Agrárgazdaság

11 év alatt háromszoros drágulás a termőföld-piacon

OTP Sajtóközlemény

Tavaly 36%-kal több tranzakció keretében 22%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2020-ban. Az árak emelkedése továbbra is töretlen, így a tavalyi közel 7%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2021-re összességében már átlagosan háromszorosára növelte árát. Az idei évben kialakult inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése pedig még magasabb szintekre hajthatja az árakat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

A 2020. évi 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra, 6,9%-kal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára a NAV – egyelőre nem teljeskörű – adatai alapján. A legnagyobb mértékben (28%-kal) Nógrád megyében emelkedtek az árak, s még Somogy megye áll 20% feletti értékkel.A másik végletként minimális, 2% körüli csökkenést pedig Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében látunk. (Pest megyében sajnos a hiányos adatok nem teszik lehetővé az elemzést.)

A legdrágább megye 2021-ben Békés lett 2,36 millió forintos hektárárral. Ezen kívül Hajdú-Bihar, Tolna, Fejér és Győr-Moson-Sopron megye lépte át a kétmilliós szintet. Tavaly Nógrád először mozdult el az árlista utolsó helyéről, átadva azt Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, ahol 1,23 milliós átlagos hektárárat láthattunk

– mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2021-ben legnagyobb mértékben, bő 12%-kal az erdőterületek drágultak. A szántók 7%-os áremelkedését a szőlők, gyepterületek és a kert-gyümölcsös kategória egységesen 4-5% közötti drágulása követte.

Növekvő forgalom, kisebb eladott földterületek

A termőföld-piac tavaly látványosan bővült. A megelőző évi 37,3 ezerről – azzal időarányosan – 2021-ben 50,6 ezerre, közel 36%-kal nőtt az adásvételek száma. A tranzakciószám csak Baranyában csökkent, 4%-kal. A másik végletet Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megye adja, ahol több mint megkétszereződött az adásvételek száma.

A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva bő 22%-os növekedést látunk 2021-ben. Ez tehát alatta marad a tranzakciószám növekedésének, azaz átlagosan kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2020-ban. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2021-ben összességében nagyjából 47,5 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.

Míg 2016-ban hét megyében is meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, azóta egyetlen megye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, mintegy 5,7 ezer hektárt ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében értékesítettek 2021-ben. A másik véglet Baranya és Komárom-Esztergom megye 6-800 hektárral. Az eladott termőföld-terület öt megyében csökkent az elmúlt évben, a legnagyobb arányban, 15%-kal Baranyában. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében viszont több mint kétszeres volt a bővülés.

Az országos forgalom bő kétharmadát adó szántó művelési ágat külön vizsgálva 17%-kal nőtt tavaly a forgalom; a NAV szűrt adatbázisa szerint nagyjából 32,6 ezer hektár volt az eladott szántóterület mérete 2021-ben. A többi művelési ág forgalmi bővülése ennél is nagyobb: 27-30%-os az erdő- és gyepterületeknél, a 40%-ot meghaladja a szőlőknél és 71%-os a kert-gyümölcsös kategóriában.

11 éves távlatban háromszoros drágulás

A termőföld évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát. Ahogya 2008-ban indult gazdasági világválság idején, úgy a koronavírus járvány miatt megváltozott környezetben is ellenállónak bizonyult. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan háromszorosára növelte árát 2021-re.

A mezőgazdaság általános erősödése miatt a koronavírus-járvány a termőföld-piacon nem éreztette hatását. Az adásvételek számára és a termőföldek árszintjére egyaránt élénkítően hatott a 2021. elején életbe lépett, az osztatlan közös tulajdonok felszámolását célzó szabályozás is, ami várhatóan ebben az évben fog kiteljesedni. Az idei évben kialakult inflációs környezet a megtakarítások értékállóságának megőrzésére tekintettel ugyancsak élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése pedig tovább hajthatja az árakat

– sorolja az összefüggéseket Szabó István, az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.

A termőföld-piacra ugyancsak hatása lehet a 2023-tól új szabályok szerint induló EU-s támogatási ciklusnak. Közép- és hosszabb távon pedig a generációváltás miatti földforgalom erősödése várható.

Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Termőföld Értéktérkép elemzése itt érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Trump februárban 10%-os vámot vetne ki Kínára

2025. január 27. 16:10

Trump 10%-os vámmal fenyegeti Kínát, ami sokkal kevesebb, mint amit a kampányában emlegetett. A vámot az Egyesült Államok gazdasága is megsínyli.

Jelentősen csökken a gabona világpiaci ára, Argentína az ok

2025. január 27. 07:10

Argentína csökkenti a búza, kukorica és szója exportvámját, aminek hatását még az alacsonyabb termés-előrejelzések sem tudják ellensúlyozni.

Többéves mélypontra zuhant a cukor ára

2025. január 26. 10:10

Az új évben jelentősen csökkent a Londonban kereskedett fehércukor határidős ára, pedig csak néhány hét telt el az évből. Mi ennek az oka?

Egyre durvábbak a műtrágyaárak: okok és következmények

2025. január 25. 16:10

A műtrágyaiparban további nagymértékű áremeléseket jelentettek be, a magas termelési költségek és az orosz műtrágyaimport elleni szankciók miatt.

Egészen kicsire zsugorodott a magyarországi pótkocsipiac

2024. szeptember 6. 07:10

A hónapokat nézve ez az eladási mennyiség idén a harmadik legrosszabbnak számít, a februári 58 és a márciusi 61 darab után.

Lefelé csúszik a Zetor, már egy cseh kismárka is megelőzte

2024. október 24. 14:40

2022-ben adózás után 103 millió cseh korona veszteséget termelt, míg 2023-ra ez 272 millióra emelkedett.

Tizennégy százalékos pluszban a pickup-piac

2024. július 11. 09:10

Az elmúlt hónapban 14 644 jármű kapott rendszámot az előző kategóriákban. 2022. júniushoz képest 31 százalékos pluszt mutatnak az adatok.

Sok az idős és kevés a nő a magyar mezőgazdaságban

2024. május 2. 14:10

2020 és 2023 között folytatódott a gazdaságok irányítóinak idősödése.