Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Egyedülálló üzleti modellek szinergiája a fenntartható mezőgazdaságért

KITE Zrt.

A KITE és a Kimitec közös útja 10 évvel ezelőtt kezdődött. Már az első találkozás során kiderült, hogy a két cég érdekei közösek. A spanyol vállalat kereste az utat a földrajzi terjeszkedéshez, a KITE pedig mindig nyitott az innovatív, a fenntarthatóságot is szem előtt tartó vállalatokkal való együttműködésre.

Ugyanakkor a Kimitec kellően innovatív képet mutatott ahhoz, hogy a KITE – mint piacvezető agrárintegrátor – eredményesen vezethesse be az akkor még szinte ismeretlen vállalatot a magyar piacra, eljuttatva termékeit a hazai gazdákhoz.

A Kimitec spanyol székhelyű biotechnológiai multinacionális vállalat, biopeszticidek, biostimulátorok és probiotikumok kutatásával, fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozik, alternatívát kínálva a vegyi úton szintetizált termékek mellett. A mezőgazdasági termelés középpontjába a fogyasztók egészségét és a környezet tiszteletét helyezte. Ma a világ több mint 94 országában van jelen, leányvállalatokkal pl. az USA-ban, Brazíliában, Latin-Amerikában és Kínában.

Egyedülálló fejlesztési eljárásai nemcsak megkülönböztetik más vegyi és biotechnológiai vállalatoktól, hanem ez sikerük alapja is. Kutatási modelljük lehetővé teszi számukra, hogy a különböző helyszíneken dolgozó szakértőktől összegyűjtött információkat összekapcsolják a kutatás-fejlesztéssel és a szabályozási sajátosságokkal, így szélesebb körű információkat kapnak a valós piaci igényekről.

Kimitec Kutató és Fejlesztő Központ

Egy másik megkülönböztető szempont a gyógyszerészeti kutatásoknál alkalmazott módszerek adaptálása a biopeszticidek kutatásában. Ez a platform négy, természetes forrásból származó anyagok és molekulák kombinációján alapul: ezek a növényi kivonatok, a mikrobiológia, a mikroalgák és a ‘zöldkémia’.

 „Célunk azonban nem csak a természetes eredetű termékek szállítása, hanem olyan megoldásokra is törekszünk, amelyek ugyanolyan hatékonysággal működnek, mint a szintetikusan előállítottak, megszüntetve azt az előítéletet, ami a természetes eredetű termékeket övezi”

– mondta Felix Garcia a Kimitec cégvezetője.

A cég fő stratégiai irányvonala: két lépéssel a piac előtt járni a kutatás-fejlesztés és az innováció területén. Erről tesz tanúbizonyságot a 2019-es évben átadott MAAVI Center, mely Európa legnagyobb biostimulátorokkal és biológiai megoldásokkal foglalkozó kutatás-fejlesztési központja.

KITE Innovációs Központ

A KITE fejlesztői csapatának 2012–ben – egy szakmai út keretein belül – lehetősége volt mélyebben betekinteni a Kimitec portfóliójába, gyártástechnológiájába és jövőbeni terveibe. E látogatás is megerősítette azt a – már korábban meghozott – vállalati stratégiai döntést, miszerint a KITE elkötelezett a környezetkímélő, biológiai úton előállított termékek portfolióba állítása mellett.

A közös munka első eredménye az egyszerűbbnek mondható, de a magyarországi piacon egyedülálló összetétellel rendelkező, lombtrágyák forgalomba hozatalát jelentette 2013-ban, az igazi áttörés azonban a Dell’ Agro Plus szántóföldi kultúrákra történő adaptálása volt. A Kimitec korábban főleg a kertészeti kultúrákra koncentrált, a KITE–vel való együttműködés azonban fókuszba helyezte a szántóföldi szegmenst is.

A Dell’ Agro Plus a biostimulátorok legújabb generációjának tagja, talajon és levélen keresztül egyaránt hatékony, flexibilis kijuttatási lehetőséget biztosítva a gazdáknak.

Hazánkban a Dell’ Agro Plus kertészeti kultúrákban 2014-ben, szántóföldi kultúrákban pedig 2015-ben kapta meg engedélyokiratát. A termék adaptációjában a KITE Zrt. volt az első világon, aki a Dell’ Agro Plus-szal a kertészet mellett a szántóföldi felhasználás felé mozdult. Ebben az esetben tehát teljes mértékben közös technológiai fejlesztésnek vagyunk tanúi. Ennek köszönhetően mára a Dell’ Agro Plus többszázezer literes mennyiségben kerül felhasználásra a KITE Zrt. partnereinél és járul hozzá termesztéstechnológiai sikereikhez kertészeti és szántóföldi kultúrákban egyaránt.

Természetesen a piaci bevezetés itt nem áll meg, a Dell’ Agro Plus -t további biostimulátor típusú termékek követik. A Rhyzo Plus és a Batallon ez év tavaszán kerül kereskedelmi forgalomba, egyedi termékjellemzőivel köszönhető hatásuknak a palántázást és ültetést követő időszakban nyújt segítséget a nagyobb értékű kertészeti kultúrákban.

A Kimitec nem állt meg a lombtrágyák és biostimulátorok terén, folyamatosan kutatja az ígéretesebbnél ígéretesebb, növényi kivonatokon alapuló biopeszticideket. Ebben a munkában a KITE Zrt. világszinten is kiemelt partnere a Kimitec-nek, folyamatosan teszteli a termékújdonságokat a Derecskei Kísérleti Kertészeti Telephelyén és szántóföldi partnergazdaságaiban egyaránt. Így már a termékfejlesztés korai szakaszában a KITE Zrt. be tud kapcsolódni a Kimitec fejlesztési folyamatába és más országokkal szemben nagyobb mennyiségű adathoz jut közvetlenül a piaci bevezetés előtt.

A két cég között az agronómiai input vonalon tehát egyedülálló együttműködés van, amelyhez az is kellett, hogy azok jövőbeni céljai egy irányba mutassanak. A Kimitec olyan stabil partnert keresett, aki nyitott az innovációra, illetve képes a piacot befolyásolni és ezt a KITE Zrt.-ben megtalálta. A KITE Zrt. pedig olyan beszállítókat keres, akik a jövőbe tekintve folyamatosan képesek a megújulásra annak érdekében, hogy a rohamosan változó technológiai újításokat adaptálni tudják, sőt meghatározzák azokat.

A sajtóközleményt Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatójának gondolatával zárjuk:

„Az elkövetkezendő 10 évet véleményünk szerint a kémiai növényvédő szerek biológiai alternatívái fogják meghatározni, úgy véljük, hogy jelenleg ebben globális szinten a Kimitec személyében a legjobb partnerre találtunk. Tekintettel arra, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység a KITE Zrt. és a Kimitec életében is kiemelkedő szereppel bír, a következő évek feladata, hogy erőforrásaik összehangolásával olyan termékek és technológiák bevezetésében működjünk együtt, amelyekkel meg tudunk felelni a jövő kihívásainak, növelve a magyar gazdák versenyképességét.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukoricatermesztés kihívásai és a megoldás lehetőségei

2025. szeptember 9. 17:10

Hogyan lehet a kukorica termesztése hosszú távon jövedelmező a változó klíma, az aszály okozta kihívások mellett?

Kockázatkezelés a KWS csapatával!

2025. szeptember 4. 17:10

Tápon mutatta be a KWS a kockázatkezelésre épülő vetésszerkezet előnyeit, új hibridjeit és portfólióbővítését a gazdálkodóknak.

Újra reneszánszát élheti a repce Magyarországon

2025. augusztus 29. 11:20

A RUNNER repcék akár egy hónappal később vethetők, mint a hagyományos hibridek, és versenyképes hozammal hamarabb betakaríthatók.

Ki látott már ilyet: októberben repcét vetni?!

2025. augusztus 29. 11:10

Pedig a hír igaz. A RAPOOL innovációja, a RUNNER szegmens hibridjei megkésve, sőt akár októberben vetve is jövedelmezően termeszthetők.

Öntöződobokkal a jó termésbiztonságért

2023. május 16. 09:06

Szerencsére ma már léteznek olyan öntözőberendezések, melyek használatával a termésátlag nemcsak szinten tartható, hanem növelhető is.

103 db akciós használt gép árakkal!

2022. október 6. 15:56

Tekintse meg a legújabb KITE akciós gépajánlat kiadványt, amelyben összesen 103 db különböző márkájú akciós használt motoros gépet és egyéb munkagépet is megtalál!

Alaptrágyázás extrákkal – EUROFERTIL TOP 49 NPS

2021. február 15. 07:57

A tápanyag-utánpótlási technológiák közül a kívánt termésmennyiség elérése szempontjából legnagyobb jelentőséggel az alap- és startertrágyázás bír. A vegetációs időszak későbbi fázisaiban ezt a műveletet, és a művelet által biztosított előnyt, utólag már pótolni, vagy más technológiai beavatkozással helyettesíteni nem tudjuk.

DEREKAS helytállás a kalászosok védelmében

2022. február 22. 10:54

A KITE Zrt. a 2022-es évben egy széles termékkört átölelő kalászos csomagot kínál a gazdálkodók részére. A csomag DEREKAS néven kerül forgalomba és négy terméket tartalmaz: két gombaölő szert a növények egészségének védelme érdekében, melyek alkalmazhatóak a tenyészidőszak teljes ideje alatt, egy rovarölő szert, hogy az állományunk mentes legyen mindennemű károsítótól, valamint egy magas hatóanyag-tartalmú lombtrágyát. Ezek a csomagalkotók hozzásegítik a gazdálkodókat egy jó minőségű, magas terméshozam eléréséhez. Lássuk egyenként, mire is szolgálnak az alábbi készítmények.