Tápanyag-utánpótlás

Kén és nitrogén: együtt okosabb

Yara Hungária

Amikor tápelemek sajátosságait, növényre (és egymásra) gyakorolt hatásait szeretnénk megismerni és elemezni, javaslom, hogy minden esetben a talajból induljunk el. Optimista énem és a mindennapos gazdálkodói eszmecserék azt mutatják, hosszú távon gondolkodva, egyre többen ismerjük el azt az alapvetést, hogy a talajjal kezdődik minden. Ha csak jelen írásom címében szereplő két esszenciális elemre gondolok: az a tény, hogy a talaj nitrogéntartalmának 95%-a, kéntartalmának pedig 90-95%-a a talaj szerves anyagában található, már kellő bizonyítéka lehet annak, hogy nem ördögtől való a talajcentrikus és szervesanyag-megőrző gondolkodásmód, ha tápanyaggazdálkodásról beszélünk.

A szigorodó környezetvédelmi szabályozások nyomán ma már az egykori ipari körzetek légköri leülepedése sem éri el a növények által felvett mennyiséget, így (kénutánpótlás nélkül) potenciálisan fokozódó kénhiányra lehet és kell számítani. A talajok kénben való elszegényedéséhez fentieken túl hozzájárul az is, hogy a szulfát-ion, mint a növények által egyedüliként hasznosítható kénforma (csapadékviszonyoktól és talajaink mechanikai összetételétől függő mértékben) lemosódik a mélyebb szintekbe. Liziméteres kísérletek alapján ez középkötött talajon elérheti a 130 S kg/ha/év mennyiséget, homok szövetű talajokon pedig ennél is többet (SO3% tartalomtól függően, naturáliában ez 3-4 db 500 kg-os BB műtrágyát jelent hektáronként…).

Köztudott, hogy kén jelenlétében a kijuttatott N-műtrágyánk hatékonyabban dolgozik, ezért célszerű ezt a két tápelemet egy termékben alkalmaznunk. Kénhiány esetén a nitrát feldúsul a növényben és ezáltal gátolt lesz a nitrogén-metabolizmus. Hiánytünete, a nitrogénnel ellentétben – kisebb mobilitása lévén – nem az idősebb, hanem a fiatal leveleken mutatkozik meg először.

Mindezek tudatában, s annak ismeretében, hogy az őszi búza minden 8,5 egység nitrogén mellé 1 egység ként igényel a fejlődése során (repcénél ez az arány még szűkebb: 4 egység nitrogén és 1 egység kén), nagyon fontos a két elem együttes jelenléte mellett, azok egymáshoz viszonyított aránya is. Hisz egyoldalú nitrogén műtrágyázással tovább nyitjuk ezt a „nitrogén-kén ollót”, s ezzel a fennálló kénhiányt még tovább súlyosbítjuk. Minőségre gyakorolt hatást vizsgálva, repcében az olajképződésben, búzánál a fehérjeszintézisben nélkülözhetetlen a kén szerepe, a cisztein, mint kéntartalmú aminosav a sütőipari minőség alapvető záloga. A repce fajlagos tápanyaigénye kén esetében 12-16 kg/t közt van tonnánként. 3-4 tonnás hektáronkénti termést megcélozva ez azt jelenti, hogy az elemi kén-igény 45-60 kg hektáronként.

Őszi kalászosokban nitrogén és kénigény együttes kielégítéséhez a YaraBela Sulfan (N:24%, SO3:15%) termékünket javasoljuk, mely kiváló fizikai tulajdonságai mellett abban is egyedülálló, hogy a ként nem a leginkább savanyító hatású ammónium-szulfát N-formában (100 kg N hatóanyag pH puffereléséhez 540 kg CaCO3-ra lenne szükség), hanem gipsz, CaSO4 formájában, ammónium-nitrát alapon. N hatóanyagának 50%-a nitrát forma, mely gyors, azonnali felvételt tesz lehetővé, 50%-a pedig ammónium, mely a nitrogénéhség csillapításánál egy folyamatos tartamhatást biztosít.

A fenológiához, tápanyagfelvételi dinamikához, a nitrát- és szulfát-ion természetéhez igazodva mindenképpen a megosztott fejtrágyázást javasoljuk. Csapadékviszonyoktól, talajtípustól, intenzifikációtól és célzott termésátlagtól függően, repcében, tél végén a lehető legkorábban 250-400 kg/ha, majd rejtett zöldbimbós állapotban 200-300 kg/ha adagban. Őszi búzában bokrosodáskor 200-300 kg/ha, szárbainduláskor 120-200 kg/ha, majd kalászhányás idején (minőség!) 70-120 kg/ha a mindenkori évjárat alapján meghatározott dózistartomány.

Technológiába beépítve, kén és nitrogén együttes jelenlétével, és tökéletes arányával, YaraVita lombtrágyacsaládunkból a YaraVita Thiotrac is segít, ha a talajon keresztüli felvétel bármilyen okból akadályozott. Alapesetben búzánál kalászvédelemmel egy menetben, repcében pedig virágzás után 5 liter/ha az ajánlott dózisa. Hatóanyagtartalma: 200 g/liter N és 750 g/liter SO3.

Az ablakon kitekintve, érdekesen indul ez a szezon is… Bár a tavalyihoz képest sokkal jobb alapokkal fordultak át az idei esztendőbe az őszi állományaink, most, 2020. február 1-én, 15 Celsius fokos, napsütéses idő mellett íródnak e sorok. Úgy tűnik, az idei tél érdeklődés hiányában újra elmaradt, pedig december óta, az ünnepeken át mindezidáig vártuk Tél Kapitánytól a hótakaróba bújtatott hideget. A hőmérséklet tartós emelkedésével egyre gyorsabban fogy az ősszel kiadott tápanyag, és egyre több lesz az éhes tábla. Ha ez így marad és nitrátrendeletünk/talajviszonyaink is engedik, nincs mire várni. A műtrágyaszórók vélelmezhetően idén is egyre több helyen, kék-fehér viking hajós minőséggel feltöltve, indulásra készen állnak.

A Yara idén is az Ön partnere, keressük egymást bizalommal!

Sikeres szezont kíván mindenkinek:

Szabari Szabolcs
06-30/964-9513

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így hozhatja ki a legtöbbet a műtrágyából

2025. január 21. 08:10

Nyolc ötlet, hogy a legkevesebb műtrágyával a legtöbbet takarítsa be a termesztett növényekből, miközben a talaj tápanyagszintje sem csökken.

Hogyan juttassam ki a nitrogénműtrágyát, és melyik műtrágyát válasszam?

2025. január 17. 16:10

Legkésőbb januárban meg kell tervezni az őszi vetések nitrogén-fejtrágyázását, hiszen közeleg az az időszak, amikor a búza és a repce ismét fejlődésnek indul, és akkor bizony nem szabad késlekedni.

Mire használható a hamu a kertben?

2025. január 15. 08:10

A fa hamuja gazdag különböző ásványi anyagokban, például káliumban, kalciumban, foszforban és magnéziumban.

A kalászosok megfelelő tápanyagellátása jó befektetés

2024. december 14. 16:10

A tápelemek közül nemcsak a makroelemeket igénylik, hanem a mikroelemek kijuttatását is meghálálják: termésmennyiséggel és az ezerszemtömeg növekedésével.

Mennyi az annyi?

2018. augusztus 17. 06:42

Ismét elérkezett a repcevetés szezonja, amely természetesen újra rengeteg döntést igényel – fajta, hibrid, agrotechnikai megoldások, tápanyagellátás. A döntéseket pedig még több kérdés előzi meg, melyek megválaszolásához sok szempontot figyelembe kell vennünk.

A víz a legfontosabb tápanyag

2020. május 4. 13:43

A növénytermesztés bármely részével – termeléssel, szaktanácsadással – foglalkozók már hetek óta aggodalommal nyitják meg a meteorológiai honlapokat esőfelhők kutatása reményében. A májusi eső valóban aranyat fog érni, mert a gabonák, repcék esetében a szárazság miatt komoly termésveszteségek következhetnek be, az elvetett tavaszi növények pedig a porban várják a kelesztő égi áldást.

Minden igényre YaraVita, avagy az ősziek okszerű lombtrágyázása tavasszal

2020. április 6. 13:28

Sokat írunk az időjárási szélsőségekről, hiszen az időjárás mindig tartogat valami újdonságot, mely még a sokat látott agronómusokat is meg tudja lepni. Mit lehet tenni, hogy növényeink ne szenvedjenek kárt? Az igények folyamatos nyomon követése mellett az okszerű tápanyagellátás fokozza a növényeink ellenállóképességét, melyhez a Yara továbbra is biztosítja a szükséges eszköztárat.

Akik még nem döntöttek

2020. március 10. 10:48

Azoknak a kukorica- és napraforgó-termelőknek szeretnék néhány szakmai érvet és terméket ajánlani, akik még nem döntötték el, milyen komplex műtrágyát akarnak tavasszal kijuttatni növényeik tápanyagszükségletének kielégítésére. Ne csak az ár legyen meghatározó! Fontos szempont, hogy a kiválasztott műtrágya a kezdeti időszaktól tudjon tápanyagot biztosítani a növényeinknek. Ezt egy vízben jól oldódó termékkel tudjuk elérni.