A magyar mezőgazdaságra általánosan jellemző kihívásokkal kell megküzdeniük az ökológiai gazdálkodást folytató termelőknek is, hiszen létre kell hozniuk a termelői szerveződéseiket, fejleszteni kell a piaci információs rendszereiket és a hazai feldolgozó-kapacitásokat is. A kitörési pontot ugyanakkor nem a gabona-, hanem a zöldség-gyümölcsszektorban kell keresni.

A biokultúra mozgalom társadalmi szerepének növekedése ellenére a magyar ökológiai gazdálkodás még mindig nem használja ki potenciális lehetőségeit. Ezzel tisztában vannak az érintettek, a gazdálkodók, a bioélelmiszer-termelésben, -fogyasztásban érintettek, a civil (bio, öko) szervezetek, az ellenőrző szervezetek, de az ökológiai gazdálkodást felügyelő szervezetek is. Emiatt hazánkban számot kell vetni az ökogazdálkodás helyzetével, feltárni a fejlődést gátló okokat. Ennek híján az ágazat nem fog tudni kitörni jelenlegi stagnáló állapotából.

A városokat járva tapasztaljuk, hogy sorra nyílnak a bioboltok, ahogy az interneten szörfözve is egyre több bioterméket kínáló online áruházzal találkozunk. Mindeközben pedig az ökológiai gazdálkodók a piac lanyhaságára, és értékesítési gondokra panaszkodnak. Érdemes felidézni, hogy húsz évvel ezelőtti kutatói prognózisok a biotermékek globális fogyasztási arányát 8-9 százalékra prognosztizálták 10-15 éves távlatban. Ez túlzó becslésnek minősült, hiszen napjainkra ezt az arányt még a legnagyobb biotermékeket fogyasztó országokban sem érték el. Ráadásul a konvencionális élelmiszerek szermaradvány-tartalma is egyre kisebb, és a vegyipar, a technológia fejlődésével a jövőben ez a nullához fog tendálni.

A társadalom gazdagabb, de elég szűk rétegében komoly igény van a biotermékekre és azt meg is tudják fizetni. Egy hasonló nagyságú fogyasztói kör ugyancsak szívesen vásárolna ökológiai gazdálkodásból származó élelmiszert, de ezt a magas árak miatt nem teheti meg. A lakosság nagyobb hányadánál azonban fel sem merül, hogy ne konvencionális terméket fogyasszon.

Ellentmondásos tehát a kép, ami ebben a kérdésben kivetíthető. Mi sem vállalkozunk arra, hogy megfellebbezhetetlen igazságokat mondjunk ki rövid véleménycikkünkben, csupán arra törekszünk, hogy az e területen jelentkező problémákat felvázoljuk és a megoldásuk irányába mutassunk. Az ugyanis meggyőződéssel állítható, hogy a biotermék-piacon vannak olyan lehetőségek, amit a magyar gazdálkodók ki tudnának használni.

A legnagyobb jelentősége a biotermékek fogyasztásának a legfejlettebb nyugat- és dél-európai, valamint a skandináv országokban van, ahol e termékek élelmiszerpiacon belüli részaránya meghaladja a 3 százalékot. A közép- és kelet-európai országokban – köztük Magyarországon – ugyanakkor meglehetősen szerény részarányt képvisel a biotermékek piaci részesedése, és nem éri el a 0,5 százalékot sem.

A világ összes ökológiai termőterülete 2014-ben meghaladta a 43 millió hektárt, melyből legnagyobb, csaknem 40 százalékos arányban Ausztrália és Óceánia részesedett. Második helyen Európa állt a maga 27 százalékos részarányával. Az európai kontinensen az ökológiai gazdálkodásban kiemelkedő jelentőséggel bír az Európai Unió, ugyanis 90 százalékban az uniós országokban folytatnak ökogazdálkodást. Az EU-ban az ökológiai területek mérete meghaladja a 10 millió hektárt, megközelítve ezzel a mezőgazdasági terület 6 százalékát. Magyarország ettől a szinttől messze elmarad: az ökológiai területek részaránya mindössze 2,7 százalék, és az elmúlt 10 évben gyakorlatilag semmilyen növekedést nem volt képes felmutatni.

Az ökológia területek méretének stagnálásában több tényező is szerepet játszik. A hazai ökológiai gazdálkodás mögül hiányzik a széles belföldi felvevőpiac. Ráadásul a magyarországi áruházláncokban és bioboltokban a külföldön gyártott biotermékek dominálnak. Tekintettel arra, hogy e termékek fogyasztása erősen jövedelemfüggő, valószínűsíthető, hogy a belpiac szűkösségével tartósan számolnunk kell. Hiányzik az a stabil, kiegyensúlyozott szakpolitika is, amely gerjeszthetné a hazai ökológiai gazdálkodást. Példaként említjük az egyik nemzeti park területén működő állami tulajdonú gazdálkodó szervezet esetét. Az ott tenyésztett szürke marha amiatt vesztette el a bio minősítést, mert az állami földek értékesítése miatt megszűnt az állomány fenntartását biztosító saját takarmánybázisa.

A kedvezőtlen folyamatokban bizonyosan szerepet játszik az ökológiai gazdálkodók hiányos szakmai felkészültsége is ami abban is megnyilvánul, hogy idegen tőlük a vállalkozói szemlélet, alig ismerik a piacra jutás korszerű eszközeit. A gazdálkodók helyzetét ugyanakkor nehezíti, hogy nem rendelkeznek egzakt és rendszerezett információkkal sem a hazai, sem az európai piaci igényekről.

Az ökológia gazdálkodásban termelő vállalkozások nagyon nagy területi széttagoltság mellett és térben elszórtan működnek. Részben emiatt, részben a hazai gazdálkodói mentalitás következtében kicsi az ágazatban a termelői szervezettség. Így viszont a versenyképes árualapok tekintetében nagyon komoly hátrányban van a hazai ökológiai termelés.

Az ágazat fejlődését a biotermékeket is előállító feldolgozóipari kapacitások alacsony szintje is hátráltatja. A friss termékek piaci értékesítése sokkal kockázatosabb, mint a feldolgozottaké. A feldolgozás növeli az eltarthatóságot, bővíti azt az exportrádiuszt, ahová a termékek gazdaságosan szállíthatók és a hazai biopiac egy része is visszanyerhető lenne általa. A nagyobb hozzáadott érték – mindezek mellett – javítja a jövedelembiztonságot és emeli a realizálható jövedelemszintet is.

Az ágazatot mindazok az egyéb tényezők is sújtják, amelyek a konvencionális gazdálkodást is nehezítik: tőkehiány, alacsony képzettségű munkaerő, munkaerőhiány, természeti és klimatikus adottságok, stb..

A létező hátráltató hatások ellenére az ökológiai gazdálkodás jövedelemviszonyai – a támogatási rendszernek köszönhetően – a növényi termékek esetében elfogadhatóak. Az állattenyésztésben ugyanakkor jelentősek a gondok. Az ökológiai termelés költség- és jövedelemviszonyaival, hatékonyságával kapcsolatban – ágazati megközelítéssel – az elmúlt évek kutatásai a következőket állapították meg:

• A szántóföldi növények közül az ökológiai termesztésben Magyarországon a legnagyobb területtel az őszi kalászos gabonák rendelkeznek. Ezen belül a tönkölybúza és az őszi búza a meghatározó. Ezek jövedelemtermelése között nincs számottevő eltérés, mindkét faj ökológiai termesztésével mintegy háromszor akkora hektárra jutó jövedelem realizálható, mint a konvencionális gazdálkodásban. A gazdálkodás rentabilitását mutatja az is, hogy mindkét kultúra ökológiai termesztésével 50 százalék feletti jövedelemszintet értek el a gazdálkodók.
• Az ökológiai termesztésben a takarmánykukorica, a csemegekukorica és a napraforgó közül a takarmánykukorica a meghatározó, de a napraforgó eredménye felülmúlja a takarmánykukoricáét. A kapásnövények közül azonban a csemegekukorica rendelkezik a legjobb jövedelemtermelő képességgel, hiszen hektáronkénti jövedelme elérheti a 300-400 ezer forintot.
• A legjelentősebb gyümölcsfaj a hazai ökológiai termesztésben az alma, az 1 000 hektárt valamivel meghaladó termőterülettel. A bioalma termelése támogatások nélkül is nyereséget hoz. A bioalma-sűrítmény iránti kereslet a piacon stabil, és jelenleg jócskán meghaladja a termelt mennyiséget. A konvencionális léalma-termelés szinte minden esetben veszteséges tevékenység, vele szemben az ökológiai termelés egyértelműen versenyképes.
• A biomeggy-előállításban a léipari célú termesztés az általános. A frisspiac még nem kifejezetten ismeri el ezt a terméket, konzervipari célú felhasználásra pedig – a gyakori minőségi problémák miatt – az esetek többségében nem alkalmas. A biomeggy-termelés jövedelmezősége összességében pozitívan értékelhető, megfelelő gazdaságosságot biztosít.
• A hazai ökológiai marhahús-termelés szinte kizárólag szürkemarha-állományokkal történik, ami jelentősen összeolvad az őshonos állatfajták fenntartásának kérdésével. A szürkemarha-tartás ökológiai körülmények között veszteséges. Amennyiben azonban a szürkemarha feldolgozott hústermékei képezik a végterméket, az mérsékelheti a veszteséget.
• Hazánkban a bio állattartás legjellemzőbben a hagyományos, őshonos magyar állatfajok extenzív tartását jelenti a sertéságazatban is. A hazai ökológiai sertéshús-termelésben szinte egyedüli fajtaként a mangalicát tartjuk. A mangalicahízlalás hatékonysága azonban lényegesen elmarad a korszerű húshasznú fajták, de még inkább a „profi” hibridek mutatóihoz képest. Az egy kilogramm mangalicahízó élőtömegre vetített teljes önköltség magasabb, mint az értékesítési ár. A mangalicahízlalás támogatások nélkül tehát veszteséges tevékenység. Jövedelmezőségének növelése érdekében az állattartók egy része feldolgozott formában értékesíti az előállított húsféleségeket. A kézműves jelleggel előállított termékek piacra jutatásával gazdaságossá tehető a termelés.

Összefoglalásként úgy értékeljük, hogy az ökológiai termelés lehetőségeinek kihasználására Magyarországnak érdemes nagyobb erőfeszítést tennie. Ugyanakkor ezeket a lehetőségeket nem szabad túlhangsúlyozni, a konvencionális termelésnek csak egy szűk kiegészítője lehet hosszú távon is. Az ökológiai termelés jelenlegi helyzetéből a kitörést nem a gabonatermelés, hanem a zöldség-gyümölcstermesztés jelentheti. A bio gabona esetében ugyanis már most erős versenytársaink vannak (például Kazahsztán). A bioélelmiszerek nemzetközi kereskedelme továbbra is növekvő, de az éves növekedési ütem csökken. Így is a jelenlegi hazai termelés többszörösét lehetne értékesíteni az európai piacokon, de élénk a kereslet Kanada és Japán irányából is.

A lehetőségek jobb kihasználása, a piacra jutás feltételeinek javítása, a versenyképes méretű árualapok megteremtése érdekében elvégzendő feladatok közül célszerű kiemelni az ágazati méretek növekedésének, a termelői szerveződések létrejöttének, megerősödésének elősegítését, a piaci információs rendszerek (piaci transzparencia) erőteljes fejlesztését és a hazai bio-feldolgozóipari kapacitások bővítését. Kiemelt figyelmet kell fordítani az ellenőrzési rendszerrel szembeni bizalom erősítésére is.

(OTP Agrár)