21℃ 11℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Agrárgazdaság

Komoly búzaszállítási tenderen nyert Oroszország

Agrofórum Online

Oroszország mintegy 250 ezer tonna búza szállítására nyert lehetőséget a legutóbbi algériai tenderen – közölte Julia Koroljova, az orosz állami gabonaminőségi szolgálat vezetője Genfben egy konferencián, megerősítve a kereskedők korábbi várakozását.

Oroszország, a világ legnagyobb búzaexportőre, évek óta lobbizik azért, hogy bejusson a hagyományosan Franciaország által uralt algériai piacra. Algéria 2020 végén enyhítette minőségi követelményeit, melyek a szállítmányban a rovarok által okozott károk korlátozásából adódtak. Ez a módosítás ehetővé tette az elmúlt hónapokban kis számú orosz szállítmány exportálást az észak-afrikai országba.

„Ez egy fontos piac, és reméljük, hogy tovább fog növekedni” – hangsúlyozta Julia Koroljova a konferencián, hozzátéve, hogy Szaúd-Arábiát és Jordániát Moszkva szintén ígéretes piacnak tartja a búza szempontjából.

Algéria jelentős mennyiségű orosz búzát vásárol a 700 000 és 800 000 tonna közötti importjának részeként, miután az ország módosította a pályázati feltételeket, hogy csökkentse a francia beszállítói függőségét – értékeltek európai kereskedők. A legutóbbi tender feltételei azt mutatták, hogy a poloskakár még elfogadható korlátozását tovább emelték, 1 százalékra a korábbi 0,5 százalékról, ami növelte a várakozásokat az orosz búza további ajánlataival kapcsolatban.

„Végre az orosz beszállítók is lehetőségeket kapnak” – mondta Oleg Krjukovskij, a GTCS cég kereskedelmi vezetője ugyanazon a konferencián, utalva az algériai tenderre és a közelmúltban Szaúd-Arábiába történő szállításokra. „Ha van kereslet a jó minőségű búzára, akkor ott lesz az orosz búza” – tette hozzá.

Pályázatában az algériai állami gabonaügynökség, az OAIC három időszakban kért szállítmányt a főbb ellátási régiókból, köztük Európából: december 16-31., január 1-15 és január 16-31. Az eladott orosz búzát decemberben szállítják le – tette hozzá Koroljova.

A kereskedők is arra számítottak, hogy a pályázaton szereplő orosz eladások a decemberi szállítási időszakra összpontosulnak, arra hivatkozva, hogy 2022 elején további orosz exportkorlátozások léphetnek fel az ország mezőgazdasági miniszterének múlt heti megjegyzéseit követően.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Oroszország hallgatólagos gabonaexport-korlátozása zavart okoz a piacon

2024. november 11. 11:10

Oroszország, a világ legnagyobb búzaexportőre, megpróbálta korlátozni a gabonaszállítást a globális piacokra, hogy megakadályozza a belföldi áremelkedést.

Meddig nő a "Medve"?

2021. július 6. 06:38

A felmelegedés hatására kiolvadó talaj több millió hektár felhasználható földet fog eredményezni Oroszországban, amely hozzájárul az ország gazdasági felemelkedéséhez.

Az ENSZ támogatja a gabonaszállítás 120 napos hosszabbítását

2023. március 17. 08:03

Bár Oroszország konkrétan nem mondta el, miért csak 60 napos megújítást akar, azt kifogásolta, hogy saját élelmiszer- és műtrágyaexportját akadályozzák a nyugati szankciók.

Oroszország a műtrágya árának rögzítését fontolgatja

2021. március 13. 03:46

Oroszország felkérheti a műtrágya-gyártókat, hogy rögzítsék áraikat a tavaszi gabonavetési kampány idejére.