Állattenyésztés

Nőtt a halfogyasztás hazánkban

MTI

A halfogyasztás növekedéséről is beszélt az agrárminiszter szerdán, a 110 millió forintból felújított tiszacsegei halászcsárda átadásán.

Nagy István azt mondta, a kormány és a tárca számára fontos, hogy a családok egészségesen táplálkozzanak, a magyar halak nagyon finomak, és örvendetes, hogy az elmúlt tíz évben nőtt a halfogyasztás.

Az egy főre jutó halfogyasztás elérte a 6,73 kilogrammot. Az a cél, hogy ez a mennyiség 2023-ra egy kilogrammal növekedjen – tette hozzá a miniszter megjegyezve, hogy ennek érdekében számos intézkedést tettek.

Nagy István megemlítette, hogy a fogyasztási célú hal, halfilé, halhús áfáját 27-ről 5 százalékra mérsékelték, beleértve a tiszai halászléhez nélkülözhetetlen ikra, haltej és halmáj forgalmi adóját is. Bevezették a Minőségi Magyar Hal védjegyet, hogy a termékkínálaton belül könnyen meg lehessen különböztetni a magyar termelésű minőségi halakat, hazai haltermékeket – fűzte hozzá.

A miniszter kitért arra, hogy a haltermelés további növelése érdekében folyamatosan zajlik a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek státuszának vizsgálata, használatuk rendezése.

Megjegyezte: a Magyar Halászati Operatív Program keretében 16 milliárd forintot fordítanak a halászati ágazat fejlesztésére. Hozzátette: a halfogyasztást ösztönző intézkedések mellett a horgászat is kiemelt figyelmet kap az agrártárca munkájában.

A nyilvántartott horgászlétszám több mint 150 ezerrel bővült az elmúlt időszakban, és 2019 végére elérte az 560 ezer főt. Törvénymódosítás révén a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) számos állami feladat ellátását átvállalta, a közfeladatok ellátásához az biztosít forrást, hogy a halgazdálkodás fő állami bevételét jelentő díjak 2019 óta közvetlenül a MOHOSZ bevételét képezik – ismertette Nagy István.

A csárdaavatón a miniszter a magyar csárdákat egy „emberléptékű világ élhető örökségének”, a különleges találkozások helyszínének nevezte. Reményét fejezte ki, hogy a felújított tiszacsegei halászcsárda tovább erősíti a természeti és kulturális értékekben gazdag település turisztikai vonzerejét, a helyi gazdaságot.

Nagy Sándor, a halászcsárda tulajdonosa elmondta: a csárdát és a panziót teljeskörűen felújították. A Kisfaludy szálláshely-fejlesztési konstrukció keretében 31 millió forint támogatást nyertek el, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) pályázatán pedig 14,5 millió forint támogatáshoz jutottak.

Banki hitel és saját forrás felhasználásával összesen 110 millió forintos beruházással korszerűsítették a csárdát és a panziót – tette hozzá a tulajdonos.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy a csegei halászcsárda és Tisza-part a környékbeli önkormányzatok közösségépítő programjainak is jeles helyszíne.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a turizmust a magyar gazdaság meghatározó ágazatának nevezte. Meggyőződése szerint a felújított tiszacsegei halászcsárda a térség gasztronómiai centruma lesz.

Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke azt mondta, minden olyan pályázati forrás jól hasznosul, amelyik mellé a vállalkozó is komoly anyagi forrást tesz.

A szálláshelyek korszerűsítése valós piaci igényeket elégít ki, Tiszacsege turisztikai vonzerejének növeléséhez pedig további lehetőséget jelent a vízi sportok fejlesztése, a későbbiekben pedig egy csónak- és kishajókikötő létesítése – jegyezte meg Pajna Zoltán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Tejjel fűtenek egy gazdaságban, az ötlet csak első hallásra megbotránkoztató

2025. november 24. 09:10

Nincs szó félreértésről, sem pedig értékesítési nehézségből adódó „bosszúról”, egy német faluban szándékosan használnak újfajta módszert a fűtésre.

Elképesztő! A telep, ahol a galamboknak már semmi esélyük

2025. november 24. 07:10

A gazdák már majdnem feladták, amikor bevetettek egy döbbenetes módszert – a ragadozó madarak percek alatt rendet tettek a telepen.

Ez a kutyák kedvenc szava, sokat elárul házi kedvenceinkről

2025. november 21. 09:10

A kutyák nemcsak a szövegkörnyezet alapján találják ki az emberi szavak jelentését, de valóban értik is azokat. Melyik lehet a kedvencük?

Klasszikus rántott ponty

2018. december 20. 03:48

Ha valamikor, akkor karácsonykor ott a helye a halnak az asztalon. Szerintem persze máskor is, de ilyenkor különösen.

Lezárult a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző projekt

2023. július 30. 14:40

Míg korábban alig került hal a magyarok tányérjára, a hét éves ciklus végén csaknem húsz százalékkal többet fogyasztanak belőle.

Hazánk kincsei II. rész - A 2019-es év rovara és halfaja

2019. augusztus 27. 04:36

A Magyar Természettudományi Múzeum idén januárban is kihirdette a 2019-es év „legjei” szavazatgyűjtő verseny győzteseit. Voksolhattunk a szakma által nevezett madár-, rovar-, emlős-, hal-, és kétéltűfajokra, valamint a növény- és gombavilág képviselőire. Jelen cikkben a páratlan havasi cincér és a csendes vörösszárnyú keszeg kerül bemutatásra.

55 tonna angolnát fogtak idén a Balatonban

2018. május 14. 10:32

Élőhely-fejlesztési pályázaton nyert 100 millió forintos támogatásból mobil halrács épült a Balaton egyik befolyóján, a Nyugati övcsatornán.