Gépinfo

Spot, a robotkutya mostoha körülmények között is állja a sarat

Syngenta Blog

A világ legfejlettebb robotkutyáját amerikai mérnökök építették meg. A Spot névre hallgató négylábú robot jól vizsgázott a juhok terelésében és mezőgazdasági területeken való járőrözésben is Új-Zélandon. Ezen kívül számos más hasznos tevékenységben helyettesítette az embert.

A Spot nevet viselő, nagy teljesítményű droidot az amerikai székhelyű Boston Dynamics fejlesztette ki, a szoftverekért az új-zélandi Rocos felel. A négylábú robotot úgy programozták be, hogy mostoha terepviszonyok között is teljesítse feladatát, így alkalmassá vált például arra, hogy egy teljes nyájat terelgessen, vagy feltérképezzen egy mezőgazdasági területet.

Spotot emellett már sokféle célra használták szerte a világon. Szingapúrban például robotkutyák járőröztek a koronavírus-járvány alatt egy népszerű parkban. A parkőrök különféle felhívásokkal igyekeztek rábírni a járókelőket a távolságtartásra.

Egy bostoni kórházban iPad-ekkel és kétirányú rádiókkal felszerelt Spot robotokat az orvosi személyzet alkalmazta a lehetséges COVID-19 betegek felmérésére. Rajtuk kívül a massachusettsi állami rendőrség is használta már őket.

Az autonóm robotok használata növeli a mezőgazdaságban az élelmiszer-előállítás hatékonyságét, áll a fejlesztők közleményében.

A technológiai szakértők előrejelzése szerint a mezőgazdasági robotika 2027-re 12 milliárd dollár értékű üzletággá növekszik.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyúzópróbának vetették alá a Parkside szerszámokat – vajon milyen minőség áll mögöttük?

2025. december 28. 09:10

Árban szinte verhetetlenek, de vajon a minőséget tekintve mennyit érnek a hazánkban is elterjedt Parkside (barkács)szerszámok?

Megverheti a kínai utánzat a prémium német láncfűrészt? Egy tesztből kiderült

2025. december 26. 09:10

Könnyen melléfoghatunk, ha egy prémium termék olcsó „hasonmását” választjuk, hiszen az alacsony ár nyilván gyengébb minőséget takarhat. De valóban ez a helyzet?

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

Q széria: a Valtra újdonsága

2022. július 10. 11:11

A 7,4 literes Agco Power motorral és Agco CVT hajtóművel készülő, egyszerű kezelhetőségű, intelligens traktorok, megfelelő munkagépparkkal minden mezőgazdasági feladathoz hatékonyan használhatók.

Új módszer a növényállomány hatékony öntözésére és tápanyagpótlására

2022. május 25. 06:36

A konzolos öntözésnek előnye, hogy a széles körben alkalmazott szórófejek használatával az öntözőkonzolokon is megvalósítható az adott talajtípusra és növényállományra legalkalmasabb cseppméret és szóráskép.

Az izraeliek újra kezdik! - Új Galileo AgriCup gumiabroncs

2019. április 17. 13:42

A Galileo AgriCup kifejlesztésénél a talajra gyakorolt hatás volt az elsődleges szempont. A nagyobb felfekvő felület eredményeként az AgriCup jobb vonóképességgel és kisebb talajnyomással dolgozik.

Felismeri a kukorica címerét, és megszámolja az almákat

2023. január 10. 09:21

A Proofminder mesterséges intelligenciával keresi a megoldást a gazdák problémáira. Platformjuk rendkívül sokrétű, a begyűjtött adatok széles körben felhasználhatók.