Agrárközélet

Ezek az országok a legfontosabb agrárpartnereink

Agrofórum Online

A mezőgazdasági eredetű termékek tíz legfontosabb exportcélország 2019-ben a teljes kivitel 72, a behozatal 81 százalékát fedte le. Németországgal kétirányú a forgalom a hús és húskészítmények, a zöldségfélék és gyümölcsök esetében. Olajos magvú növényeket elsősorban mi exportálunk számukra, míg tejtermék és tojás onnan érkezik hozzánk.

Romániába húst, gabonát, zöldséget, gyümölcsöt és állati takarmányt, Olaszországba pedig elsősorban gabonát exportáltunk – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített. Lengyelországból ital és dohányárut, hús és húskészítményt, valamint tejterméket, tojást importálunk. A mezőgazdasági eredetű áruk külkereskedelmében az Európai Unióval bonyolítjuk le a forgalom döntő részét.

Hazánk mezőgazdasági eredetű termékek exportjából 435,9 milliárd forintnyi árut vittek Németországba. Ez a teljes agárexport 14,9 százaléka. Az export-ranglistán a második helyen Románia áll 348,3 milliárd forinttal és 11,9 százalékos részesedéssel. A harmadik helyen Olaszország található 321,1 milliárd forinttal és 11 százalékkal. Az első tízbe Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Hollandia, Csehország, Horvátország és Franciaország fért még be az exportlistán. Az első tíz a teljes agárexport 72,3 százalékát adta 2119,8 milliárd forinttal. A teljes export 2927 milliárd forint volt tavaly.

Grafikon forrása: KSH

Magyarországra mezőgazdasági eredetű termékeket legnagyobb értékben Németországból importálnak. Ennek értéke 399 milliárd forint, ami 19,6 százalékos importrészesedés. Második helyen Lengyelország áll 276,4 milliárd forinttal és 13,6 százalékkal, a harmadikon pedig Szlovákia 183,5 milliárd forinttal és 9 százalékkal. Az első tízbe Ausztria, Hollandia, Csehország, Olaszország, Románia, Franciaország és Spanyolország található. Az első tíz a teljes agárimport 80,9 százalékát adta 1644,4 milliárd forinttal. A teljes import 2033,3 milliárd forint volt 2019-ben.

2020 februárjától az Egyesült Királyság nem tagja az Uniónak, Magyarország az import 1,8, az export 3,0 százalékát bonyolította 2019-ben a szigetországgal. 36 milliárd forint behozatal (például ital és dohány) mellett 87 milliárd forint kivitel (főleg hús, takarmány, zöldség és gyümölcs) keletkezett – hívta fel a figyelmet a KSH.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Elárasztja az uniót az ukrán tojás

2019. március 9. 15:03

Az import több mint fele – 51 százaléka – Ukrajnából érkezett, összesen csaknem 14 ezer tonna, ami több mint négyszerese volt a 2017-ben beszállított mennyiségnek.

Oroszország korlátozhatja a hajdina exportját

2021. május 3. 07:33

Oroszország a hajdina exportjának időszakos korlátozását fontolgatja a belföldi árak stabilan tartása érdekében.

Fordulat a Mercosur-megállapodás után: az EU korlátozhatja a brazil húsok behozatalát

2026. június 4. 07:10

Az Európai Unió szeptembertől korlátozhatja több brazil állati eredetű termék importját. A háttérben az antibiotikum-használat áll.

A korai húsvét tesz be idén a bárányexportnak

2018. március 26. 13:43

A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem éri el az értékesítéshez szükséges mértéket