Növénytermesztés
Fizetett tartalom

HIKARI: Megbízhatóan védi az elért eredményeket

Sumi Agro Hungary KFt.

A napraforgó betakarítást segítő szükséges és elégséges beavatkozás az állományok desszikálása. Ez a folyamat a természet által is biztosított, így a szükségszerűség sokszor vita tárgya a termelési gyakorlatban.

Talán ez az érvelés igazolható is lehetne akkor, ha a termeléshez szükséges minden erőforrás és szükséglet teljesen homogén lenne (a műtrágya szemcsétől a talajadottságon keresztül a vetésmélységen át, a vetőmag vigorától, a növényvédő szerek egyenletes eloszlásáig minden és minden). Ezt a miliőt még in vitro körülmények közepette is nagyon nehéz kivitelezni, a gyakorlatban – in vivo -, pedig mindez csak egy nosztalgikus ábránd.

A betakarítás sikerének a záloga, a hosszútávú tárolást is szárítás nélkül biztosító egalizált és homogén kaszatnedvesség tartalom mellett a lehető legtöbb kaszat begyűjtése. Az eredményes értékesítés záloga pedig a lehető legkedvezőbb beltartalmi értékek elérése és ezek értékesítésig való megtartása.

Ez a piac most átalakulóban van. Vannak a piac szereplői között állandó és szükséghelyzeti engedéllyel rendelkező termékek is egyaránt; továbbá vannak már ismert és még kevésbé ismert szereplő is ennek a szegmensnek. Sok-sok gyakorlati és elméleti csoportosítás lehetséges, de termelői szemmel vizsgálva az átalakulást a legfontosabb továbbra is a technika jelen állása szerinti elérhető legkedvezőbb betakarítás biztosítása és az értékesítési bevétel maximalizálása.

Erre az igényre adott válaszunk lett a HIKARI technológia. Megbízhatóan egyesíti és modellezi a természetes száradás előnyeit a desszikálás által nyújtott, megismert és elvárt paraméterekkel a kaszat beltartalmi értékeit figyelembevéve. Azaz úgy képes csökkenteni a kaszat víztartalmát, hogy az olajbeépülés és a csírázási képesség sem sérül! Ez tényleg egyedivé és megkülönböztethetővé teszi ezen a piacon.

Bal sáv: 748 g/ha diquat-dibromid + nitrosol, jobb sáv elöl: HIKARI + nitrosol, hátul: HIKARI – 2019. Biharnagybajom ( Forrás: KITE Zrt.)

Van eredményesebb defóliáló, van gyorsabb desszikáló; de ilyen megbízható eredményőrző (olajtartalom és csíra minőség…) nincs. Ezeket az adatokat, információkat erősíti meg egy 2019-es vizsgálat is Biharnagybajomból. A nagyparcellás vizsgálat több – a piacot meghatározó – terméket, technológiát vizsgált. Az állománykezelések 2019. 08. 22-én a kaszatok átlagosan 24%-os víztartalmánál lettek kivitelezve. Az első víztartalom méréskor – augusztus 30. – a különböző kezelések egységesen, de eltérő mértékben csökkentették a kaszatok víztartalmát (glifozát+nitrosol -14,9%, diquat+nitrosol -15,1%, HIKARI -14,3%). A következő mérési napot – szeptember 10. – megelőzően a tábla 13,5 mm csapadékot kapott – ami ezen idő tájt annyira nem is szokatlan – és a visszanedvesedés a következő képet mutatta (glifozát+nitrosol +2,9%, diquat+nitrosol +2,3%, HIKARI +0,6%).

A kép közepén az egynemű barna pászta: HIKARI – 2019. Biharnagybajom (Forrás: KITE Zrt.)

Itt numerikusan is igazolható és látható az, hogy az elért eredményeket a HIKARI képes leginkább védeni. Dehidratáló teljesítménye egy profi hosszútávfutóéhoz hasonlatos, nem pedig egy sprinteréhez. Eredményét lassabban, kisebb szélsőségek mellett és a már elért beltartalmi eredmények megőrzésével képes biztosítani. A szeptember 19-én történő betakarítás adatai pedig a következőek (glifozát+nitrosol 7,3%, diquat+nitrosol 7,5%, HIKARI 7,5%).

Összegezve a HIKARI felhasználhatóságát megállapítható, hogy a betakarításra biztosítja azt a kaszatnedvesség tartalmat, mint a versenytársai; de nem a leggyorsabb és nem ideális az ekkor már fejlett gyomok jelentős gyérítésére; ellenben óvja és védi a kijuttatása után is az olajbeépülést és a csírázási erélyt egyaránt! Egy teljesértékű, de homogén és kellően száraz kaszatbetakarítás lehetőségét nyújtja a számunkra a HIKARI.

Szabó Roland
szakmai- és termékmanager
Sumi Agro Hungary KFt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

Óriási meglepetést okoz a búza, javában tart az aratás

2024. július 1. 07:10

A búzának már a múlt héten betakarították a 30 százalékát Békésben, a terméseredmények kellemes meglepetést okoztak.

Mindent a nyári betakarításról

2021. május 25. 09:07

A betakarítás egy ünnep. Az egész éves munkánkat ünnepeljük ilyenkor, a sok befektetett energia gyümölcsét. Hiszen a megfelelő mértékű hozam eléréséhez, megfeszített figyelem és fegyelmezett munka kell, a szoros technológiai elvárások és rövidülő munkaidő-ablakok elvárják a kellő mértékű odafigyelést.

Decemberben aratják az árpát, ez a legnagyobb fricska a természettől

2025. december 20. 09:10

A klímaváltozás újabb érdekes következménye, hogy a kísérletezéstől nem félő gazdaságok jelentősen kibővíthetik a másodvetésű növények körét.

Magas a kukorica termésátlaga Tolnában

2020. október 14. 08:17

A 71 ezer hektáros termőterület 42 százalékán végeztek a betakarítással, a kukorica egészséges, de a csapadékos időjárás növelheti a fuzáriumos fertőzést.