31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Életmód, gasztronómia

A bodorka lett az év hala

MTI / Fotó: Sallai Zoltán

A bodorka (Rutilus rutilus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.

Harka Ákos elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 4155 szavazat érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A hazai álló és folyóvizekben egyaránt elterjedt bodorka 55 százalékos eredményével abszolút többséget szerzett riválisaival szemben – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a három jelölt közül a képzeletbeli ezüstérmet 25 százalékos támogatottságával a csak a Duna, a Dnyeper és a  Dnyeszter vízrendszerében élő, védett széles durbincs (Gymnocephalus baloni) érdemelte ki. Harmadik helyezett lett a nagyobb folyóink márna- és dévérzónájának erősebb sodrású szakaszait benépesítő bagolykeszeg (Abramis sapa) a voksok 20 százalékával.

Az idei év halát jellemezve a Magyar Haltani Társaság elnöke kifejtette: a bodorka nem nagy termetű, de a magyarországi vizekben gyakori pontyféle. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, és mivel többnyire mindkét faj szemgyűrűje narancsszínű, könnyen összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel.

Bodorka (Fotó: Sallai Zoltán)

A bodorka táplálékát zömmel kisebb gerinctelen állatok: férgek, alsóbbrendű rákocskák, apróbb puhatestűek alkotják. A nyugodt, vízinövényes élőhelyeket kedveli, így a kisebb-nagyobb csatornákban is gyakori. Ritkábban a folyók dévérzónájában is előfordul, itt azonban általában kevésbé színes, ezért például a tiszai példányokat a halászok fakó keszeg névvel emlegették.

Harka Ákos jelezte: az idei év hala gasztronómiai értéke sem elhanyagolandó, hiszen beirdalva, paprikás lisztben megforgatva és jól átsütve az íze kitűnő.

Kiemelt kép készítője: Sallai Zoltán

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tihanyban virágzik a levendula – Szedje saját kezűleg!

2025. június 12. 13:10

A tihanyi levendulásban most Ön is arathat. Gyűjtse be az illatos virágokat, és tudja meg, mi mindenre használható a lila csoda!

Ezért jobb a lassan pasztőrözött tej, mint a bolti dobozos

2025. június 8. 14:10

Az alacsony hőmérsékleten és hosszabb ideig pasztőrözött tej újra reflektorfénybe került. De mitől jobb ez a módszer, mint az ipari gyorspasztőrözés? Nézzük a különbségeket!

Ötletek bodzára: így dolgozzuk fel a friss bodzavirágokat!

2025. június 1. 05:40

Végre virágzik a bodza és készülhetnek a bodzás finomságok! Az elkészítési lehetőségekből szemezgetünk most.

Varázsgomba: terápia vagy tudatmódosító kockázat?

2025. május 25. 11:10

A varázsgomba új reményt nyújthat a mentális betegségek kezelésében – de csak tudatos, szabályozott körülmények között.

Angolna, fürge cselle vagy jászkeszeg?

2020. október 20. 12:26

Melyik faj legyen Az Év Hala 2021-ben? Ezt azok döntik el, akik szavaznak a jelöltek valamelyikére a Magyar Haltani Társaság honlapján. Az akció célja: az őshonos halak népszerűsítése.

Kacskaringós úton lett az év hala a kurta baing

2025. január 7. 09:10

December 30-án még nagy előnnyel a dévérkeszeg volt esélyes a cím elnyerésére a Magyar Haltani Társaság szavazásán.

Az Év Hala 2021-ben

2021. január 4. 10:16

A Magyar Haltani Társaság honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 7683 szavazat érkezett be, ennek alapján alakult ki a végeredmény.

Megpróbálták elcsalni a szavazást, de végül meglett a győztes

2019. január 2. 08:15

A szavazatok legnagyobb részét a vörösszárnyú keszeg kapta, második helyen a szivárványos ökle végzett, a sebes pisztráng harmadik let.