Gépészet

Gumihevederes traktor nélkül nem dőlt volna meg a világrekord

Agrofórum Online

Rod Smith brit gazdálkodó 400 hektáron dolgozik a skót határ közelében. Az elmúlt 10 évben a Beal Farmon azon munkálkodott, hogy javítsa a talaj szerkezetét. Smith hosszútávú célja egy fentartható stratégia kifejlesztése a terméshozam növelése érdekében. A szakértelem meg is hozta az eredményt, 2015-ben az őszi búza betakarítása során 16,5 t/ha termésátlagot ért el, amivel világrekordot döntött. De mi is a sikerének a titka?

“Az első változtatás, amit elvégeztünk, az a traktor járószerkezetét érintette, ugyanis az erőgépünket gumihevederesre cseréltük. Ezzel a traktor termőtalajra kifejtett nagy súlyát csökkenteni tudtuk. A Challenger 765B típust választottuk, amely azóta is nélkülözhetetlen eszköze a gazdaságunknak.” – mondta el Rod Smith. “Az egyik fontos terület, amire munkánk során koncentráltunk, az a tengerhez közeli földnyelvek gondozása volt, ahol 40-45 százalékkal kevesebb terméshozamra számítottunk az átlagoshoz képest, tehát hektáronként nagyjából 11 tonnára”.

 

Rod Smith elmondása szerint a Challenger 765B gumihevederes traktort szántáshoz, altalaj lazításhoz és felszíni munkákhoz használják. Az új járószerkezettel egyébként kevesebb lett az üzemanyag-fogyasztás, nem beszélve arról, hogy az általános munkafolyamatok is felgyorsultak.

A szakember meg van győződve arról, hogy a jövedelmező gabonatermesztés érdekében oda kell figyelni a legkisebb részletekre is. Nagyon fontos a termőföld állapota, ahogy a megfelelő gépek használata is. “Tíz évig tartott, amíg eljutottunk a terméshozamunk mostani szintjére, ebben pedig a Challenger nagy szerepet játszott. Egy esélyt kapsz az élettől, és nem lehet kiskapukat keresni” – fogalmazott a brit gazdálkodó.

“Kilenc éve vettem meg a Challenger traktort, és ez idő alatt megmutatkoztak az előnyei, aminek hatására három éve a kombájnt is gumihevederesre cseréltük” – magyarázta Rod Smith, aki hozzátette, hogy többé soha nem használna gumikerekes erőgépeket. „Láttam, hogy a gumihevederes megoldás milyen jelentős szerepet játszott a nagy terméshozam elérésében. A termőföld a legfontosabb, ezért érdemes azt a lehető legjobban gondozni.”

(challenger-ag.com – Fordította: Szekeres Péter – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Akikre generációk óta számítani lehet: 30 éves az Alfa-Gép

2026. szeptember 21. 13:10

30 éves lett idén a békéscsabai székhelyű Alfa-Gép Kft., amelyet sok magyar gazda ismer a minőségi szántóföldi és kertészeti gépei kapcsán. A partnerek ebben a példátlanul nehéz évben is számíthatnak a cég segítségére, az emberi és szakmai kapcsolatok az ilyen időkben felértékelődnek.

Hihetetlen árkedvezmények a kaszáktól a bálázókig – keresse most a Vicon előszezoni akcióját!

2026. szeptember 17. 17:04

Akár 25 százalékos kedvezménnyel is vásárolhat magas minőségű Vicon szálastakarmány-gépeket, ha még szeptemberben lép.

Felejtse el a villát és a talicskát – strapabíró finn minirakodók a lovászatokban

2026. szeptember 17. 13:10

200-nál is több gyári adapter garantálja, hogy a finn AVANT derékcsuklós minirakodók közül mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

Az őszi szezon Fliegl gépei – hatékony megoldások a tarlóápolástól a szervestrágya-kijuttatásig

2026. szeptember 14. 14:10

Az őszi munkákon a következő szezon sikere is múlhat. A Fliegl gépei a tarlóműveléstől a szervestrágya-kijuttatásig segítenek.

Az okszerű talajművelés mellett: a Väderstad legújabb fejlesztései

2023. augusztus 14. 12:57

A Väderstad hagyományos, évente megrendezett országjárása során hazánk egész területére kiterjedő mozgó- illetve állógép-bemutatót tartott. A bemutató során a legújabb fejlesztések mellett a talaj védelmével, és az okszerű talajműveléssel kapcsolatban bővíthették ismereteiket a látogatók.

Gépinfo Videó

Magyarország talajtípusai: öntés- és lejtőhordalék-talajok típusai

2022. szeptember 11. 07:38

Ennél a talajtípusnál a növénytakaró és az állatvilág mindig újabb és újabb felszínre hat, hatásuknak tehát nem marad tartós és jellegzetes nyoma.

Lazítás és a beveretlen patkószeg esete

2020. június 9. 12:02

Az egyenesgerincű lazító több apró fejlesztése mellett olyan szerszámmegfogást kapott, mely átszerelhetővé teszi a lazítókések elrendezését.

Hogyan műveljem meg zöldségeskertem talaját?

2021. október 27. 06:17

Ahhoz, hogy a következő évben is jó termésünk legyen, még az adott évben a betakarítást követően ősszel, a talajt megfelelően elő kell készíteni.