Pályázatok

Elindult a Zöld Forrás pályázat

AM Sajtóiroda

A zöld civil szervezeteket támogató Zöld Forrás pályázat idei keretösszege 70 millió forint, amelyre a pályázatokat 2021. február 1-től 2021. március 2-ig, kizárólag postai úton lehet beadni.

A civil szervezetek kiemelkedő szerepet vállalnak abban, hogy teljesüljenek Magyarország környezetpolitikai céljai, mint például a természeti értékek védelme, az erőforrások takarékos, hatékony, fenntartható használata, továbbá az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása. Ezeknek a céloknak a Nemzeti Környezetvédelmi Program ad átfogó keretet.

Az Agrárminisztérium ebben az évben is meghirdeti a fentieknek megfelelő civil feladatvállalást segítő Zöld Forrás pályázatot. Támogatási igényt közhasznú környezet- vagy természetvédelmi célú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) nyújthatnak be a Nemzeti Környezetvédelmi Programhoz illeszkedő, annak megvalósítását elősegítő projektterveikre.

A Zöld Forrás pályázat keretösszege 70 millió forint. Egy pályázó legalább 800 ezer, legfeljebb 3 millió forint összegre pályázhat. A pályázati felhívás szövege, a pályázati adatlap, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztató itt érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti ültetvénytelepítés: szeptemberben érkeznek a pályázatok!

2024. augusztus 12. 14:10

Szeptember 10. és szeptember 23. között nyílik meg a támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége.

Fejlessze ültetvényét pályázati forrásból!

2024. július 8. 14:40

A 25 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás elnyerésével komplex kertészeti beruházások megvalósítására lesz lehetőség.

50 millió forint összdíjazású pályázat sertéstenyésztőknek

2024. június 13. 17:10

A díjjal olyan sertéstenyésztőket – cégeket, magánszemélyeket, startupokat vagy szervezeteket – jutalmaznak, akik a sertéságazat innovációjának és technológiájának előmozdításán dolgoznak.

Gép- és technológia-beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

2024. április 8. 16:10

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig a borászati üzemek technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott ágazati támogatásai között.

A KAP kalkulátor kitöltési útmutatója

2018. február 5. 15:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. évre vonatkozó támogatás kalkulátora segítségével kiszámíthatja a közvetlen támogatásainak várható összegét (SAPS, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelőknek járó támogatás, termeléshez kötött támogatások).

Állattartó telepek megújítása pályázat – milyen gépek férnek bele Massey Fergusonból?

2021. december 7. 08:32

Az állattartó telepek megújítása (ÁTK) pályázat keretein belül számos hatékony, prémium és kiváló ár/érték arányú Massey Ferguson erőgép, körbálázó és szálastakarmány gép érhető el. Traktorokból a 83 kW-os teljesítményhatáron belül találunk rendkívül egyszerű felépítésű „alap” elvárásoknak megfelelőt, de a teljes rugózásra, automata kormányzásra és prémium technológiai megoldásokra vágyó Gazdálkodók is megtalálják a maguk gépét a kínálatban.

Fejlessze ültetvényét pályázati forrásból!

2024. július 8. 14:40

A 25 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás elnyerésével komplex kertészeti beruházások megvalósítására lesz lehetőség.

AKG 2022-2024: ezek a fő tudnivalók

2021. szeptember 30. 06:21

2021. szeptember 24-én írták ki végül a várva várt VP4-10.1.1-21 kódszámú Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című felhívást, amely újabb 3 évre ad plusz támogatást azon gazdálkodóknak, akik hajlandók az integrált növényvédelmi szemléletet betartva a megadott szabályok szerint gazdálkodni.