Agrárközélet

Biogazdálkodási Napok: a termelők és a fogyasztók találkahelye

AXIÁL Kft.

Az idén augusztus 6-7-ig másodszorra rendezik meg a 2018-ban hatalmas sikerrel debütált Biogazdálkodási Napokat a Donnerskircheni (Fertőfehéregyháza) Seehof major területén. Az öt szervezőpartner, a PANNATURA, az Osztrák Biomezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL), A BIO AUSTRIA, az Osztrák Mezőgazdasági Kamara (LKÖ) és a Talajkultúra Egyetem már 2018 őszén intenzíven dolgoztak együtt azon, hogy a termelők és a fogyasztók ismét egy helyen találkozhassanak biogazdálkodás széles repertoárjával. A siker kulcsa: egyedülálló tapasztalat a gyakorlat, tudomány és a kutatás terén.

A Biogazdálkodási Napok célja, hogy bemutassa a biogazdálkodás területén zajló tudományos kutatási és fejlesztési eredményeket a mindennapi gyakorlatban. A szakmai eszmecserét a szervezők tudatosan generálják és különböző programokkal – 70 hektárnyi területen kommentált mezőgazdasági gépbemutatókkal, 190 kiállítóval, 160 bemutatóparcellával, több mint 140, a mezőgazdasági megműveléssel, az agrárpolitikával, az állattartással, a tudatos táplálkozással, a regionális kulináris különlegességekkel kapcsolatos sokszínű programmal – várják az érdeklődőket. Lesz termelői piac, a felnőttek mellett a kicsik szórakozása is biztosított, próbára tehetik magukat a lábbal hajtható traktoros akadálypályán, kitalálhatják a találós kérdéseket és játszhatnak a szalma ugrálóváron.

„Célunk, hogy gyakorlati tapasztalatszerzés útján mutassuk meg a széles nagyközönségnek az ökológiai gazdálkodás varázsát és sokszínűségét.” – nyilatkozta Matthias Grün, a PANNATURA GmbH (Az Esterházy Vállalatcsoport mezőgazdasági érdekeltsége) ügyvezetője.

A Donnerskircheni (Fertőfehéregyháza) Seehof számos kutatási együttműködésben vesz részt és több évre visszanyúló szakmai tapasztalattal rendelkezik a biológiai gazdálkodás, a száraz területek megművelése terén. Ezentúl elhelyezkedése miatt alkalmas a klímaváltozás kihívásainak vizsgálatára is, az itt rögzített eredményekből profitálhatnak az Ausztria keleti felén, illetve a szomszédos országokban gazdálkodók is.

A Biogazdálkodási Napokon szerzett tapasztalatok kijelölik a hatékony és fenntartható mezőgazdasági megművelés lehetséges irányát, mind a hagyományos mind pedig az ökológiai művelést folytató gazdák profitálhatnak belőle. A rendezvény partnere az Osztrák, valamint a Burgenlandi Mezőgazdasági Kamara, hiszen Ausztriában már több mint 40 éve nagy hangsúlyt fektetnek az ökológiai művelési módszerre. Burgenland Tartomány egyik célkitűzése, hogy a bio- és regionális termelés példaképeként tartsák őket számon, 2027-ig el szeretnék érni, hogy a megművelt területek 50%-án biogazdálkodás folyjon. A jövő generáció számára alapszükséglet az egészséges élelmiszer, és a tartomány számára a géntechnika és génmódosított termékek kiszorítása a polcokról.

Változatos programok: Fajtabemutatótól az állattartásig

A rendezvény egyik legkedveltebb programpontja a fajtabemutató: 160 bemutató parcellában sokrétű fajtakísérlet – közel 170 különböző fajtát honosítottak meg ezen a területen – mellett, feltárt talajmintákat lehet megtekinteni, miközben szakmai párbeszéd és tapasztalatcsere zajlik a látogatók között. A biológiai körforgást és a jól tartott állatok szempontjait szem előtt tartva az állattartás és különösen a ritka haszonállatok bemutatására is kiváló lehetőség nyílik. Az Esterházy Biogazdaságban honos angus-marhák, mobil istállóban tartott tyúkok, méhkaptárak és sok minden más fontos szerepet kapnak.

A szervezők nagy érdeklődésre számítanak a kommentált mezőgazdasági gép-, a köztes termény, a ló- vagy füveshere vetéstechnikák, valamint a komposztálás, a bortermelés és az öntözési technikák bemutatóin. Több mint 70 gép működését lehet munka közben, testközelből követni: a 75 lóerős, keskeny nyomtávú kistraktortól egészen az 530 lóerős traktorig.

A 2021-es Biogazdálkodási Napokat a szervezőkön kívül (PANNATURA, Osztrák Biomezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL), BIO AUSTRIA, Osztrák Mezőgazdasági Kamara (LKÖ), Talajkultúra Egyetem) a Mezőgazdasági Minisztérium, a Turizmus és Régiók (BMLRT), Burgenland Tartomány szponzorok is támogatják. Külön köszönet jár a főszponzoroknak, a CLAAS, a Ja! Natürlich, az RWA és a Perlinger Gemüse cégeknek.

Achim Hoffmann, a CLAAS Közép-Európai Regionális központjának ügyvezetője elmondta:

„Családi vállalkozásként a CLAAS különös hangsúlyt helyez a legújabb technológiák alkalmazására, valamint a fenntartható gazdálkodás elveinek betartására, ezért is támogatjuk a 2021-es Biogazdálkodási Napokat.”

A PERLINGER Zöldségkereskedés képviseletében Werner Perlinger tulajdonos ügyvezető, mint a rendezvény másik főtámogatója kiemelte:

„Ausztria legnagyobb zöldségforgalmazójaként a rendezvény kiváló alkalom arra, hogy megismertessük fogyasztóinkkal a felelős zöldségtermesztés fázisait. Örömmel osztjuk meg tapasztalatainkat a rendezvény főtámogatójaként.”

Ja! Natürlich – a PANNNATURA hosszútávú-stratégiai partnere és a rendezvény első hatvan percének főtámogatója meggyőződéssel nyilatkozott a rendezvény koncepcióját illetően:

„A Ja! Natürlich több mint 50 éve tölt be úttörő szerepet az ökológiai gazdálkodás területén és kiemelt feladatának tekinti a klímakatasztrófa elkerülését. Az Esterházy Biogazdaság területein kitűnő lehetőségünk adódik a tudatos fogyasztói magatartásra felhívni a figyelmet. Az ökológiai művelést folytató mezőgazdáink nap mint nap tesznek a klímaváltozás ellen. A Ja! Natürlich és az Esterházy Biogazdaság közös célja a fenntartható gazdálkodás és a minőségi élelmiszer-termesztés. Örömmel tölt el bennünket, hogy idén is támogathatjuk a rendezvénysorozatot” – tette hozzá Klaudia Atzmüller, a Ja! Natürlich ügyvezető igazgatója.

A területen meghonosított 170 fajtakísérlethez a vetőmagot a Raiffeisen Ware Austria (RWA) biztosította.

„A rendezvénysorozat kitűnő alkalom arra, hogy bemutassuk gazdag szortimentünket és szakembereink a helyszínen lássák el tanácsokkal az ökogazdákat, hiszen nagy tapasztalattal rendelkezünk több területen, így az innovatív technológiák alkalmazásától egészen a bioélelmiszerek értékesítéséig.” – hangsúlyozta az RWA elnök vezérigazgatója, Christoph Metzker.

Jegyet a biofeldtage.at oldalon lehet venni. Különböző kedvezmény is igénybe vehető a vásárláskor, mint pl. Bio-Austria tagság, Neusiedler See Card, illetve a 14 év alatti gyermekeknek ingyenes a belépés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Nagyszabású gépbemutatóval vár a jubileumi partnertalálkozón a Hanki-Ker Kft.

2023. május 11. 09:10

Jubileumi partnertalálkozót szervez a Hanki-Ker Kft. 30 éves fennállásának alkalmából.

Väderstad szakmai bemutatók - ahol mindig tanulhat valami újat

2021. július 9. 11:25

A Väderstad szántóföldi gépbemutatókat szervez 2021. július 26. és augusztus 2. között az ország több pontján.

Gyakorlati szőlészeti bemutató minőségi spanyol gépekkel

2023. november 19. 16:10

Nagyharsány község határában (Baranya vármegyében) tart gyakorlati szőlészeti gépbemutatót a Grapello Kft. és a KITE Zrt. november 23-án. Ezúttal a spanyol ID David cég praktikus munkagépei szerepelnek majd a reflektorfényben.

Väderstad szántóföldi gépbemutató

2018. július 12. 10:47

A szakmai bemutató, ahol mindig új dolgokat tanulhat!