Életmód, gasztronómia

Pepsi-jövőkép műanyag hulladék nélkül

Agrofórum Online

A PepsiCo élelmiszeripari-óriásvállalat meg akar szabadulni a műanyag hulladéktól és a cukortól, mint összetevőtől a jövőben. A Pepsi hamarosan újrahasznosított palackokban akarja forgalmazni termékeit. A csoport amerikai részlege fenntarthatóvá és egészségesebbé akar válni.

Nem számít, hogy üdítő, jeges tea, zabpehely vagy a Lay’s, illetve a Doritos márkájú chips: naponta több mint egymilliárd PepsiCo terméket fogyasztanak világszerte. Az amerikai csoport értékesítése négy százalékkal, 67,2 milliárd dollárra nőtt a legutóbbi éves jelentése szerint. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan emelkedik a PET-palackokból és csomagolásokból származó szeméthegy. A Coca-Cola után a PepsiCo a világ legtöbb műanyag hulladékát előállító, fogyasztási cikkeket gyártó vállalata. A Changing Markets Foundation lobbiszervezet megállapította, hogy évente összesen 2,3 millió tonnányit állít elő a cég.

Ebben változást akarnak elérni. „A műanyag hulladék olyan kihívás, amelyre most válaszolnunk kell” – mondta Silviu Popovici, a PepsiCo Europe vezérigazgatója a Handelsblatt német gazdasági hetilapnak adott interjúban. „Szeretnénk egy körforgásos ciklust létrehozni a csomagoláshoz, hogy a műanyag soha ne váljon szemétté.” Németország a fenntarthatóbb palackok globális úttörő piacává válik. Az amerikai italgyártó vállalat 2021 végére az összes németországi PET-palackját újra felhasznált műanyagra kívánja váltani. A PepsiCo lesz az első italgyártó cég az országban, amely legkésőbb 2021 végéig minden újdonsághoz csak újrahasznosított műanyagot (rPET) használ. Ez évente körülbelül 15 000 tonna új műanyag megtakarítását jelenti majd – ez az összeg csaknem 12,5 millió Lego-építőelemnek felel meg.

Kép: Pepsi

Ugyanakkor annyi szén-dioxid-megtakarítása érhető el, amennyit évente általában 6 200 autó bocsát ki. „Csak Németországban évente hétmillió eurót költünk az új műanyag stratégiánkra” – mondja Silviu Popovici. A rivális Coca-Cola hasonló utat követ. A Vio márkájú italok januártól 100 százalékban újrahasznosított PET-ből készült palackokban lesznek kaphatók. Nem utolsósorban az új uniós műanyagadó miatt a fogyasztási cikkek gyártói átállnak az újra hasznosított műanyagra. Januártól a tagországoknak fizetniük kell az újrafeldolgozatlan műanyag hulladék után, kilogrammonként 80 centet, azaz mintegy 288 forintnyit. A kifizetéseket valószínűleg a szennyezést előállítókra, vagyis a gyártókra hárítják. Évente hétmilliárd eurós összegről lehet szó.

A PepsiCo európai vezetője mindeközben meg van győződve arról, hogy egy nap minden italuk cukor nélkül készül majd.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Van értelme eltüzelni a korhadt fát? A kérdés jogosabb, mint bárki gondolná

2025. december 6. 09:10

Nem mindegy, hogy milyen az a fa, amit beledobunk a kályhánkba, kandallónkba, kazánunkba? Egyáltalán nem, és egy szakértő meg is magyarázza, miért.

Spórolhat a főnök a fűtésen a dolgozók kárára? A válasz több mint meglepő

2025. december 5. 09:10

A munkaadó határozza meg, milyen hőmérsékleti körülmények között dolgozzanak a munkavállalói? Egyáltalán nem, erre is egzakt jogszabályi előírások vannak.

Levághatom a szomszédból átnyúló faágakat és akár el is tüzelhetem azokat?

2025. december 2. 09:10

Mit tehetünk azokkal az ágakkal, levelekkel, termésekkel, amelyek a szomszéd fájáról, bokráról potyognak át hozzánk? A válasz meglepő!

Virágmézek gyógyhatásai – melyik mire jó?

2025. december 2. 08:10

A virágmézek nemcsak édes finomságok, hanem természetes gyógyszerek is: minden mézfajta másképp segíti a szervezet működését és gyógyulását.

Cél az élelmiszerpazarlás csökkentése

2023. március 29. 14:41

Az élelmiszerpazarlás csökkentésével kapcsolatos javaslatcsomagot állított össze az EU uniós állampolgárok bevonásával.

Meddig tartható el minőségromlás nélkül a zöldség-gyümölcs a fagyasztóban?

2023. szeptember 25. 17:10

Cikkünket mindenkinek érdemes elolvasnia, aki nézett már farkasszemet egy adag, a mélyhűtőből véletlenszerűen kibányászott fagyasztott parajjal.

Mindenkinek előnyös lehet a rövid ellátási láncban való együttműködés

2019. március 1. 04:36

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett fórumon a zöldséget, gyümölcsöt termesztő kamarai tagok találkozhattak a további beszállítókat, partnereket kereső áruházlánc szakembereivel, akik a termelőkkel szembeni elvárásaik mellett az eddigi együttműködések tapasztalatait is ismertették.

A járvány ellenére is növekedett a húsipar Brazíliában

2020. december 10. 06:35

A sertéshús esetében Brazília termelése 3,5 százalékkal, 4,4 millió tonnára nőhet 2021-ben, míg az export jövőre elérheti az 1,1 millió tonnát.