Tápoldatozás, mint a legkorszerűbb trágyázási eljárás a kertészetekben I.

 A tápoldatozás a tápanyagok öntözővízzel történő kijuttatása, a talaj- és technikai adottságoknak, valamint a növény igényének megfelelően tervezve, összehangolva és adagolva.

Tágabb értelemben véve sok évtizedre visszatekintő termesztés eljárás a növénytermesztésben, gondoljuk a bolgár kertészetekben hígítva adott trágyalevezésre. Szűkebb értelemben a fejlett kertészettel rendelkező, nyugat-európai országokban, a 60-70-es években gyakorlattá vált, nálunk a 80 években elkezdett, műtrágyák vízzel történő kijuttatását nevezzük tápoldatozásnak. Míg kezdetben csak egy-egy alkalommal adták oldott formában a fejtrágyát a fólia és üvegházakban, napjainkra már általános gyakorlat a hajtatásban, a támrendszeres szabadföldi paprika-, paradicsom- és uborkatermesztésben, a dinnyetermesztésben, de más kertészeti ágazatokban is, így a dísznövénytermesztésben, újabban az intenzív gyümölcstermő ültetvényeken.

Egyes növények esetében, mint a hagyma, a gyökérzöldségek vagy a levélzöldségfélék még kevésbé alkalmazzák, de látva a fejlődés irányát, belátható időn belül ezeknél a kultúráknál is gyakorlat lesz, a hagyományos szilárd formában történő talajra szórás és bemunkálás, csak az alaptrágyázásoknál, és indítótrágyázások esetében marad meg.

Milyen előnyökkel, esetleg hátrányokkal jár a tápoldatozás? – vetődik fel a kérdés.

Előnyök:

• A tápanyagok és a víz egyszerre történő kijuttatásával elősegítjük azt az alapvető fiziológiai folyamatot, amely során a növény a vizet és a tápanyagokat egyszerre veszi fel, együtt hasznosítja.
• A tápoldatozás pontosabb tápanyag-adagolást, egyenletesebb elosztást tesz lehetővé, mint a hagyományos trágyakijuttatás, ami feltétele az intenzív termesztési rendszereknek, ebből adódóan megkerülhetetlen a jövő korszerű termesztésében.
• A tápoldatozással napi pontossággal tudjuk szabályozni, hogy az egyes tápanyagok a növény igényének megfelelő mennyiségben és arányban kerüljenek a gyökerekhez.
• A gyakori, kisadagú, akár napi, sőt naponta többszöri tápoldatozással megvalósítható az egyenletes tápanyagellátás, a kiegyenlített tápanyagszint a talajban.
• Pontos adagolással nagymértékben csökkenthető a tápanyagveszteség.
• Egyszerűbb kivitelben a kisüzemekben és a házikertben is alkalmazható.
• A tápoldat összetételével, töménységével – egy határon belül – szabályozni, irányítani tudjuk a növényfejlődést.
• Az időjárásnak (klimatikus tényezőknek) megfelelően módosítani tudjuk a gyökérközeg tápanyag-összetételét.
• Jól gépesíthető, automatizálható, ezáltal jelentős élőmunka megtakarítás érhető el az alkalmazásával.

Hátrányok:

• Jelentős beruházást igényel, különösen az automatizálható, programozható rendszerek beépítése.
• Drágább, vízben jól vagy tökéletesen (maradék nélkül) oldódó műtrágyák használata jöhet csak számításba.
• Vízminőséghez kötött, a mikroöntözés formájában kijuttatott oldat esetén a vízminőségre vonatkozóan fontos előírások vannak.
• Nagyobb szakértelmet, tudást, pontosságot igényel, mint a hagyományos trágyakijuttatás.

Mik a tápoldatozás megvalósításának feltételei?

A tápoldatozás termesztés három pilléren alapszik:

• megfelelő minőségű öntözővíz,
• vízben jól (tökéletesen) oldódó műtrágyák és
• megfelelő szakismeretekkel rendelkező szakember.

A tájékozatlanság, a pontatlanság sokkal hamarább és nagyobb veszteséget okozhat, mint a hagyományos trágyakijuttatás során. Elég csak az öntözőhagymában^* elhelyezkedő meglehetősen kicsi és sérülékeny gyökérzetre gondolni, vagy a túladagolásból (mennyiség, koncentráció) adódó perzselésre.

A jó minőségű öntözővizet adó kúttal (vízforrással) meglehetősen kevés gazdaság rendelkezik, a kertészeti üzemekben használt öntözővizeknek közel 25-30 %-a, a szikesítő hatásuk, kedvezőtlen összetételük miatt nem igazán alkalmas öntözésre, még kevésbé tápoldat készítésre. Az olyan vizek, amelyek EC értéke meghaladja az 1,5-2 mS/cm-t (optimális érték a 0,5-1,5 mS/cm), tápoldat-készítésnél nem jöhetnek számításba. Hasonlóan alkalmatlanok a 1 500-2 000 mg/l feletti sótartalmú, 5-6 mgeé/l feletti HCO₃^– tartalmú, 1,5-3 mgeé/l feletti klórtartalmú vizek. Csepegtető öntözés esetén – dugulási veszély miatt – szintén nem javasoltak az olyan kutak vizei, amelyek vas- és a mangántartalma meghaladja az 1 mg/litert.

Ugyanakkor nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a vizekben lehetnek hasznos elemek is, amelyek a növénynek tápanyagul szolgálnak. Ilyenek a magnézium, a kalcium és kén ionok, ezeket a tápoldat-készítésnél beszámítják, csökkentve velük a bekeverendő műtrágya mennyiségét.

A tápoldatozáshoz használható műtrágyák több néven ismertek, nevezik tápoldatozó trágyának, vízben tökéletesen oldódó vagy vízben maradék nélkül oldódó trágyáknak, öntöző trágyáknak, stb. Közös tulajdonságuk, hogy 14-15⁰C-os vízben tökéletesen feloldódnak, a szabvány 20 perces oldás után maximum 0,02% üledék képződését enged. (Például egy 25 kg-os zsák feloldása után legfeljebb 5 gramm üledék képződhet.) A vízben maximálisan feloldható műtrágya mennyisége változó, függ a víz hőmérsékletétől és minőségétől (pl. pH érték), a műtrágya kémiai összetételétől. Ez az érték általában a kereskedelemben kapható műtrágyák esetében 30-40%, a nitrogéntartalmúakból több, a foszfor- és káliumtartalmúakból kevesebb oldható fel (1. ábra). Egyes műtrágyák vízoldhatósága jobban (pl. ammóniumnitrát, káliumnitrát), másoké (pl. káliumszulfát, káliumklorid) kevésbé hőmérsékletfüggő.

Összetétel szempontjából a vízoldható műtrágyák esetében is megkülönböztetünk mono, összetett (3-4 hatóanyagú) és komplex (valamennyi növényi tápanyagot tartalmazó) műtrágyákat. Az összetettek és a komplexek esetében a gyártók márkanévvel jelölik a termékeiket, de gyakran a hatóanyag arányt is feltüntetik.

Általános elvárás, hogy a műtrágya tömény legyen (kevés ballasztot tartalmazzon), azaz minél magasabb hatóanyag koncentrációval rendelkezzen, ugyanakkor az EC értéke alacsony legyen. Tömény, alacsony EC értékű műtrágyák különösen alkalmasak tápoldat-készítéshez, mert kevés műtrágya bekeverésével, alacsony EC mellett, sok tápanyag juttatható ki még rosszabb minőségű (magasabb EC értékű) öntözővíz esetén is.

Fontosabb öntözőműtrágyák:

• ammóniumnitrát (34% N)
• ammóniumszulfát (20,5% N és 24% S)
• káliumnitrát (13% N és 46% K)
• kalciumnitrát (15% N és 19-25% CaO)
• magnéziumnitrát (11% N és 9,5% MgO)
• káliumszulfát (50% K és 18% S)
• magnéziumszulfát (16% MgO és 13% S)

A mikro- és félmikroelemek (Fe, Mn, Zn, Cu) általában szulfát formában kerülnek feloldásra a tápoldatokban, de vannak kifejezetten mikroelemeket tartalmazó készítmények is, amelyek valamennyi mikroelemet (bórt és molibdént is) tartalmazzák, így bekeverésükkel valamennyi növényi mikroelem a növényeknek rendelkezésére áll.

Nagyüzemekben a tendencia a monoműtrágyák felhasználása irányába mutat, noha a tápoldatok összeállítása ezekkel nehezebb, nagyobb szakértelmet és technikai felszereltséget igényel, mint a komplexek és az összetettek esetében, de átlagosan 15-20%-kal olcsóbbak. Kisüzemek, saját célra termelő gazdaságok részéről továbbra is nagyobb a komplexek iránti kereslet.

^*Öntözőhagymának nevezzük a cseppenkénti öntözés hatására, a csepegtető test alatt kialakuló, a tápoldattól állandóan nedves talajt, amelynek keresztmetszete hagyma alakra emlékeztet.