Növényvédelmi előrejelzés

Aktivizálták magukat a poloskák és a meztelen csigák

Agrofórum Online

Március végén az évszaknak megfelelő időjárás köszöntött be országszerte, gyakran 20 Celsius fokot is meghaladó hőmérséklettel. A mandula és a kajszi elvirágzóban van, a fagykárok gyakran 50 % vagy e fölöttiek. Fővirágzásban van az őszibarack, virágzik a szilva és a körte, piros bimbós az alma. A cseresznye és a meggy is néhány napon belül virágozni kezd. A negyedéve tartó szárazság most elsősorban a rovarkártevőknek kedvez, a kórokozók jelentősebb fellépéséhez több csapadékra lenne szükség.

A gyümölcsfák lombozatát, feslő leveleit a korán megjelenő rovarkártevők közül a barna gyümölcsfa lombormányos és a kendermagbogár károsítja most. A kendermagbogár előszeretettel odvasítja ki a szőlő duzzadó rügyeit is. A szőlőtőkéken már látni párosodó púposszú imágókat. Ez a faj azért veszélyes, mert megtámadja az élő fás részeket, gyümölcsfákon és szőlőtőkén egyaránt.

Az almafákon már szívogatnak az áttelelt tojásokból kikelt levélpirosító levéltetű ősanyák, melyek hamarosan megszülik utódaikat is. Az almafa varasodás fertőzés bekövetkezése a kórokozó számára kedvezőtlen feltételek miatt továbbra is várat magára, de a fiatal levelek és a kezdődő virágzás érzékeny fenológiai fázis, ezért a megelőző védekezés megkezdése a száraz idő ellenére javasolt. Már jól láthatók a lisztharmattal fertőzött,”gyertyás” vesszők, ezeket távolítsuk el a fákról.

A körte ültetvényekben a körte levélbolhák tojásrakása tömegessé vált, de az első lárvák kelése még várat magára, az idő felmelegedése azonban a kelést felgyorsítja hamarosan.

A virág- és hajtásfertőző monília elleni védekezések minden csonthéjas gyümölcsfa esetében a száraz idő ellenére időszerűek. Amennyiben eső esne, csak így kerülhető el a járványszerű megbetegedés.

A hűvös idő miatt továbbra is folytatni kell az őszibarack tafrinás levélfodrosodás elleni kezeléseket, egészen a tartós felmelegedésig.

A virágzó szilvafákra helyezzük ki a fehér színű ragacsos fogólapokat a poloskaszagú szilvadarazsak rajzásmegfigyelésére.

Bár még nem veszélyeztet, de a meztelen csigák és az ázsiai márványos poloskák aktivizálták magukat, ezért figyeljünk rájuk. Frissen trágyázott kertekben már a lótücsök mohón veti magát a kelő vagy elültetett növényekre, így meg kell akadályozni további kártételét valamint a lárvák kelését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Időszerű a lemosó permetezés a gyümölcsösökben

2020. október 14. 11:44

Október második hetére véglegesen elmúlt a késői nyár. A több hullámban érkező hűvös, csapadékot szállító frontok kisöpörték a meleget a Kárpát medencéből. A nappali hőmérséklet már csak 10-15 Celsius fok körül alakul, éjjelente pedig inkább 5 fok a hőmérséklet. Az utóbbi napokban több tájegységben egyhavi csapadéknak megfelelő eső hullott, ami alaposan feltöltötte a talajok vízkészletét, de egyúttal gátolja az őszi betakarítási, talaj előkészítési és vetési munkálatokat.

Mezei pocok, levéltetvek és kabócák károsítanak a vetésekben

2018. október 31. 09:10

A vetésekbe rendületlenül folytatódik a mezei pocok betelepedés és a fejlettebb vetésekben már megjelentek a gabona levéltetvek és a kabócák is.

Pettyesszárnyú muslica miatt veszélyben a szeder, a málna, a bodza

2020. szeptember 9. 09:37

A naptári ősz első dekádjának időjárása még a nyarat idézi. A nappali hőmérsékletek általában 25 Celsius fok körül mozognak, éjszaka viszont alaposan lehűl a levegő. Az alacsony éjszakai hőmérséklet miatt erős a harmatképződés. Frontok most nem befolyásolják hazánk időjárását, és a rövidtávú előrejelzés is ezt mutatja. A kellemes időjárás elősegíti a növények érési folyamatait, több növény betakarítása nagy erőkkel zajlik.

Repcedarázs dézsmálja a kelő állományt

2021. szeptember 21. 12:06

Az elmúlt héten tovább folytatódott a későnyári, csendes időjárás. A nappali maximum hőmérséklet 25-30 Celsius fok körül alakult, éjszakánként viszont időnként 10 fok alá is csökkent a hőmérséklet. Csapadék csupán az ország nyugati tájain esett, másutt továbbra is a szárazság az úr. A napraforgó és a kukorica betakarítása párhuzamosan zajlik, a learatott területeken az őszi talaj előkészítési munkákat végzik.