25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Növényvédelmi előrejelzés

Egyre több a moníliával fertőzött gyümölcs

Agrofórum Online

Július végén időjárási frontoktól mentes, igazi nyári időjárás uralkodott az országban. Ezt a kellemes állapotot augusztus első napjaiban ismét záporokat, zivatarokat hozó légtömegek váltották fel, több-kevesebb csapadékot hozva. A nappali és éjszakai hőmérséklet néhány fokkal csökkent, a levegő páratartalma pedig a zivatarok környezetében pedig tartósan megemelkedett, ami a betegségek terjedésének kedvezett.

Az almástermésű ültetvényekben az almafa lisztharmat és a varasodás eddig sem alacsony fertőzési szintjének további terjedése várható. A dús lombozatban a nedvességborítás időtartamának megnövekedése elősegíti a varasodás terjedését levélről levélre, illetve a fertőzött levelekről a termésre. Ezt a jelenlegi járványveszélyes helyzetben csak intenzív varasodás és lisztharmat elleni védelemmel lehet elhárítani. A viszonylag kevesebb várható termés miatt a gyümölcsök mérete már most nagyobb az ilyenkor megszokottnál, ami megnöveli a termésfoltosodás veszélyét. A növényvédelmi kezelésekkel együtt vagy önálló kezelésként folytassuk a kalcium levéltrágyák adagolását, egészen a szüret kezdetéig.

Alma keserűfoltossága

Az almamoly és a keleti gyümölcsmoly folyamatos, bár csökkenő mértékű rajzása miatt, nem hagyhatóak el a rovarölő szeres beavatkozások sem, amire ráerősít az almafa vértetű folyamatos terjeszkedése. A kártevő számára igen kedvező a jelenlegi párás-meleg időjárás, így zavartalanul fertőzi a friss hajtásokat is, míg az ellene való hatékony védelmet nehezíti a célzott védekezés nehézkessége. Különösen ott veszélyes a helyzet, ahol sok a gyökérsarj és a vízhajtás a fákon, melyek kedvezőbb nitrogén ellátottsága elősegíti a kártevő szaporodását. Sodrómolyokból és levélaknázó molyokból most kevesebbet lehet megfigyelni, viszont a takácsatkák folyamatos szaporodását a hajtásvégeken jelzi a pókhálósszövedék megjelenése.

A lehullott gyümölcsökön és a fákon egyre több a moníliával fertőzött gyümölcs, ezt most elsősorban az almafákon, körtén és az érőfélben levő szilváknál lehet megfigyelni. A kórokozó sebfertőző gomba, tehát a különböző rovarrágások, szélverés elősegítik a termések befertőződését, a mumifikálódási folyamatok beindulását. Amennyiben lehetséges, az ilye terméseket távolítsuk el és semmisítsük meg.

A bőségesebb csapadék hatására jelentősen megnőtt a csonthéjas fákon a sztigminás- és a blumeriellás fertőzés mértéke. Az idő előtti lombhullás megelőzése érdekében folytatni kell a lombvédelmet.

Ugyancsak erős a fertőzési nyomás a dió baktériumos és gnomóniás betegsége részéről, egyre több a fertőzött termés a fákon, amit nem kímél a nyugati dióburok légy rajzása sem. A csapdázott legyek száma nem csökken, folyamatos a peterakás és a lárvák kelése. Védekezés nélkül hamarosan megkezdődik a fertőzött dió hullása a fákról, de az almamoly hernyói sem kímélik a termést.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: így zajlik most a szüret

2025. szeptember 9. 08:10

Ősz közeledtével a szüret mellett a betegségek és kártevők erősödésére is oda kell figyelni a gyümölcsösökben és szőlőkben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: jön a fordulat?

2025. szeptember 8. 08:10

A kukorica érése felgyorsult, a napraforgó deszikkálása zajlik, a szójában ritkuló állományok, a mezei pocok aktivitása pedig nő.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: őszi káosz a kertekben

2025. szeptember 2. 08:10

Őszre készülve: egyes betegségek visszahúzódnak, de a dióburok-fúrólégy, poloskák és rothadások most is nagy károkat okoznak a kertekben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: károsítók gyűrűjében

2025. szeptember 1. 13:10

A forró, száraz időjárás tovább nehezíti a szántóföldi kultúrák helyzetét: repcében bolhák, kukoricában lepkék, szójában atkák okoznak gondot.

Az időjárás kedvez a burgonyavész előretörésének

2020. július 1. 04:36

A sok csapadék kedvezett a kórokozók fellépésének napraforgóban is, elsősorban a fakórothadásnak, valamint az alternáriás szár- és levélfertőzésnek, burgonyában a burgonyavész előretörésével kell számolni.

A szárazság továbbra is meghatározó - azért a vetésfehérítő bogarakra érdemes figyelni!

2019. április 29. 03:17

A növények fejlődésére és a károsító helyzetre is a szárazság nyomja rá bélyegét. Az őszi árpa kalászol, a búza 2. szárcsomós stádiumban van, a tavaszi kalászosok bokrosodnak.

A zöldségfélék károsítói még aktívak

2021. október 7. 09:17

Október első hetében véglegesen búcsút vehettünk az idei nyártól. A nyugati, dél-nyugati irányból érkező nedves és hűvös csapadékfrontok kisöpörték a melegebb levegőt a Kárpát-medencéből. A nappali maximum hőmérséklet csak a napos órákban haladta meg a 20 Celsius fokot, éjszakánként, derült időben csupán 2-10 fok volt a minimum hőmérséklet. Erős volt a páraképződés, ami elősegíti a gyümölcsök színeződését.

A kártevők a dísznövényeinket sem kímélik

2018. május 4. 05:30

Dísznövényeink közül a buxuson ismét tarol a selyemfényű puszpángmoly hernyója.