Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

Csaknem 400 ezer forintra emelkedtek az agrárbérek

Csaknem 400 ezer forintra emelkedtek az agrárbérek

Agrofórum Online

A novemberi kereken 340 000 forintról decemberben 394 697 forintra emelkedett az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából.

Ez az adat a legjobb 2020-as adat, bár ebben az ágazatban is hagyományosan a december kiemelkedőnek számít. Az agrárium decemberi átlagbérszintje éves alapon 8,4 százalékos emelkedést mutat. A január-december időszakra kumulált átlagbér 320 186 forint a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában, ez az egy évvel ezelőtti hasonló időszakkal összevetve 9,2 százalékos növekedés.

Az összes nemzetgazdasági ágat nézve 2020. decemberben teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 449 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 461 700 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 298 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 308 000 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,6 százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az átlagkeresetek alakulását jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 383 300 forintra becsülhető, ez 10,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

2020. január–decemberben teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 403 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 414 500 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 268 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 277 200 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,7, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset – összefüggésben a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklésével, illetve mentesítésével – 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (709 300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (250 900 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 439 900, a nők esetében 370 000 forintot ért el, ami a férfiaknál 9,0, a nőknél 10,2 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 371 000 forintra becsülhető, ez 9,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,3 százalékos növekedése mellett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Inkább eladják a befektetők az agrárcégek papírjait

2024. július 8. 11:40

A június eladói fölényt mutatott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég tőzsdei árfolyammozgása alapján.

Az idénymunkásokat elsősorban a fizetés érdekli, a munkaminőségre általában keveset adnak

2024. július 4. 08:40

Nemcsak a szakképzett munkaerő hiánya jelent egyre nagyobb problémát a mezőgazdaságban (is), de az idénymunkásoké úgyszintén.

Ez várhat a magyar gazdákra is: a dánok hatalmas adóval sújtják a szén-dioxid-kibocsátást

2024. július 2. 13:10

A termelőknek 2030-tól 120 dán korona (16 euró, vagyis 6000 forint) adót kell fizetniük minden egyes tonna kibocsátott szén-dioxidért.

Zuhannak az élelmiszerárak Magyarországon, de még mindig „fájdalmas” a bolti bevásárlás

2024. július 2. 08:40

A KSH konkrét termékek átlagárát tartalmazó adatsorában több olyan élelmiszer is van, amelyek ára májusban kétszámjegyű mértékben csökkent.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

Agrárium 2020 gazdaságszerkezeti összeírás

2020. február 23. 12:08

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2020. május 15. és június 30. között teljes körű mezőgazdasági összeírást hajt végre „Agrárcenzus, 2020” elnevezéssel.

Emelkedett a vágások száma

2020. augusztus 27. 10:15

A statisztikai hivatal előzetes adatai szerint a hazai vágóállat-termelés 1,4 százalékkal, 1,6 millió tonnára nőtt a tavalyi esztendőben. A vágások száma az elmúlt években emelkedő pályán volt, ez alól csak 2017 jelentett kivételt.

Mezőgazdaság: birtokkoncentráció és eltűnő állattenyésztés

2021. május 15. 09:07

A Központi Statisztikai Hivatal európai uniós és hazai jogszabályi felhatalmazás alapján 2020-ban teljes körű mezőgazdasági összeírást hajtott végre. Az ország valamennyi települését érintő adatgyűjtésre tízévente kerül sor, az elmúlt évi volt a hazai agrárstatisztika történetében a nyolcadik.