Életmód

Idén is megválasztották az Agrárminisztérium pálinkáját

AM Sajtóiroda

A koronavírus-járvány miatt ez az év mindenki számára rendhagyó, kihívásokkal teli, ami a pálinkafőzdéket sem kímélte. Ebben a nehéz helyzetben sem szabad elfelejtenünk, hogy a pálinka nemzeti italunk, ami méltó vetélytársa lehet a legnemesebb italoknak - mondta Erdős Norbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Nemzeti Pálinkakiválóság Program díjátadóján.

Az államtitkár kiemelte, a pálinka népszerűsége az elmúlt tíz évben jelentősen növekedett, a kereskedelmi főzdék előállítása is igazodott a fogyasztói igényekhez. Tudatosítani kell a pálinka gasztronómiai jelentőségét, valamint kiemelt figyelmet kell fordítani a kulturált, és a mértékletes alkoholfogyasztás fontosságának megismertetésére a hazai és a külföldi fogyasztók körében– tette hozzá Erdős Norbert.

Ezen az úton haladva 2014-ben az Agrárminisztérium életre hívta a Nemzeti Pálinkakiválóság Programot, amit a tavalyi évtől az Országos Pálinka és Törkölypálinka Versenytől függetlenül, teljesen önállóan rendeznek meg. A korábbi évekhez hasonlóan a 2020-as verseny lebonyolítása szakmai elnök vezetésével, az Élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai főosztály irányításával és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szoros együttműködésével került sor. Az idei versenyre összesen 20 pálinkafőzde, 138 tétellel nevezett, ebből 17 pálinkafőzde 66 tétele került a zsűri elé. A részletes analitikai vizsgálatot a Nébih, az érzékszervi minősítő bírálatot a hagyományoknak megfelelően a magas kvalitású, független szakértőkből álló Pálinkaminősítő Bizottság vakkóstolással végezte. A szakmai zsűri véleménye alapján végül 44 pálinka Pálinkakiválóság, 22 pálinka TOP Pálinkakiválóság minősítést kapott.

Az államtitkár hangsúlyozta, a mostani számok is azt mutatják, hogy a járvány okozta nehéz gazdasági helyzet és az idei év rossz gyümölcstermése ellenére egyre népszerűbb a verseny a kereskedelmi főzdék körében. A tavalyi pozitív tapasztalatok mellett a mostani évben is sikerült további eredményeket elérni, például színvonalas, más versenyektől távolmaradó főzdék nevezésével –fűzte hozzá.

A tavalyi nagy siker után idén már második alkalommal választották meg a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját, amit ezúttal az Árpád és Vadász Pálinkák- Árpád Pálinkatanya Prémium Piros Vilmos nedűje nyert el. A pálinka különlegessége nemcsak gyümölcsösségében rejlik, hanem abban, hogy 2016-ban már megkapta az ország pálinkája címet.

Fotó: Fekete István

Nagy Árpád, a békéscsabai Árpád és Vadász Pálinkák tulajdonosa a díjátadón elmondta, a főzdénél a pálinkakészítés tudománya öt generációra nyúlik vissza, a pálinka iránti szenvedély elengedhetetlen része az életüknek.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkészült a Pálinkakiválóságok Könyve 2020 című kiadvány, amit elektronikus formában a www.nemzetipalinkakivalosag.hu oldalon lehet elérni, de hamarosan nyomtatott formában is megjelenik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Brutális kárt okoznak az illegális pálinkafőzők

2019. október 16. 13:35

Csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó -, és Vámhivatal.

Ismét az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek az uniós pénzügyminiszterek

2019. november 9. 15:33

Az uniós országok többsége támogatja az új irányelv elfogadását, amely szerint egy háztartásban évente ötven liter gyümölcspárlatot lehetne előállítani jövedéki adó megfizetése nélkül.

Díjátadó ünnepséggel vette kezdetét a 20. Gyulai Pálinkafesztivál

2019. április 13. 09:54

A pálinkafesztivál nyitónapján bemutatták a Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkáját is, amely magyarországi pálinkákból és határon túli párlatokból készült. A közönséget a pálinkák és a gasztronómiai bemutatók mellett számos koncerttel várják.

Otthoni pálinkafőzés: valami nem stimmel a számokkal!

2019. február 21. 05:37

Csak egyharmada van használatban a magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek a NAV 2018-as adatai alapján.