Agrárközélet
Agrárközélet

A biotermékek eladása ötödével nőtt

A biotermékek eladása ötödével nőtt

Agrofórum Online

Az új típusú koronavírus okozta járvány megerősítette az egészséges táplálkozás és a fenntarthatóság iránti igényeket. Az eredmény: a bioélelmiszerek piaca virágzik. Ez a németországi Nielsen piackutató vállalat elemzésének eredményei alapján jelenthető ki.

„Egy ideje az a megfigyelésünk, hogy az ökológiai termékek egyre népszerűbbek a németek körében” – mondja Enrico Krien, a Nielsen szakértője. Idén a piaci szegmens fejlődése ismét érezhetően felgyorsult. „A koronavírus okozta pandémia valódi fellendülést okozott” – tette hozzá Krien. A Nielsen adatai szerint körülbelül 17 százalékkal több biotermék került a fogyasztói bevásárlókocsikba, mint az előző év azonos időszakában.

Jelenleg például a kolbásztermékek, a fagyasztott ételek és a pékáruk értékesítése bővül dinamikusan a bio szegmensben – fűzte hozzá Krien. Az egyre több biotermék vásárlásának tendenciája szinte az összes termékcsoportra érvényes – számolt be a német Wirtschaftswoche gazdasági hetilap. Ennek megfelelően a tejtermékeket és a száraz késztermékeket egyre többen bio minőségben vásárolják.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

PANNATURA és Biogazdálkodási napok

2024. július 4. 14:50

Az Esterházy Alapítványok 2024-ben ünneplik fennállásuk 30. évfordulóját. Az utolsó herceg, Esterházy V. Pál örököse, Esterházy Melinda 1994-től kezdődően három megszüntethetetlen magánalapítványt hozott létre, megteremtve ezzel a mai vállalkozási sikert döntően meghatározó, erőteljes növekedésre képes gazdasági vállalkozások előfeltételét.

Hamarosan újra: Bábolnai Gazdanapok

2024. július 3. 15:40

A nagy hagyományokkal rendelkező mezőgazdasági kiállítást az idén szeptember 5–7. között immár 37. alkalommal rendezik meg.

KertAkadémia, a kihagyhatatlan program kertbarátoknak

2024. június 29. 10:10

Egyre nagyobb az igény a saját termelésű zöldségekre és gyümölcsökre. A KertAkadémia Konferencia és Szakmai Nap célja a tudásátadás.

Hungarikum lett az Aranyfácán sűrített paradicsom és a szaloncukor

2024. június 28. 16:10

A Hungarikum Bizottság legutóbbi ülésén 3 elemmel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és 2 tétellel gyarapodott a Magyar Értéktár.

Így lehet élelmiszert termelni a legmostohább körülmények között

2023. december 6. 10:10

A DANA Global a Temasek által támogatott nemzetközi öntözéssel és éghajlatváltozással foglalkozó vállalattal – a Rivulis-szal – együttműködve az Abu Dhabi Masdar Cityben egy demófarmot hozott létre, amely a fenntartható mezőgazdasági módszereket demonstrálja a lehető legmostohább körülmények között.

Jó hír a Milka gyártójáról

2020. június 17. 05:38

Március végi hír volt, hogy a Mondelez termékei iránti kereslet látványosan emelkedett. Ekkor a cég egyébként növelte a dolgozóinak fizetett órabért.

Friss zöldségek termesztése mostoha körülmények között

2020. október 31. 06:34

A farm 17 hektáros területén összesen 160 ezer négyzetméteres fedett térben indul a gazdálkodás a legfejlettebb technológiára építve az Egyesült Arab Emírségekben.

A tejcsokis a legnépszerűbb Mikulás a boltokban

2022. november 14. 10:34

Évente mintegy 8 millió csokimikulást értékesítenek hazánkban – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara friss körképéből. Cukorkával töltött, kétrétegű, kétízű, cukormentes – széles a kínálat, de még mindig a klasszikus tejcsokis a legnépszerűbb.