25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Nyilván az első!

KITE Zrt.

Meddig lehet első helyezett egy fajta egy kísérletsorozatban? A kérdés költői, az viszont tény, hogy ES Pallador szójafajtánk hetedik éve éri el a legmagasabb termésátlagot a NÉBIH posztregisztrációs kísérleteiben. A KITE Zrt. szójafajta-portfóliójának zászlóshajója a népes mezőnyből kitűnve, a tőle elvárható módon 2021-ben is a dobogó legfelső fokára állt fel.

Egy ES Pallador átlagnövény produktuma (Bóly, 2018.)

A NÉBIH az ország területét reprezentálva, évente 7-10 kísérleti helyen állítja be kisparcellás vizsgálatait, ahol érésidő csoportokban vizsgálja az egyes szójafajták teljesítményét. A KITE Zrt. kizárólagos forgalmazásában álló ES Pallador szójafajta 2015-től szerepel a NÉBIH kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérleteinek középérésű csoportjában, ahol évről évre az éréscsoport legnagyobb termést adó fajtája. 2018-tól a fajta standard fajtaként szerepel a kísérletekben. Az ES Pallador a vizsgált hét évből 2019-ben érte el a legmagasabb termésátlagát, melynek értéke 5,0 tonna/ha volt.

A termés nagyságán túl, a fajta igazi értékét mutatja az a tény, hogy az ES Pallador minden évjáratban képes volt érdemi terméselőnyt (8-23%) elérni a kísérletben alkalmazott standard fajták termésátlagához viszonyítva. Az ES Pallador évenként elért eredményeit a következő ábra mutatja be.

Az ES Pallador szójafajta esetében az érésig eltelt napok száma: 135-145. Állóképessége kiváló. 14-21 cm-es alsó hüvely magassága rendkívül biztonságos betakaríthatóságot tesz lehetővé. A termés fehérjetartalma jellemzően 42%, ezermagtömege 150-170 g, a bab köldökszíne barna. Ajánlott vetéskori sortávolság 35-60 cm, ajánlott termő tőszám: 400-450 ezer növény/ha.

Szójafajta-portfóliónk másik két tagja az igen korai éréscsoportba tartozó ES Professor (00) és a korai éréscsoportba tartozó RGT Speeda (0).

ES Professor

Az ES Professor a korai szójafajták ezermagtömegét jóval meghaladó értékei (218-228 g) miatt élelmiszeripari felhasználásra is javasolható fajta. A fajta további erősségei gyors kezdeti fejlődése és rendkívül jó állóképessége. A fajtára jellemző növénymagasság: 75-80 cm, az alsó hüvely talajtól mért távolsága 10-11 cm. A szójababok köldökszíne sötétbarna. Termésének fehérjetartalma 43%, míg olajtartalma 20-21% körül alakul. Az ES Professor termesztéséhez ajánlott állománysűrűség 500-550 ezer növény/ha. Ajánlott sortávolság 18-50 cm.

A korai (0) éréscsoportba tartozó (érésig eltelt napok száma: 125-135) RGT Speeda terméspotenciálja 4,0-5,5 tonna/ha, melyet rekord ezermagtömegének is köszönhet (méréseink alapján 200-240 g). Jellemző növénymagassága 90-120 cm. Az alsó hüvely talajtól mért távolsága 13-18 cm. Termésének köldökszíne barna, fehérjetartalma 43%. Termesztése 24-60 cm-es sortávolsággal, 550 ezer növény/ha-os állománysűrűséggel ajánlott.

Vetőmagjainkat 25 és 1000 kg-os kiszerelési egységekben hozzuk forgalomba, gombaölő szerrel és oltóanyaggal készre kezelve.

Fajtáinkról többet megtudhat kiadványunkból. Kitűnő fajtáink kimagasló minőségű, hazai előállítású vetőmagjaival kívánunk partnereinknek sikeres szójatermesztést 2022-re is!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukoricatermesztés kihívásai és a megoldás lehetőségei

2025. szeptember 9. 17:10

Hogyan lehet a kukorica termesztése hosszú távon jövedelmező a változó klíma, az aszály okozta kihívások mellett?

Kockázatkezelés a KWS csapatával!

2025. szeptember 4. 17:10

Tápon mutatta be a KWS a kockázatkezelésre épülő vetésszerkezet előnyeit, új hibridjeit és portfólióbővítését a gazdálkodóknak.

Újra reneszánszát élheti a repce Magyarországon

2025. augusztus 29. 11:20

A RUNNER repcék akár egy hónappal később vethetők, mint a hagyományos hibridek, és versenyképes hozammal hamarabb betakaríthatók.

Ki látott már ilyet: októberben repcét vetni?!

2025. augusztus 29. 11:10

Pedig a hír igaz. A RAPOOL innovációja, a RUNNER szegmens hibridjei megkésve, sőt akár októberben vetve is jövedelmezően termeszthetők.

A kukorica-gyomirtásról az időjárási szélsőségek közepette

2023. április 14. 09:10

A kukoricatermesztés jövedelmezősége nagyban függ a gyomirtás sikerétől, ezért a herbicidek használata mára már szerves részévé vált a termesztéstechnológiának.

A permetezőfúvóka-kiválasztás legalább olyan fontos, mint a növényvédőszer-kiválasztás

2025. március 31. 16:10

A permetezőgéppel és a rászerelt permetezőfúvókával végezzük el a kiválasztott növényvédő szerek célfelületre történő kijuttatását.

A precíziós gazdálkodásé a jövő

2020. február 5. 06:38

Egy precíziós technológia olyan műszaki, informatikai, információs- és termesztéstechnológiai alkalmazások kombinációja, melyek hatékonyabbá teszik a szántóföldi növénytermesztést, a gépüzemeltetést és az üzemszervezést.