Terményárak
Terményárak

Kisebb búzatermést várnak Oroszországban

Kisebb búzatermést várnak Oroszországban

Agrofórum Online

A Sovecon orosz mezőgazdasági tanácsadó cég közölte, hogy 5,9 millió tonnával 76,4 millió tonnára csökkentette Oroszország 2021-es búzatermésére vonatkozó előrejelzését.

A Sovecon, az egyik vezető moszkvai mezőgazdasági tanácsadó cég jelezte, hogy csökkentette előrejelzését, mivel az orosz statisztikai szolgálat a múlt héten 15,6 millió hektárra jelentette a betakarítás előtti őszi búza vetésterületét, szemben a Sovecon által korábban becsült 16,8 millió hektárral.

„A piac jellemzően alábecsüli Oroszország őszi búza vetésterületét. Idén ez nem így van, az enyhe tél ellenére váratlanul kis betakarítás előtti őszi búza vetésterületet mutattak ki” – mondta Andrej Sizov, a Sovecon vezetője.

Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre, elsősorban Afrikába és a Közel-Keletre szállít. Idén több régióban száraz időjárás sújtotta a termést, főleg ott, ahol a gazdák jelenleg betakarítják a gabonát – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

A júliusi forró és száraz időjárás további tényező volt az előrejelzés leminősítése mögött, mivel befolyásolta a tavaszi búza és egyes esetekben az őszi búza termését – hívta fel a figyelmet Sovecon.

„Az őszi búza termése a várakozások alatt van a központi területeken és a Volga-völgyben. A Volga-völgy tavaszi búza hozamára vonatkozó kilátások romlottak, különösen a régió keleti részén, ahol a nedvességtartalék évtizedes szinten a legalacsonyabb volt” – tette hozzá Sovecon.

Az IKAR, egy másik moszkvai székhelyű tanácsadó cég, 3 millió tonnával 78,5 millió tonnára csökkentette az orosz 2021-es búzatermésre vonatkozó előrejelzését a közép- és a volgai régió alacsony hozamai miatt.

Korábban az orosz állami meteorológiai szolgálat is az alacsonyabb várható termésre hívta fel a figyelmet. Roman Vilfand, a Hydrometcentre tudományos vezetője a központi és Volga-völgyi régió egy részeinek száraz és meleg időjárásával indokolta figyelemfelhívását. Oroszország egyébként 133,5 millió tonna gabonát termelt 2020 -ban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a búza a magasabb exportértékesítés miatt

2024. július 6. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, a takarmánybúza árszintje stagnált.

Nagyot ugrott a búza ára Európában

2024. július 5. 07:10

Párizsban a malmi búza értéke 2,25 euróval a tonnánkénti 225,5 eurós szintig emelkedett a következő, szeptemberi határidőre.

Tovább csökken a búza ára a terménypiacokon

2024. július 4. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce értéke növekedett.

Csökken a búza ára az orosz betakarítási kilátások javulásával

2024. július 3. 07:10

Európában a malmi búza olcsóbb lett, ám a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A búza ára elindult felfelé, jócskán drágult az egyhavi mélypontról

2024. június 12. 12:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

SAATEN-UNION-hibridkalászosok 2020-ban: hantosi állománymustra (VIDEÓ!)

2020. augusztus 1. 10:33

Nem árulunk zsákbamacskát: egyenként, gyakorlati körülmények között mutatjuk be a hantosi területen növő HySEED-hibridkalászosainkat, amelyek fejlődését Ön is közvetlenül szemügyre veheti.

Oroszország maradhat a világ legnagyobb búzaexportőre

2020. június 12. 09:02

Egy elemzés szerint az Oroszországból, Ukrajnából és Kazahsztánból származó búzakivitel stabil marad a 2020/21-es időszakban.

Súlyos mínuszok az agrártőzsdéken

2020. november 2. 05:54

A tengerentúlon egy tonna búzáért csak 219,91 dollárt adtak, ami heti szinten 5,7 százalékos lejtmenetet jelentett.