Terményárak

Oroszország kedvező kilátásokkal kezdi meg a betakarítást

Kép: Google Utcakép

Oroszország, a világ legnagyobb búzaexportőre szerdán megkezdte 2021-es gabonatermésének betakarítását, remek kilátásokkal számolnak az országban.

Oroszország déli régiója, Sztavropol kezdte el az őszi árpa aratását – áll a regionális mezőgazdasági minisztérium közleményében. A sztavropoli régióban várhatóan hamarosan megkezdődik az őszi búza betakarítása is, a munkák legaktívabb részét július első 10 napjára tervezik – közölte a minisztérium, hozzátéve, hogy a régió 2021-es gabonatermését 8 millió tonnára várják.

Sztavropol Oroszország számos régiójának egyike, ahol a betakarítás kezdete az idén mintegy 10-14 nappal késett, mivel a korábbi esőzések és a hűvös idő késleltette a tavaszi gabona vetését. A közelmúlt időjárása azonban kedvező volt a növények számára – közölte a Sovecon, Moszkva egyik vezető mezőgazdasági tanácsadó cége.

Oroszország 2021-es búzatermésére vonatkozó előrejelzését 2,2 millió tonnával, 84,6 millió tonnára emelte. Oroszország 2020-ban 85,9 millió tonna búzát aratott – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Szintén tegnapi hír, hogy Ukrajna gabonakészlete június 1-jétől 6,9 millió tonna volt, 830 000 tonnával több, mint 2020 ugyanezen időszakában – közölte az APK-Inform tanácsadó cég szerdán a kijevi Állami Statisztikai Szolgálat adataira hivatkozva.

A nagy és közepes mezőgazdasági vállalatok készletében 2,4 millió tonna búza volt. Az adatok nem tartalmazzák a több száz ukrán kisgazdaságban tárolt gabonát.

Ukrajna 2020-as gabonatermése a rossz időjárás miatt körülbelül 65 millió tonnára csökkent a 2019-es rekord 75 millió tonnáról.

Ukrajna, a globális szinten is jelentős mezőgazdasági exportőr egyébként a hét elején kezdte meg a 2021-es gabona betakarítását. Az első gabonaszállítmányok már a fekete-tengeri kikötőkbe mennek, az export az Nika-Tera tengeri kikötőből indult meg. Ukrajna déli régiói hagyományosan június első felében kezdik meg a betakarítást.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a búza a kereskedelmi megállapodások esélyére

2025. május 3. 11:10

Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a repce 5,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 3 százalékkal került kevesebbe a héten.

Egyre óvatosabbak a terménypiaci kereskedők

2025. április 26. 14:10

Európában a malmi búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a repce 3,1 százalékkal, a takarmánybúza pedig 5,7 százalékkal került kevesebbe a héten.

Esőzést várnak egyes európai búzatermelő vidékeken

2025. április 19. 11:10

Európában a malmi búza 3,5 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal került kevesebbe, és a repce 5,8 százalékkal, a takarmánybúza kurzusa 0,7 százalékkal emelkedett a héten.

Drágul a búza a gyengébb dollár miatt

2025. április 12. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce ára gyakorlatilag stagnált. A takarmánybúza kurzusa azonban 0,3 százalékkal emelkedett.

Ukrajnában megkezdődik a 2023-as gabona betakarítása

2023. június 20. 08:03

Ukrajna déli részén, Odesszában a mezőgazdasági termelők megkezdték a 2023-as gabona betakarítást, és kicsépelték az első őszi árpát.

A megdőlt szárú vöröshagyma már betakarítható?

2023. július 13. 04:36

Kérem segítségüket a hagyma felszedésével kapcsolatban! A megdőlt szárú vöröshagyma már betakarítható?

Ukrajna megkezdte a kukorica betakarítását

2021. szeptember 7. 06:32

A gazdák befejezték a 2021-es repce betakarítását, 2,79 millió tonna termeléssel, és megkezdték a napraforgómag feldolgozását.

Aratás közben külön gyűjti össze a gyommagvakat egy új kombájn – de vajon miért?

2023. november 18. 13:10

Újfajta cséplési eljáráson dolgozik egy német egyetem. A megoldás lényege, hogy a gyomnövények magjait a betakarítógépek külön tudják kezelni a kultúrnövény magvaitól.