Ház, táj blog

Alföldi kenyér, szőlő és bor

Agrofórum Online

Ha agyonütnek, sem tudom megmondani, hogy hányadik alkalommal vehettem részt a fenti címen meghirdetett rangos rendezvényen augusztus 24-én. Hogy „rangos” lesz, azt álmukban sem gondolhatták több mint egy évtizede az ötletadók: Dr. Hajdú Edit és Dr. Matuz János. Kezdetben Katonatelepen, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kísérleti telepe adott otthont a rendezvénynek, amelyet – ha jól emlékszem – öt, vagy hat éve kinőtt, és bevette a városházát Kecskeméten.

Nem elég, hogy a dísztermet elfoglalták a résztvevők a városházán, de még annak udvarát is a kiállítók.

Az is örvendetes, hogy az utóbbi években – áttörve a trianoni határok korlátait – a határon túli magyarok is egyre nagyobb számban vesznek részt a rendezvényen, amelynek alcíme is erre utal: „A Kárpát-medence kincsei, határon innen és túl”.

Ezzel az írással csak a híradás szándékával jelentkezünk. Részletes beszámolót majd októberi lapszámunkban olvashatnak Dr. Oláh István szerzőségével. (A szeptemberi Agrofórum már a nyomdában van.)

Az üdvözlő beszédek után, amelyeket bibliai idézetekkel színesítettek a felszólalók – a kenyér és bor kapcsán – Szépe Ferenc FM főosztályvezető nyitóelőadása vezette be a konferencia előadássorozatát.

Miről is hallottunk?
Búza- és szőlőkülönlegességek a világban, a kenyér minőségének története, a Nagy-Küküllő menti borvidék, és a kalács mint az ünnepi asztalok étke.

Az előadások végét ünnepi harangjáték jelezte.

A városháza udvarán a kenyér, a szőlő s a bor megáldásával folytatódott volna a program, de a résztvevők „megszállták” a kiállítókat, és megindult a jóízű falatozás, részben a hazai, részben a határon túlról érkezett kiállítók termékeiből. Volt itt minden, vagy majdnem minden. Pékáruk tömege, legalább húsz fajta szőlő, erdélyi taligakenyér és sajtok, meg alföldi borok a javából.

A félig jóllakottak falatozását Szabó Sándor tárogatóművész szívszorító játéka szakította félbe.

Következett a termékek megáldása, Kis János evangélikus lelkész és Dr. Jenei Gábor katolikus plébános az ökumené jegyében mondták el imáikat és áldották, szentelték meg a kenyeret, a bort és a szőlőt.

Amíg a vendégek folytatták a falatozást, és az egyre elragadtatottabb jelzőkkel dicsért borok iszogatását, egy helyi kamarazenekar szórakoztatta a résztvevőket Lakó Sándor vezetésével.

A távirati stílusban elkövetett beszámolómat azzal zárom, hogy tisztában vagyok vele: nem sok információval gazdagodtak. Ezt majd megtudhatják Oláh dr. beszámolójából, illetve az előadások egy részét (Hajdú Edit, Matuz János) az Agrofórum 2018. évi különszámaiban, a kalászos és a szőlő extrába olvashatják.

Ha ez az írás esetleg felkeltette az érdeklődésüket, mert azzal a szándékkal íródott, akkor jövőre ne hagyják ki ezt az egyre rangosabb rendezvényt.

Higgyék el, megéri!

A tábla szélésről – Dr. Bódis László

Növényszaporítás a kiskertben – évelők tőosztása

2025. szeptember 29. 05:40

A tőosztás a növények szaporításának egyik legelterjedtebb módszere, amelynek során a növény kifejlett vagy még fejlődés alatt lévő vegetatív részeit használjuk fel.

Szlovéniában már fészkeket épített az idegenhonos keleti lódarázs

2025. szeptember 28. 05:40

Szeptember elején adták hírül Szlovéniában, hogy Koper városában keleti lódarázs fészkeire bukkantak.

Növényszaporítási módszerek, amiket a kiskertben is könnyen meg tudunk oldani

2025. szeptember 26. 05:40

Mi a különbség az ivaros és az ivartalan szaporítás között? Milyen módszerek léteznek ezeken belül? Mit lehet egyszerűen megoldani a kertben?

Növények a fesztiválok középpontjában II.

2025. szeptember 22. 05:40

Cikksorozatunkban összegyűjtöttük hazánk legnépszerűbb, növényekről szóló ünnepeit. Ebben a cikkben a káposzta, a burgonya és a paprika főbb hazai ünnepeit ismertetjük.

Olaszország a második legnagyobb szőlőtermelő a világon

2021. február 14. 11:01

A globális szőlőtermelői listán is Kína vezet, ugyanúgy, mint sok már kultúra esetében. A szőlőről és a borról híres Olaszország csak a második listán, a magyarországi termés a tizedik helyen álló Dél-Afrika mennyiségének a negyedét sem éri el.

Szürkepenész – hogyan védekezzünk a kórokozó ellen szőlőben?

2021. július 15. 06:50

A szürkepenész (Botrytis cinerea) egy széles tápnövény körrel rendelkező kórokozó, mely elsősorban a szőlőtermesztésben, valamint a dísznövény termesztésben okoz jelentős problémákat. A kórokozó élő és elhalt növényrészeken egyaránt képes áttelelni.

AM: a borászati ágazat munkáját segítő új intézkedéscsomag született

2022. szeptember 1. 14:26

Az elmúlt években visszatalálunk a régiek örökségéhez, a pezsgőkészítés hagyományaihoz, ebben a folyamatban pedig nagy szerepe van a mindig új utakat és technológiákat kereső magyar borászoknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a IV. Pezsgőkonferencián, Etyeken, csütörtökön.

Mit tehetünk a szőlő leveleinek felhólyagosodása ellen?

2025. május 25. 04:37

Mit lehetne tenni a szőlő leveleinek felhólyagosodása ellen? Mi okozhatja ezt a jelenséget?