Állattenyésztés

Megszülettek az ország első „lombikborjai”

Agrofórum Online

Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai. A létesítményben – az országban elsőként – sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel „lombikborjakat” létrehozni. A három murraygrey borjú augusztusban született a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. tehenészeti telepén.

Érdemes tisztázni, hogy a mesterséges termékenyítés és a mesterséges megtermékenyítés nem azonos eljárást takarnak. Míg előbbi esetben a nőstény testébe művi úton bejuttatott hímivarsejtek természetes folyamatok révén találkoznak és olvadnak össze a petesejttel, addig az utóbbi eljárás minden apró mozzanata szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között zajlik. Ilyenkor a szakemberek in vitro fertilizációval, azaz a teljes folyamathoz optimális környezetet biztosító üvegcsében segítik elő a nagy találkozást, az így létrejött életképes embriót pedig ezt követően ültetik be a petesejtet adó nőstény testébe.

Az ország első „lombikborjai” a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. tehenészeti telepén

A szarvasmarha szaporításában alkalmazott korszerű biotechnikai és biotechnológiai módszerek napjainkban kulcsfontosságú szerepet játszanak a tej- és húshasznú állományok genetikai előrehaladásának fejlesztésében, továbbá a kimagasló genetikai értékű donoregyedektől nyerhető ivadékszám növelésében.

A SZIE Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának és a Felsőfokú és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) szaporodásbiológiai kutatócsoportjának munkatársai évek óta vizsgálják, hogy a mesterséges termékenyítés és az embrió-átültés, azaz az in vivo asszisztált reprodukciós technikák milyen hatásfokkal alkalmazhatóak a hőstresszes időszakban. A pályázati forrásból létrehozott világszínvonalú kutatási infrastruktúrával ugyanakkor megkezdődött az in vitro embriók előállítása is, amellyel a faj generációs intervalluma (azaz a két egymást követő nemzedék közti legrövidebb idő) tovább csökkenthető, reprodukciós mutatói pedig javíthatók.

A kaposvári Embrió-átültető Központ szakmai csapata

A program eredményeként a SZIE Kaposvári Campus partnervállalatánál, a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. tehenészeti telepén 2020 augusztusában megszületett az a három murraygrey borjú, amelyek az első in vitro embrióelőállítási programból származnak. Zubor Tibor, az Embrió-átültető Központ szakmai irányítója 2019 novemberében 22 petesejtet szívott le az Egyetem egyik korábbi embrióprogramjából származó, murraygrey fajtájú tehenéből. A hat beültetett embrióból három született meg, akiket Campus Cili, Campus Csongor és Campus Csanád névre kereszteltek a szakemberek. Így az Embrió-átültető Központ és a Kutatócsoport munkatársainak az országban elsőként sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel „lombikborjakat” előállítani.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Melyik színt válasszam? - 22 féle színből választhatnak a szarvasmarha tartók az ENAR-ban

2019. december 18. 15:17

2019. december 18-tól a borjúbejelentések és módosítások során a korábbi 10 helyett már 22 színből választhatnak a bejelentők. Emellett lehetővé vált az egyedek tömeges, elektronikus adatbejelentése is közvetlenül a „webENAR” felületén.

Vigyázzunk rájuk!

2018. március 1. 15:35

Nagyon szeszélyes arcát mutatja február utolsó hete számunkra, hűen a nevéhez és történetéhez, a Viharsarok mindig tartogat meglepetéseket.

Hőkamerás drónnal találták meg az elkóborolt borjút

2024. július 25. 16:10

Egy borjú megszökött és 10 hétig rejtőzködött egy repceföldön, végül drónnal találtak rá, majd elaltatták és úgy szállították el.

A jelen borjúja holnap már tejet ad, és most dől el, hogy mennyit

2024. szeptember 8. 16:10

Az állatorvosok szerint a jövő teheneit már az első pillanattól a tejadásra kell nevelni. Ennek alapja pedig a makkegészséges újszülött borjú.