Talajművelés

Magyarország talajtípusai V.: láptalajok

Agrofórum Online

A láptalajok főtípusába tartozó típusok vagy állandó vízborítás alatt képződtek vagy az év nagyobb részében víz alatt állottak és a vízmentes időszakokban is vízzel telítettek voltak.

Az állandó vízhatás következményeként a növényzet – elsősorban a vízi növényzet, így a nád, a sás, a káka, tőzegmoha „elhalása” után a szerves maradványok a víz alatt vagy vízzel telítve, tehát levegőtlen viszonyok között bomlanak el. A humifikáció ilyen esetekben tőzegesedéssel társul.               

A főtípus jellemző folyamatai:

Tőzegképződés: A tőzegképződés előfeltétele az állandó vízborítás vagy vízzel telítettség, és az ennek hatására fellépő állandó anaerob viszonyok. Következménye a növények által termelt szerves anyag nagy mennyiségben való felhalmozódása. A tőzeg minősége a tőzegképződés anyaga és jellege szerint változik. Ennek alapján megkülönböztetünk mohatőzeget, nyers vagy szalmás tőzeget, rostos tőzeget, vegyes tőzeget és szuroktőzeget. Ezek közül a legerőteljesebben átalakult a szuroktőzeg, amelyben növényi szövetek már nem ismerhetők fel.

Humuszosodás: Akkor játszódik le, ha a levegőtlen viszonyok között konzerválódott szerves maradványok legalább időszakosan levegővel érintkeznek, és így aerob folyamatok indulnak meg bennük. Előfeltétele a humuszosodásnak az aerob mikroorganizmusok életének megfelelő viszonyok kialakulása. Következménye a szerves réteg rostos, sejtes alakjának átalakulása egyöntetű, sötét színű anyaggá. Ez több vizet képes visszatartani és több tápanyagot köt meg.

Kotusodás: A humuszosodás és a szerves anyag elbomlásának további folyamata, amin az ásványi részek viszonylagos feldúsulása is értendő. Előfeltétele az elegendő ásványi rész és a csaknem állandó levegőzöttség. Következménye a fekete, könnyű morzsákból álló feltalaj, ami kiszáradva könnyen esik áldozatul a deflációnak.

Kiszáradás: A lápok természetes vagy mesterséges lecsapolásának következménye. A kiszáradás feltétele a felszíni és a talajvíz hatása alól való mentesülés. Következménye a láptalajok jelentős zsugorodása, ami az eredeti térfogat negyede is lehet. A zsugorodás következménye a pórusviszonyok megváltozása, a fokozott levegőzés. A kiszáradt láptalajok megbontott felszínén könnyen bekövetkezhet a defláció, mert a száraz láptalaj szemcsék igen könnyűek. Ugyancsak a kiszáradás következménye lehet a tőzeg kiégése, ami hamurétegek, cserépborsók képződéséhez és felszínsüllyedéshez vezet.

Szelvényfelépítésük: AC szintes talajok, melyben az A szint a szerves anyagban gazdag szintet, a C szint pedig a feküt jelöli. Az esetenként akár több méter mély A szint tovább bontható a szerves anyag jellege, lebontási, humuszosodási, illetve kotusodási foka szerint A1, A2, …. An szintekre.

A láptalajok típusai:

  • Mohaláp talajok
  • Rétláp talajok
  • Lecsapolt és telkesített rétláp talajok

Forrás:

https://www.uni-miskolc.hu/~ecodobos/ktmcd1/lap/lap.htm

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026

2026. január 13. 11:10

Az Allrounder profiline 2.0 új generációja a sokoldalúság és a precizitás új mércéjét állítja fel a redukált talajművelésben.

Elképesztő módon alakulnak át a gyökerek a tömörödött talajban, vizsgálat bizonyítja

2025. december 30. 16:10

Élet, az élőlények fantasztikus módon tudnak alkalmazkodni a változó környezethez, az új kihívásokhoz. Egy nemzetközi kutatócsoport a gyökerek tömörödött talajhoz való alkalmazkodóképességét vizsgálta. De mire jutottak?

Töretlen fejlődés a HORSCH-nál

2025. szeptember 23. 04:55

Új fejlesztésekkel, különleges megoldásokkal készül a németországi gyártó a novemberi Agritechnica kiállításra.

Gazda, aki elsőként árasztotta el földjét aszály ellen

2025. szeptember 21. 13:10

Tiszakóródon egy gazda példát mutatott: földjét árasztással mentette meg. Vajon követik mások is?

Változzon-e a talajművelés?

2018. augusztus 26. 19:18

Mindenhol van mit javítani, de most a kérdés ennél sokkal sarkosabban vetődik fel: legyen-e talajművelés?

Talajművelés intenzitásának fokozása - Väderstad újdonságok + Videó

2025. november 26. 04:59

A svéd Väderstad a 2025-ös Agritechnicán is több újdonságot mutatott be. Mind talajművelés, mind a vetéstechnológia területén folyamatosan dolgoznak a munkagépek fejlesztésén. 

Gépészet Videó

Égbe szökő terméshozam helyes talajműveléssel: talajlazítók a DONDI-tól

2020. április 17. 11:30

Amennyiben intenzív növénytermesztést folytatunk, a termésbiztonság és a kimagasló hozam biztosításához lényeges, hogy elkerüljük a művelőtalp-tömörödést szántóföldjeinken. A tömörödött rétegek jelenléte ugyanis több szempontból profitunk ellensége a mezőgazdaságban. Növeli a munka energiaigényét, ami extra költségekkel jár. Romlik a termény minősége, hiszen ilyenkor a talaj se levegőzés, se nedvesség szempontjából nem biztosít megfelelő közeget a növények fejlődéséhez.

Nem mindegy, hogy milyen talajművelési rendszert alkalmazunk

2022. július 16. 11:47

Hogyan lehet hatékony a fenntarthatóság? - többek között erre a kérdésre próbáltak választ adni a KITE szakemberei a Green Deal kapcsán is.