Életmód

A Danone csökkentette a 2020-as előrejelzéseit

Agrofórum Online

A francia vállalat szerint a koronavírus terjedése miatt a palackozott víz és a csecsemőtápszer eladásából származó bevételek jelentősen visszaesnek.

Különösen fontos piacot jelent számukra Kína, miután onnan származik az árbevételük 10 százaléka. A járvány hatására 100 millió euró bevételtől esik el a cég és a 2020-ra vonatkozó árbevétel előrejelzésüket a 4-5 százalékos növekedésről 2-4 százalékos növekedésre módosították – közölte az Equilor Befektetési Zrt. A 2019-ben elért 4,2 milliárd euró működési eredménynél 9 százalékkal alacsonyabbra számítanak 2020-ban, mindössze 3,85 milliárd euróra.

A Danone árfolyama 0,5 százalékkal 67.94 euróra emelkedett a párizsi értéktőzsdén, de korábban a 69,46 eurós szinten is járt a kurzus. Idén különben 8,1 százalékos mínuszban van a Danone árfolyama, ám az elmúlt egy évet nézve 2,3 százalékos pluszt mutat az árfolyamgörbe.

A Danone-csoport termékeit mind az öt kontinensen, a világ 140 piacán árulják, és mintegy 104 ezer munkavállalója van. 2018-ban 24,7 milliárd eurós bevételt generált. A cég vezető pozíciókat tölt be a friss tejtermékek, a palackozott vizek, a bébiételek és a kórházi táplálkozás piacán. A tejtermékek és növényi alapú termékek a bevételek 53 százalékát adják, a speciális táplálkozási szerek pedig a 29 százalékot. Utóbbi tartoznak a csecsemőknek és kisgyermekeknek készített termékek és a kórházi termékeik. A többek között Evian, Volvic, Badoit, illetve Aqua márkanéven forgalmazott ásványvizek biztosítják az árbevétel 18 százalékát.

A Marketscreener tőzsde adatbázisa szerint az elemzők optimisták a céggel kapcsoltban, az 29 elemző átlagos célárfolyama 21 százalékos árfolyamemelkedést vízionál. Az átlagos ajánlás felülsúlyozás, azaz azoknak javasolnak vételt, akiknek már van a portfóliójukban Danone-részvény.

A Danone Kft. egyébként vezető helyet foglal el a magyar friss tejtermékek piacán és szintén piacvezető a joghurt kategóriában. A Danone Kft. savanyított tejkészítmények (kefir, natúr és gyümölcsjoghurtok és tejdesszertek), illetve 2019 januárjától az Alpro termékek forgalmazásával foglalkozik Magyarországon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Megduplázódhat az amerikai export Kínába

2019. december 17. 16:43

Robert Ligthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője kijelentette, hogy a kereskedelmi tárgyalások első szakaszának lezárása alapján a következő időszakban megduplázódhat a Kínába irányuló export volumene, melynek nagyobb része mezőgazdasági termék lehet.

A megállapodás aláírása ellenére egy hónapos mélyponton a szójabab ára

2020. január 16. 07:35

A szójabab árjegyzése a chicagói árutőzsdén 1,3 százalékkal a tonnánkénti 341,5 dollárnak megfelelő szintig süllyedt, ami egy hónapos mélypontot jelent.

Hamarosan amerikában termesztett rizst ehetnek a kínaiak

2018. december 30. 14:05

Kína először nyitotta meg piacát az amerikai rizs előtt, ami szakértők szerint újabb jele annak, hogy kezd enyhülni a két ország között fagyossá vált kapcsolat.

A kínai XAG Agri-tech óriás 20 millió hektár területen alkalmazza növényvédő drónjait

2019. október 14. 15:02

Napjainkban rengeteg információ kering a világhálón, különféle kialakítású és feladatú drónokról. A következőkben egy kínai társaságot, gyártmányait és tevékenységét mutatjuk be, mivel az alkalmazás mértéke meghökkentően nagy.