23℃ 18℃
szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Jégverésben is bizonyított a KWS SMARAGD

Agrofórum Online - Fotó: Gribek Tímea

„Elverte a jég a kukoricát, ami után egy kis lombtrágyát juttattunk ki a növényre, és így is 124 mázsát tudtunk vágni belőle.” Így emlékezett vissza a három évvel korábbi KWS SMARAGD hibridtesztre Bihari Renátó, aki az Agro World Cégcsoport képviselőjeként fogadott minket az M3-as autópálya közvetlen szomszédságában fekvő Görbeházán egy rendkívül hideg, ködös, novemberi reggelen.

A Hajdú-Bihar megyében 4200 hektáron szántóföldi növénytermesztést folytató, juhtenyésztéssel és tejelő szarvasmarha-tartással is foglalkozó vállalatnál évente nagyjából 1200 hektáron vetnek kukoricát, ezekre a területekre pedig mindig a lehető legjobb hibrideket próbálják kiválasztani. Az elsőéves, jégveréses tapasztalatot követően a KWS SMARAGD is ezen kukoricák közé kerülhetett.

„Megvannak a sztenderd fajtáink, amelyek mellé minden évben próbálunk becsempészni egy kis újdonságot. Ha azok jól szerepelnek a mi viszonyaink között, akkor a következő esztendőben nagyobb területen is beépítjük a vetésszerkezetünkbe” – mondta el kérdésemre Bihari Renátó, miközben éppen az üres pótkocsit vártuk a tábla szélén, hiszen mindkét kombájn hamar megtelt, ami jó előjelnek számított.

Kiss Máté a KWS területi képviselője, és Bihari Renátó az Agro World Cégcsoport szakembere – Fotó: Gribek Tímea

Beszélgetésünk során azt is megtudtam, hogy az első KWS kukoricahibridet 2015-ben vetették, a KWS SMARAGD-ot pedig 14 hektáron próbálták ki az emlékezetes, három évvel ezelőtti szezonban. 2019-ben már nagyobb területet kapott, tavaly pedig összesen 263 hektáron került a talajba.

„Abszolút meg vagyunk elégedve a KWS SMARAGD-dal, a jövőben is szeretnénk a hibridjeink között tartani. Jó a növekedési erélye, és ami nálunk nagyon fontos, hogy nem túl hosszú a tenyészideje, nagyon hamar leadja a vizet” – hangsúlyozta Bihari Renátó. A rendkívül csapadékos ősz miatt azonban a 263 hektáron vetett KWS SMARAGD nagyjából felének betakarítását ezúttal csak november közepén tudták elkezdeni. A Nádudvar környéki területeken azonban 120 és 150 mázsa közötti termésátlagok születtek a 2020-as szezonban, ami szintén meggyőző eredményt jelentett.

Görbeháza határában csak november közepén tudtak munkához látni a kombájnok – Fotó: Gribek Tímea

„Mindenféleképpen tervezünk a KWS-szel együtt dolgozni a jövőben is mind silókukoricában, mind szemeskukoricában, illetve a következő szezonban a napraforgó-hibridjeiket is kipróbáljuk” – zárta beszélgetésünket az Agro World Cégcsoport szakembere a darvak krúgatásától hangos görbeházai határban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ezek a búzák taroltak idén

2025. szeptember 11. 10:10

A GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletek idei győztese a SAATEN-UNION.

A kukoricatermesztés kihívásai és a megoldás lehetőségei

2025. szeptember 9. 17:10

Hogyan lehet a kukorica termesztése hosszú távon jövedelmező a változó klíma, az aszály okozta kihívások mellett?

Kockázatkezelés a KWS csapatával!

2025. szeptember 4. 17:10

Tápon mutatta be a KWS a kockázatkezelésre épülő vetésszerkezet előnyeit, új hibridjeit és portfólióbővítését a gazdálkodóknak.

Újra reneszánszát élheti a repce Magyarországon

2025. augusztus 29. 11:20

A RUNNER repcék akár egy hónappal később vethetők, mint a hagyományos hibridek, és versenyképes hozammal hamarabb betakaríthatók.

A lassú kínai eladások miatt stagnál a szójabab ára

2019. október 25. 04:36

A szójabab ára október 11. óta a 928 és 944 dollárcent közötti sávban oldalaz. Szeptember végén még 883 dollárcentbe került egy véka szójabab, az árfolyam ezt követően erősödött a jelenlegi szintre.

Jól halad az argentin szója betakarítása

2020. május 4. 08:47

Az adatok szerint a szójabetakarítás elsősorban az ország északi részén található termőterületeken, azon belül is főként Córdoba és Santa Fé vidékén haladt előre.

HIKARI: Megbízhatóan védi az elért eredményeket

2020. június 2. 07:00

A napraforgó betakarítást segítő szükséges és elégséges beavatkozás az állományok desszikálása. Ez a folyamat a természet által is biztosított, így a szükségszerűség sokszor vita tárgya a termelési gyakorlatban.

A betakarítás kezdetére csökkent a francia kukorica termésbesorolása

2023. szeptember 11. 08:10

A betakarítás körüli esőzések várhatóan jelentős hatást gyakorolnak a gabona minőségére, különösen a búzára.