Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Nyári támogatás a termésbiztonság érdekében

AGRO.bio Hungary Kft.

Növényeink nyári támogatásával sokat tehetünk a stressz-hatások okozta termésveszteség elkerüléséért, illetve többlettermés eléréséért. A szárazság vagy a kórokozók miatti gyenge indulás ellensúlyozására segítsük növényeiket természetes módon, élő algát (NEM DÖGLÖTT) tartalmazó biostimulátorral, az Algafix-el, kiegészítve szükséges mikro-makroelem lombtrágyákkal.

Az Algafix® balatoni élő algát (Scenedesmus obtisausculus) tartalmazó mikrobiológiai biostimulátor. Az élő mikrobák mellett makro- és mikroelemeket, valamint az algasejtek által termelt növényi növekedési hormont, kinetint tartalmaz a hazai piacon a legnagyobb mértékben. Mivel szinte 100%-ban csak ezt a hormont tartalmazza, ezért tűpontos, okszerű beavatkozást lehet vele elérni a növekedés serkentésére.

A kijuttatást követően is – megfelelő körülmények között – folyamatosan termeli a kinetint, melyet a növény levélen keresztül vesz fel. Az algák elhalása után a sejtjeikben tárolt anyag (a hormonok) is felszívódnak, így az Algafix® esetében dupla hatással számolhatunk, ami a hozamnövelésben kiveszi részét. Segíti a stresszhatások kivédését, növeli a betegségekkel szembeni ellenállóságot, javítja a tápanyagok hasznosulását.

A kontroll 100%-ához viszonyítva az ÉLŐ ALGA fejlődési potenciált növelő hatása (+7-14%), ami a különböző termesztési feltételek hatásainak mentén is (+11%) realizálódott a termésképletek mérésekor.

A kontroll 100%-ához viszonyítva az ÉLŐ ALGA fejlődési potenciált növelő hatása (+5-31%), amely aztán a különböző termesztési feltételek – akár korlátozó -hatásainak mentén is (+9%) realizálódott a termés mennyiségében.

Régebben a tápanyag-gazdálkodási tervek a talajon keresztüli tápanyagellátásra alapoztak, azonban az elmúlt évtizedekben a levélen keresztüli tápanyagpótlás létjogosultsága elvitathatatlanná vált. A korszerű fajták megnövekedett mikroelem igényének intenzív ellátására való törekvésének nyomán a lombtrágyázás fix technológiai elemmé vált a növénytermesztési gyakorlatban.

A tápanyaghiány tüneti megjelenése már súlyos ellátottsági problémákat eredményezhet, ezért a kijuttatás helyes időzítése jelentősen meghatározza a lombtrágyák hasznosulását.

Korszerű lombtrágyáink alkalmazásával hatékonyan megelőzhető, illetve orvosolható az egyes hiánytünetek kialakulása, mert az Algafix és az AminoBór, MicroFull és AminoKén lombtrágyák jól kiegészítik egymás hatásait.

A MicroFull komplex mikroelem-tartalmú lombtrágya, amely (1,5% réz, 1% mangán, 0,5% cink, 0,3% vas, 0,04% molibdén) kiválóan segíti a fotoszintetikus folyamatokat, a klorofill megfelelő működését – 2,0 l/ha dózisban.

Az AminoBór javítja a terméskötődést, hozzájárul a növényi sejtfalak képződéséhez, a szénhidrátok szállításához, a stresszhelyzetek átvészeléséhez. Növeli az olajos növények olajtartalmát. Magas és a növény számára felvehető bórtartalma biztosítja a bórhiány hatékony kezelését. Virágzás kezdetén 1 l/ha Algafix + 1-2 l/ha AminoBór kombinációban javasoljuk.

AminoKén – Optimális kén-nitrogén összetételű 150 g/l N, 570 g/l SO3) levéltrágya, olajos növények kénhiányának megelőzésére 2-5 l/ha dózisban, olajosokban bimbós állapotig alkalmazható.

A részletekkel és további technológiai információkkal kapcsolatban keresse területi szaktanácsadóinkat, vagy látogasson el honlapunkra (www.agrobio.hu)!

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ragaszkodjunk a terméshez! – Az Elastiq Ultra szerepe a repceszemek kipergésének megelőzésében

2025. május 9. 15:30

Az Elastiq-kal kezelt növények jobban ellenállnak a betakarítás alatti erős mechanikai hatásoknak is, így kevésbé peregnek el az érett szemek.

Aflatoxin: új kihívások és megoldások a kukoricatermesztésben

2025. május 1. 13:10

A GOF Hungary Kft. dunaföldvári szakmai napján a 2024-es év tanulságairól, megelőzési lehetőségekről és technológiai megoldásokról esett szó.

Biostimulátor-oldatok a környezeti stresszhelyzetek ellen

2025. április 30. 06:40

Termelői tapasztalatok bizonyítják, hogy a kijuttatott biostimulátorok nemcsak hozzájárulnak a növény védelmi rendszerének beindításához, de segítik annak fenntartását is.

Különböző talajok eltérő vízellátottságának hatása a kukorica és a szemes cirok kezdeti fejlődésére

2025. április 14. 16:10

A globális éghajlatváltozás következtében az extrémitások és stresszhatások a tenyészidőszak bármely szakaszában megjelenhetnek, megnehezítve ezzel a kukorica sikeres és gazdaságos termesztését.

A jó növénykondíció a palántaneveléssel indul

2018. szeptember 5. 13:07

Még sok helyen a szabadföldi káposzta- és gyökérzöldségféléket szedik, a hajtató kertészek már a palántaneveléshez készülnek. Ennek kapcsán szeretném egy élettani fogalomra felhívni a figyelmet, amit az emberek esetében a táplálkozásban, az állatoknál a takarmányozás kapcsán már régóta használnak, de a növénytermesztésben ritkán, esetenként tévesen értelmeznek, ez a növénykondíció.

Felnyurgult paradicsompalánta: ültetési tippek, ha túl nagy a palánta

2023. július 9. 05:36

Nézzük sorra a paradicsom felnyugrulásának okait és megoldásait palántaként és később is!

AÖP – már 4995 Ft/ha költséggel!

2023. május 26. 10:36

Hogyan használjuk fel „értelmesen” a növénykondicionáló készítményt, és kapjunk 1 pontot, ha már költünk rá?

Szabad nyáron növényeket ültetni?

2024. augusztus 9. 05:40

Klasszikus olvasói és kertépítős kérdés, hogy szabad-e nyáron növényeket ültetni? A válasz egyértelműen igen, de nagyobb odafigyelés szükséges.