20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Ház, táj blog

A biotermékek piaca 16 százalékkal nőtt a COVID-19 ideje alatt

Agrofórum Online

A koronavírus terjedése miatti általános gazdasági visszaesés ellenére is nőtt az igény a bioélelmiszerek iránt.

Az előrejelzések szerint a bioélelmiszerek kereskedelme tavaly 4,37 milliárd eurót ért el Németországban. Ez 16,4 százalékkal több, mint 2019-ben – jelentette be a Bundesverband Naturkost Naturwaren (BNN), azaz a természetes élelmiszerekkel és árucikkeke foglalkozó szövetségi egyesület.

Az egyesület gyűjti össze és dolgozza fel a kiskereskedelmi szektor adatait és a nagykereskedelmi forgalmi adatok is oda futnak be. Az árbevétel összesen 2,34 milliárd eurót ért el, így 21,7 százalékkal emelkedett ez az adat az előző évihez képest.

„Az év folyamán az eladások alakulása követte a világjárvány dinamikáját” – közölte az egyesület. Ennek megfelelően az eladások a tavaszi, az ősz végi és tél eleji kijárási korlátozási szakaszokban 20-30 százalékkal haladták meg az előző évi szintet.

„A vendéglátóhelyeken történő étkezések megszüntetésével az embereknek többet kellett főzniük saját maguknak 2020-ban, ezért intenzívebben foglalkoztak ételeik alapanyagainak eredetével és minőségével” – mondta Kathrin Jäckel, a BNN ügyvezető igazgatója. Feltűnő, hogy a vásárlások száma tíz százalékkal csökkent 2020-ban, ugyanakkor a vásárlásonkénti átlagos vételár körülbelül 25 százalékkal nőtt.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok II.

2026. szeptember 11. 05:40

Hazánkban általánosan elterjedt szúnyogfajok a mocsári szúnyog, a dalos szúnyog, a gyűrűs szúnyog és a házi szúnyog, jelen cikkben ezek a fajok kerülnek bemutatásra.

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

Bioforradalom küszöbén: szárnyal a kereslet, bírják-e a hazai gazdák?

2025. július 21. 08:10

Rekord ütemben nő a bioélelmiszer-forgalom, csökken a biofelár, de a gazdáknak az átállás még mindig komoly kihívás.

Lendületben vannak a bioélelmiszerek

2020. május 20. 14:07

A kereslet rohamos növekedése azonban kínálati problémákat vet fel. Az ellátási láncok zavara az ágazatban is érzékelhető.

80 milliárd eurós üzlet a biogazdálkodás

2018. március 20. 19:27

A fogyasztói igény növekedése mellett a gazdák kedve is egyre nagyobb a bioélelmiszer előllításhoz.

A bioágazat fejlődése Hollandiában

2023. február 23. 09:34

A holland vállalat évente több mint 50 millió kilogramm bio-gyümölcsöt és -zöldséget termeszt, dolgoz fel és értékesít.