Napjainkban új kihívások jelentek meg a növényápolási - gyomirtási technológiák és eszközök területén. Ennek oka, hogy az elmúlt évtizedekben, a technikai, gazdasági és üzemeltetési körülmények változása miatt a kémiai védekezés került túlsúlyba, szinte egyeduralkodóvá vált. A környezet- és talajvédelmi szempontok azonban változást hoztak, sőt a glifozát problémák miatt kötelező technológiaváltás várható.
Az Európai Unió illetékesei 2017-ben újabb 5 évvel meghosszabbították a glifozát alkalmazási engedélyét, ugyanakkor beindultak a használatával kapcsolatos viták szakmai és laikus körökben egyaránt. A viták továbbra is folytatódnak, de felmerül kérdés, hogy ha 2022-ben az EU-ban nem hosszabbítják meg az engedélyt, milyen alternatíva lép a helyére?
A probléma jelentőségét mutatja, hogy a tanulmányokon túl számos mezőgazdasági gépgyártó vállalat is megkezdte felkészülését a glifozát utáni időkre. Egyes vállalatok saját fejlesztéssel, mások a témában sikeres kisebb-nagyobb cégek felvásárlásával kívánnak megfelelő választ adni a kihívásra.
John Deere – Monosem – Blue River
A John Deere 2016 –ban felvásárolta a francia Monosem céget, amelynek kultivátorával a 2017-es Agritechnicán ezüstérmet nyertek. A hagyományos kultivátor kiegészítve az AutoTrac Implement Guidance rendszerrel és használva a GPS/RTK kormányzást képes akár 16 km/h sebességű művelésre is.
A kettős kormányzási rendszerben, a traktor és a kultivátor műholdvevője párhuzamosan dolgozik. A kultivátor vevője folyamatosan figyeli a pontos sorköz helyzetet és mindig összehasonlítja azt az ideális nyomvonallal. Amennyiben eltérést érzékel, a függesztő szerkezetbe beépített hidraulikus egység elmozdítja a kultivátor gerendelyét. Ezzel elérhető, hogy a traktor és a kultivátor lehetőleg mindig azonos és egyben ideális nyomvonalon haladjon továbbá, hogy a lehető legkisebb védősáv szélességgel valósuljon meg a sorközművelés.
A John Deere cég programját folytatva 2019-ben a Blue River Technology start-up céget vásárolta fel. A „See and Spray System” (látni és lőni/permetezni) az integrált számítógéprendszerrel működő gyomfelismerő és pontszerű permetezőgép azonban egyelőre csak a kertészeti kultúrák művelésére alkalmazható. A gép agya a fedélzeti kamera rendszer, amelynek gépi látás szoftvere megkülönbözteti a hasznos növényt és a gyomot, majd automatikusan vegyszert juttat a nem kívánt növényre. A berendezés jelenleg még lassabban (7 km/h) dolgozik, mint a hagyományos permetezőgépek, de azonos eredményhez csupán 5-6% növényvédő szert használ.
CNH – Kongskilde
A New Holland Agriculture bővítette munkagép termékkörét azáltal, hogy felvásárolta a Danish Group Dansk Landbrugs Grovvareselskab (DLG A.m.b.A.) csoporthoz tartozó Kongskilde Industries szálastakarmány és talajművelőgép üzletágát, amely magába foglalja a különböző márkanevű talajművelő, szálas-és silóbetakarító eszközök fejlesztését, gyártását és forgalmazását.
A Kongskilde legújabb kultivátor fejlesztése a Vibro Crop Intelli család. A kultivátor keretére szerelt kamera felismeri és 2,5 cm pontossággal követi a sort.
A traktor GPS kijelzőjén keresztül a kultivátor egyes szekciói egymástól függetlenül kiemelhetők és lesüllyeszthetők, igazodva a tábla kontúrjához. Opcióként pneumatikus fűmagtartállyal is felszerelhetők (FS Seeder).
Amazone – Schmotzer
Az Amazone-Gruppe cégcsoport 2019. január 1-jével átvette a Maschinenfabrik Schmotzer GmbH kultivátortechnológiai ágazatát. A felvásárlással a mezőgazdasági és kommunális gépeket gyártó Amazone a termékportfólióját kívánja bővíteni, mivel világszerte újra előtérbe került a kultivátortechnológia. A fellendülés oka a mechanikus gyomirtás mellett a kultivátorozás talajszerkezetre, gyökérnövekedésre és tápanyag-mobilizálásra vonatkozó pozitív szerepe. Az integrált növényápolásnak a jövőben fokozott jelentősége lesz, amikor a kultivátortechnológia, a folyékony trágyázás célzott, sőt, akár szelektív növényvédelmi alkalmazásának kombinálása egyetlen műveletben kerül alkalmazásra.
Lemken – Steketee
A LEMKEN cég 2018-ban felvásárolta a holland Machinefabriek Steketee B.V. vállalatot abból a célból, hogy a mechanikus gyomirtás eszközeivel tovább bővítse növényvédelmi termékportfólióját.
A Machinefabriek Steketee B.V., egy innovatív mechanikai gyomirtó gépeket gyártó vállalat, székhelye Stad aan’t Haringvliet-ben (Hollandiában) van. Szabadalmaztatott kamera rendszerével megvalósítja a kultivátorok pontos irányítását és megkönnyíti a hagyományos sorközművelést valamint a sorokban, a növények közötti mechanikai gyomirtást.
Zürn – Garford – Seed Terminator
A német Zürn Harvesting társaság többségi tulajdont szerzett a Garford Farm Machinery Ltd. és európai képviseleti jogot az ausztrál Seed Terminator cégben.
A hazánkban is jól ismert Garford kultivátor gyártmányokkal, ill. az Ausztráliában kifejlesztett, a kombájnból kijövő gyommagvak őrlését végző berendezéssel a Zürn kiegészíti gyártmány portfólióját.
A cég saját fejlesztést is folytat, amelynek legújabb eredménye a Zürn Top Cut Collect szántóföldi gyomirtó gép, amely levágja a gyomnövény felső részét és a magokat tartályba gyűjti.
A Garford sorköz- és sorművelő kultivátor már nemcsak a sorköz művelését, hanem a sorban, a növények közötti területet is megműveli. Az elektromosan hajtott, speciális formájú tőköz-megmunkáló kapa félkörben fordul a növény körül. A gép látórendszere a területen lévő kultúrnövényeket figyelve a teljes területet megműveli, kiirtva a még szemmel nem látható, de már csírázó gyomokat is. Emiatt a terület lényegesen tovább marad gyommentes, mint a kézi kapálás után. A tövek között a speciális tőköz – megmunkáló kapák, a sorok között pedig a hagyományos sorközművelő kapatestek végzik az elmunkálást. Az ilyen típusú géppel elérhető gyomirtás hatékonysága 95-98%-os.
A jelenlegi megoldások teljesítménye és költsége miatt az új technológia egyelőre a szabadföldi kertészeti kultúrákban kerül bevezetésre. A technikai megoldások továbbfejlesztésével, előreláthatólag a szántóföldi növények művelésére is alkalmassá válhat.
A Seed Terminator egy a kombájn hátuljára szerelhető speciális őrlőberendezés. Az egység a kombájnon keresztüljutó gyommagvakat roncsolja, így akadályozza meg a korlátlan szétszóródásukat, ami az aratás során óhatatlanul bekövetkezik. A Seed Terminator lényegében két nagyteljesítményű kalapácsos darálóból áll, amelyet a betakarítógép hátuljába integrálnak, a működtetése pedig szíjhajtáson keresztül történik. A gyártó szerint a szerkezet teljesítményigénye nagyjából 80–100 LE.
A rövid ismertetésből látható, hogy a mezőgépgyártó vállalatok felvásárlási hulláma nemcsak a már jól bevált megoldásokra terjed ki, hanem a még csak kísérleti szinten lévő, de reményteljes konstrukciókra is. A cégek felvásárlási folyamata bizonyosan nem áll le, mivel a kihívás óriási, a piacérett megoldások kidolgozása viszont idő- és költségigényes.