Agrárgazdaság

A CNH Industrial nyerte a tőzsdei versenyt az agrárcégek közt

Agrofórum Online

Érződött a mikulásrali az agráriumhoz kötődő cégek saját devizában nézett tőzsdei árfolyammozgásában decemberben. Ilyenkor az év végi jutalmak, vagy az egyes országokban adózási okok miatt megemelkedik a tőkepiacokon befektetett pénz nagysága, ami érződik az árfolyamokban. Huszonegy vállalat részvényeinek az árfolyama emelkedett egyébként a vizsgált huszonötből az elmúlt hónapban, az egész 2021-es évet nézve ugyanez az arány.

Decemberben legjobban, 14,5 százalékkal a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV kurzusa emelkedett. Második helyen 11,4 százalékos árfolyamemelkedéssel a kanadai takarmány-előállító Nutrien zárta a hónapot. Az állategészségügyi gyógyszereket és oltásokat gyártó amerikai Zoetis Inc. 9,3 százalékkal ért oda a harmadik helyre.

A havi lista végén 2,2 százalékos csökkenéssel a főleg a napraforgó-ágazatban tevékenykedő ukrán székhelyű Kernel Holding varsói tőzsdére bevezetett papírjainak árfolyama zárt. A világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója, a Deere & Company sem lehet büszke a decemberre, 1,8 százalékot csökkent a részvények értéke. A gyepgondozásban érdekelt amerikai Toro 0,4 százalékos mínusszal lett hátulról a harmadik.

Az egész 2021-es tőzsdei teljesítményt nézve is a CNH Industrial NV végzett az élen 65,3 százalékos ralival. Második az agárkereskedelmi tevékenységet is folytató árupiaci óriáscég, a Glencore lett 60,9 százalékkal. Harmadik helyen a Nutrien végzett 56,2 százalékkal.

Az éves lista végén a BASF német vegyipari konglomerátum végzett, melynek mezőgazdasági megoldások szegmense komoly szereplő a piacon és 4,5 százalékkal csökkent a kurzus. Valamivel kisebb, 4,4 százalékos mínusszal zárta 2021-et a mezőgazdaságban is használatos gépeket, illetve földmunka- és építőipari gépeket gyártó japán Komatsu. A több mint 150 éves múlttal rendelkező nemzetközi nagyvállalat, a Bayer, melynek egyik alaptevékenysége a mezőgazdaság is, a lista vége felé zárt 2,4 százalékos árcsökkenéssel a részvénypiacon.

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok kurzusai 17-24 százalékos pluszban zárták 2021-et. A VanEck Vectros Agribusiness ETF, amely az etfdb.com adati szerint az egyik legjelentősebb agrárpiaci ETF, 23,7 százalékkal növelte értékét idén. Az ETF által kezelt vagyon nagysága 1,18 milliárd dollár. Az iShares MSCI Global Agriculture Producers ETF kurzusa, 21,1 százalékkal ugrott meg idén, a kezelt vagyon 81,9 millió dollár. A First Trust Indxx Global Agriculture ETF-ben 5,8 millió dollár volt, ennek az árfolyama 17 százalékkal nőtt 2021-ben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Csúcstechnológiás új New Holland T7 AC traktoron tanulják a precíziós gazdálkodást a jövő mezőgépészei Csornán!

2022. június 1. 15:37

A csornai diákokat május óta egy, a precíziós gazdálkodás nehézfegyverzetével felszerelt New Holland T7-essel képzik.

New Holland ültetvényes traktorok a Hilltop Neszmély Zrt. szolgálatában

2020. július 20. 11:31

Az Agrotec Magyarország Kft. 4 db New Holland T4.100F ültetvényes traktort adott át a Hilltop Neszmély Zrt.-nek 2020. július 1-jén.

Világrekordernek szánt új rotoros kombájnnal és biogázas nagytraktorral készül a New Holland az Agritechnicára

2023. október 6. 12:40

Több mezőgép-kategóriában a szabályok újraírásával szeretné búcsúztatni 2023-at a New Holland, a gyártó mérnökei ugyanis a „legjobbat a legjobbaknak” elvét követve, az év legfontosabb újdonságait meghagyták a november 12-18. között tartott hannoveri Agritechnica kiállításnak.

A New Holland feljött a második helyre a traktorpiacon

2019. augusztus 9. 11:03

A júliusi versenyt is a John Deere nyerte, 74 darabot adtak el, ami 25 százalékos piaci részesedésnek felel meg.