyi korlátozásokból, amikor háború tört ki a szomszédos országban, a mezőgazdasági alapanyagok piacán árrobbanás következett be, aszályos évjáratok következtek, jelenleg pedig az emelkedő infláció és a gazdasági válság adja fel a leckét.

Meghökkentő elemzés: a holland mezőgazdasági termelés elérte korlátait

2023. augusztus 17. 15:10

A mezőgazdasági termelés elérte a korlátait Hollandiában – tett egy meglepő kijelentést a helyi Rabobank elemzése. A pénzintézet meglátása szerint komoly változtatásokra van szükség a további előrelépéshez.

Mezőgazdasági összeírást végez a KSH

2023. május 8. 17:24

Az adatgyűjtés célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU és a gazdálkodók számára.