23℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek
Gépinfo

Majdnem 100 pótkocsit vettek a gazdák januárban

Agrofórum Online

Összesen 97 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2020 első hónapjában Magyarországon, ez 47 százalékos emelkedés.

Érdemes azonban figyelembe venni, hogy tavaly januárban csak 66 darabos volt a mezőgazdasági pótkocsik piaca, ami egyrészt a leggyengébb hónap volt 2019-ben, másrészt a 2018. januári 89 darabhoz képest látványos csökkenést jelentett. Tehát összességében alacsony bázisról másfélszereződött meg a hazai pótkocsipiac.

Az idén januári eladás így a 2018-as januárral összevetve már csak 9 százalékos növekedés. Az első hónapban 22 márka adott el legalább egy pótkocsit – derült ki a Datahouse adataiból.

A tavalyi éves listán 2019. március óta vezető Fliegl megőrizte vezető pozícióját. A januárt 24 darabbal és 24,7 százalékos piaci részesedéssel nyerte a márka. A második helyezett Pronarhoz képest 9 darabos a Fliegl előnye. Pronarból 15 darab kelt el, ami 15,5 százalékos piaci részesedésnek felel meg. A dobogóra a Metal-Fach állhatott még fel januárban 13 darabbal és 13,4 százalékos piacrésszel.

Utánuk az Agrogép, a Joskin, a Bagodi Mezőgép és a Zaslaw következik a rangsorban. A nyolcadik helyen öt cég holtversenye alakult ki, mindegyik 3-3 darabot adott el. Ide tartozik a Labinprogres, az Oehler, az IGJ Agro, a Bagod és a Cynkomet. A Top 10-es listán januárban így valójában 12 márka szerepel.

Tömegkategória szerinti bontásban a 10 és 30 tonna közöttiben volt a legnagyobb, 61 darabos a piac. Ez 63 százalékos részesedést jelent. A 3,5 és 10 tonna közötti kategóriában 25 darabot helyeztek forgalomba, a 0,75 és 3,5 tonna közöttiekből 8-at, a 30 tonna felettiből 2, a 0,75 tonna alattiból pedig 1 darabot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

100 éve mozgásban – jubileumot ünnepel a Kramer

2025. július 9. 14:10

A mezőgazdasági és építőipari gépek egyik legismertebb európai gyártója, a Kramer idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

ÚJ TERMÉKTÁMOGATÁSI SZOLGÁLTATÁS A PIACVEZETŐ FLIEGL PÓTKOCSIKHOZ

2021. július 6. 09:49

A Fliegl széles termékpalettájával már több mint 25 éve van jelen a magyar mezőgazdaságban.

A Fliegl nyerte a márciust, a Pronar az első 3 hónapot

2021. április 8. 12:35

Összesen 300 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2021 első negyedévében Magyarországon, ez 3,2 százalékos csökkenés tavalyhoz képest, míg 2019-cel szemben 5,6 százalékos plusz.

Élelmiszerellátás fenntartása hazai gépekkel

2020. március 30. 13:33

Járvány van, rendkívüli helyzet van, az élelmiszertermelés mégsem állhat le! A magyar mezőgazdasági gépgyárak sem álltak le, folyamatosan biztosítják a jó gépeket, jó áron, az alkatrészellátás is zavartalan.

Jelentős a visszaesés a pótkocsipiacon

2023. március 22. 05:36

Csak a februárt nézve a Fliegl összesen 16 darabos forgalomba helyezése 16 százalékos piaci részesedésnek felel meg, ami piacvezető helyet jelent a hazai pótkocsipiacon.