Gazdálkodunk, de mit is jelent a gazdálkodás? Egyensúlyban kezeljük a rendelkezésre álló forrásainkat és megpróbáljuk azok felhasználásával és persze megújításával a legnagyobb hasznot előállítani. Ez egy olyan verseny, ahol az nyer, aki megérti, hogy nem elég mindent odaadni és majd válogat a növény.
Céltudatosan kell feltölteni a készleteket, illetve pótolni a gyorsan fogyókat és ahol lehet, még a termelő eszközt is magasabb termelékenységre szükséges kapcsolni. Ezt a plusz fokozatot nevezzük stimulációnak. Pozitív irányba tereljük, segítjük az életfolyamatokat és a termesztési körülményeket, hogy ami rendelkezésre áll, az a leghatékonyabban hasznosuljon.
Segítjük a növényt, ha okszerűen, az igényekhez mérten végezzük a tápanyagellátást, ha vízmegőrző gazdálkodást folytatunk és ha védjük a talaj szerkezetét, életközösségét. A növény ezekből gazdálkodik, ezek az alapvető, általunk is befolyásolható környezet elemei. Segítünk, ha integrált szemlélettel összeállított vetésforgóban, a kémiai mellett a fizikai és biológiai növényvédelemmel kiegészítve óvjuk egészségét és tartjuk jó kondícióban.
Ezek a tevékenységeink, gazdálkodási fogásaink mind azt hivatottak megteremteni, hogy a termesztés körülményei optimálisak legyenek és a legnagyobb forrásbőség álljon a növény rendelkezésére. Az ilyen környezet megteremtése nem jelenti azt, hogy kifogytunk a lehetőségekből! Sőt, inkább egy újabb fokozat lehetőségét hordozza magában, amikor ugyanazon erőforrásokból többet és jobb minőséget tudunk előállítani. Ilyen környezetben működnek igazán a biostimulátorok, mert ezek a készítmények segítenek a növényt kimozdítani az átlagosból és magasabb szintre helyezni a termelékenységét.
Sokan használnak biostimulátort azzal a céllal, hogy adjanak még egy kicsit a növénynek, de ez a felfogás azt mutatja, hogy valójában egy kicsit jobban, kicsit célzottabban szeretnék táplálni azt. A célzott táplálás azonban inkább a lombtrágyák, mikroelemek területe, az alaptrágyázást kiegészítve időben és termelési célnak megfelelően jó időben etethetjük meg a növényt.
Ezt a hatást erősítik azok az általános stimulátornak mondott készítmények is, melyek látványosan zöldítenek, „megugrasztják” kicsit az állományt, mert használatuk jellemzően valamilyen nitrogénhez köthető vegetatív hatást eredményez. Ennek eléréséhez azonban nem indokolt a magas árszínvonalú szerves készítmény, ez megoldható nitrogénnel és magnéziummal, ez a lombtrágyák feladata. És jellemzően, ha ez a látványos hatás megjelenik, az azt is jelenti, hogy bizony, volt ott még helye a tápanyagnak.
Növényi stimulációt olyan készítmények képesek végezni, melyeket célzottan erre készítettek, ismert a hatásmechanizmusuk és összetevőik egymást támogatva fokozzák ugyanazon életfolyamatot. Jellemzően egyetlen egy speciális életfolyamatot, ami megfelelő egyszerű mérési módszerekkel tetten érhető, megmutatható és értékelhető.
A Malagrow termékei a világ vezető biostimulátor gyártójának, a Valagro kutatásainak eredményeképpen megbízhatóan szolgálnak speciális életfolyamatokat, támogatják a növényt és a gazdát a termés mennyiségének és minőségének növelése érdekében. Demo megfigyelési rendszerünkkel állományban, a gazdával együttműködve tudjuk bemutatni azt a hatást, melyet a termék ígér.
Szaktanácsadóink képesek felmérni egy-egy technológia erejét, hatékonyságát és segíteni, hogy hol van szükség akár tápanyag, vagy technológiai kiegészítésre, illetve hol és milyen biostimulátor használata indokolt. Mert stimulálni kell, hogy az erőforrás csökkenő mennyisége mellett növelhető legyen a termés mennyisége és legfőképpen minősége!