Növényvédelem

Hatékony védekezés a repcefénybogár ellen DuPont technológiával

Agrofórum Online

Herczeg Norbert ágazatvezető agronómusként dolgozik Vác térségében. A 2200 hektárnyi terület nagyobb része szántó, 185 ha intenzív gyümölcsös, míg a fennmaradó rész rét, legelő, erdő művelés alatt áll. Őt kérdeztük a DuPontAvaunt® rovarölő szerrel végzett kezelések eredményességéről.

 

Kérlek mutasd be a gazdálkodás repcetermesztéssel kapcsolatos gyakorlatát!

Az elmúlt gazdasági évben 350 hektárnyi területen termesztettünk repcét. A térségre jellemző arid klíma miatt nem minden esetben tudunk a repce alá szántani. Így volt ez a 2015-ös évben is, így egy mulcsos technológiával indultunk neki a vetésnek augusztus végén. Ez a technológia általában maga után vonja a gyomirtás szükségességét, amit minden esetben ősszel végzünk, most dimetenamid-P+metazaklór+quinmerak és DuPont Salsa® gyomirtó szer kombinációjával. Az állomány ősszel és tavasszal is regulátoros kezelésen esik át. A rovarölő szeres kezelésünk négy lépcsőből áll, és mindezek mellett gondoskodunk a megfelelő tápanyag-utánpótlásról is.

Mi vitt rá, hogy az Avaunt® rovarölő szert kipróbáld?
A kényszer vitt rá, megmondom őszintén. Előzményként meg kell említenem, hogy két évvel ezelőtt tapasztaltunk már piretroid rezisztenciára utaló jeleket. Repcefénybogár esetében mi azt a gyakorlatot követtük, hogy ha megláttunk 3-4 egyedet a zöldbimbós növényen, akkor egy kezelést végeztünk piretroid típusú szerekre alapozott technológiával. Így történt ez két éve is Márianosztrán, a 70 ha-os káposztarepcénkben. Az idei év távlatából látható, hogy akkor a piretroid technológiánk ugyanúgy nem működött, mint tavaly Vácon. De akkor még széttett kézzel néztük, hogy miért nincs hatás, permetezési hibára gyanakodtunk. A repce védelmét nem tudtuk megoldani, a növény átért sárgabimbósba, majd bevirágzott, mi pedig gyakorlatilag végignéztük a kártételt.

A jelenlegi helyzet ezek szerint kísértetiesen hasonlított a márianosztrai esetre?
Tavaly itt, Vácon 300 ha körüli repcénk volt, amit a fénybogár rajzásakor egy alkalommal kezeltünk lambda-cihalotrin  hatóanyagú készítménnyel. Mikor délután kimentem megnézni a területet, ugyanazt az aktivitást lehetett tapasztalni, mint a permetezés legelején. Hívtam a kereskedő kollégát, aki javasolta, hogy várjak 1-2 napot, mert majd „dolgozni fog” a készítmény. Ezt mi nem tehettük meg. Akkor jött a kérdés, hogy most mi legyen?

Szerencsére ekkor volt már tapasztalatod és hallottál az Avaunt® rovarölő szerről is…
Ekkor kerestem fel a DuPont területi képviselőjét, majd útmutatása alapján még sikerült zöldbimbós állapotban kijuttatni a készítményt. Az Avaunt® hozta az elvártakat, ahogyan a technológiában meg van írva; némi táplálkozás után 1-2 nappal gyönyörűen jött a hatás. Először lehetett látni, hogy a rovarok aktivitása megszűnik és egyre több rovart találtunk a földön, majd gyakorlatilag 48 órával a kezelés után teljesen tiszta állapotot kaptunk.

A gyanúdat rezisztencia-vizsgálat is igazolta?
A DuPont területi képviselője eljött hozzám és repcefénybogarakból mintát vett, majd bevizsgálták piretroid típusú készítményekre az egyedeket. A 25 vizsgált egyedből 23 teljes érzéketlenséget mutatott ezekre a szerekre, 1 elpusztult, 1 pedig „kóválygó állapotba” került.

Természetesen a probléma nem helyspecifikus, nem csak nálad jelentkezett.
Valóban. Mi még zöldbimbós állapotban „utána tudtunk nyúlni” az Avaunt® rovarölő szerrel. A kollégáim, termelő barátaim sokan elvégezték a piretroidos kezelést, de sajnos nem mentek vissza aznap megnézni a hatást. Döbbenten tapasztalták 2-3 nap elteltével, amikor visszamentek bejárni a területet, hogy a fénybogár mennyisége nemhogy csökkent volna, hanem inkább növekedett. Nekünk semmi problémánk nem volt. Úgyhogy nálunk nem kérdés, hogy ezentúl használjuk-e az Avaunt® rovarölő szert.

Az időzítéssel kapcsolatban volt-e problémád? Hiszen idő, amíg 300 hektáron végigér a permetezőgép.
Ha bejön 1-2 szelesebb nap – ez áprilisban nem kizárt – nagyon ki kell számolni az optimális időt. Nagyon rosszul érintett, hogy az első permetezés nem ért semmit és újra kellett kezelni. Az optimális idő az első kezelés ideje lett volna, de még így is belefértünk a zöldbimbós állapotba. Így elmondhatom, hogy normál körülmények között a kezelés jól időzíthető. A 350 ha permetezését 2 db 18 m-es kerettel felszerelt permetezővel 2 nap alatt el tudjuk végezni. Rossz idő esetén 3-4 nap. Ez még belefér.

Elégedett vagyok, mert volt egy nagyon szép repcénk, de kellett hozzá az Avaunt® tisztántartó hatása, hogy ezt meg is őrizzük.

Az interjút készítette: Sáradi Krisztina

További információk: www.avaunt.dupont.co.hu

 

A DuPont készítmények felhasználása előtt olvassa el és kövesse a termékek csomagolásán lévő címke felhasználási utasításait!
®  az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Senyved a buxus? A puszpángmolyt még elkaphatjuk! + videó

2025. május 7. 16:10

A selyemfényű puszpángmoly növényvédelem nélkül egyszerűen tarra rághatja közkedvelt dísznövényünket, a buxust. Növényvédelmi tippek a növényorvostól!

Házikerti növényvédelem májusban

2025. május 7. 15:10

A májusi kertben akad bőven növényvédelmi teendő. A csigák, a levélbetegségek és a talajból fertőző kórokozók egyaránt kihívást jelentenek.

Fukszia fontosabb betegségei: így ismerje fel időben a bajt!

2025. május 7. 11:10

A fukszia gyönyörű, de érzékeny dísznövény – ismerje fel időben a betegségeket, hogy megóvhassa a virágzást és az egészséget!

Kalászfuzáriózis: most kell megelőzni a katasztrófát!

2025. május 5. 08:10

A kalászfuzáriózis most fenyeget – csak preventív védekezéssel védhetjük meg a búzát és a termés forgalmazhatóságát!

Megújulás, megújulás, megújulás!

2021. július 7. 09:05

A KITE Zrt. neve korunk mezőgazdaságában egyet jelent a komplexitással és az innovációval.

A búza évek óta nem volt ilyen drága

2020. október 19. 06:47

A párizsi árutőzsdén is hasonló volt a trend, a malmi búza és a kukorica kiugróan drágult, a takarmánybúza ára is felfelé mozgott, miközben a repcéért kevesebbet fizettek.

A KITE Zrt. második őszi terményes podcastja – Most a búza és a repce kerül a rivaldafénybe

2022. október 17. 12:17

Minisorozatunk második és egyben befejező részéhez érkeztünk. A korábban taglalt kukorica és napraforgó után, a magyar agrárium négy legnagyobb vetésterületű kultúrája közül, a búza és a repce terménypiaci helyzetét is górcső alá vettük.

Statisztikai bizonytalanság az amerikai piacon

2020. augusztus 15. 11:43

Európában nem romlott annyira az előző napi pozitív hangulat, mint Chicagóban. Igaz a repce vesztett értékéből, de a többi fontosabb agrártermék jegyzése emelkedett.