Agrárközélet

Megújulnak a nemzeti parkok igazgatóságai

MTI

Tájegységi szervezetekkel bővülve újulnak meg a nemzeti parkok igazgatóságai - jelentette be az agrárminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nagy István közölte, hogy a 10 igazgatóságon belül a természetvédelmi feladatok ellátására 41 tájegység jön létre. Vezetésükért a tájegységvezetők felelnek, személyi állományuk pedig a vagyonkezelést, a monitorozást, a területi őrzést és a helyben jellemző tevékenységeket egyaránt ellátja.

Az igazgatóságok felépítése egységesül, szervezeti egységei hasonló elnevezéssel hasonló feladatokat kapnak. A természetvédelmi őrök munkájában a hatósági jellegű szerep helyett előtérbe kerül a szolgáltatói-tanácsadói tevékenység – tette hozzá Nagy István.

Az igazgatóságok feladatkörei jelentősen kibővültek az utóbbi években, így ezt a szabályozásnak és a szervezeti felépítésnek is követnie kell – indokolta az átalakítást a tárcavezető.

Kiemelte egyebek között, hogy a nemzeti parkok igazgatóságai 300 ezer hektár országos jelentőségű védett természeti terület vagyonkezelői. Ennek csaknem a felét maguk gondozzák, a többi 150 ezer hektárt csaknem 2 ezer gazdálkodóval együttműködve tartják fönn. A nemzeti parkok ökoturisztikai létesítményeinek száma 276-ról 349-re emelkedett, a területükön élő őshonos állatállomány egyedszáma pedig 2010 óta majdnem a másfélszeresére nőtt, így 2018-ban meghaladta a 14 ezret. Az igazgatóságok természetvédelmi célú vadgazdálkodást is végeznek a vadászati jogosultságuk alatt álló majdnem 200 ezer hektárnyi területen.

A miniszter a fejlesztéseknek tulajdonítja, hogy a nemzeti parkokban a látogatók száma 1,3 millióról 1,6 millióra nőtt 8 év alatt. Elismerően szólt arról is, hogy az igazgatóságok monitorozó rendszerrel folyamatosan figyelik a környezet változásait, csaknem 100 ezer hektáron tudták javítani az élőhelyek állapotát, és jelenleg is számos fajmegőrzési projektben dolgoznak együtt más országok szakembereivel.

Nagy István arra számít, hogy a tájegységi modell választ adhat a nemzeti parkok előtt álló kihívásokra. Várakozása szerint az átszervezés hozzájárul a hosszú távú működőképességhez és az átláthatósághoz. Az új rendszer az igazgatóságokat is támogatja abban, hogy szolgáltató, tanácsadó és támogató intézményként központi szerepet tölthessenek be egy-egy térség fejlesztésében – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Új faj, a bütykös ásólúd fészkel a Hortobágyi-halastavon

2024. július 12. 10:40

A hazánkban ritkaságnak számító madárfaj, a bütykös hattyú már nem csak látogatóban járt a Hortobágyon, hanem otthonra is talált.

Színes programok, változatos élmények az Őrségi Nemzeti Parkban

2021. augusztus 22. 09:36

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a többi nemzeti park igazgatósághoz hasonlóan arra törekszik, hogy minél komplexebb, négy évszakos programkínálattal várja vendégeit.

A füstifecskecsalád, amely rozsdafarkúak fészkébe költözött

2024. június 16. 12:10

A Kiskunsági Nemzeti Park honlapján jelent meg a szokatlan költőhelyet választó füstifecskék története.

Füzér: meg kell tanulni együtt élni a farkasokkal

2020. február 26. 11:20

Mint ahogy cikksorozatunk korábbi, a füzéri farkastámadással foglalkozó írásaiban jeleztük, kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi a vadászatra jogosult vadásztársaság véleménye az esetről, és egyáltalán, a farkas jelenlétéről a területen. Kérdéseinkre a társaság képviseletében ifj. Mester András válaszolt.