Agrárgazdaság

KSH: a hazai ellátás a kedvezőtlen kalászos termésadatok ellenére is biztosított

KSH Sajtóközlemény

A Központi Statisztikai Hivatal idén is – mint minden évben – felmérte a kalászos gabonák terméseredményeit, és az adatok pontosan rámutatnak az éghajlatváltozás okozta kihívásokra. Az előző évhez hasonlóan a 2022-es évet is a csapadékhiány és a nyár folyamán többször jelentkező hőhullámok jellemezték, aminek következtében a kalászos gabonák terméseredményeiben jelentős visszaesés következett be, ugyanakkor a hazai ellátás a kedvezőtlen kalászos termésadatok ellenére is megfelelően biztosított.

A nagy szárazság főként az ország keleti megyéire volt jellemző, míg a dunántúli hegyvidékeken és a délnyugati országrészben közel átlagos mennyiségű eső esett. Ennek következtében a Dunától keletre általában jelentős volt a terméskiesés, míg a dunántúli megyékben kisebb mértékű volt a visszaesés, vagy közel azonos termésmennyiséget takarítottak be a gazdák, mint egy évvel ezelőtt.

2022-ben az öt fő kalászos növényünk (búza, árpa, rozs, zab és tritikálé) betakarított mennyisége nem érte el a 6 millió tonnát, a termőterület nagysága 1,4 millió hektár alatt maradt. Összességében a termésátlag 4,4 tonna volt hektáronként.

Legjelentősebb kalászos növényünk, a búza betakarított területe 6,5 százalékkal 951 ezer hektárra nőtt a tavalyi évihez képest. Termésmennyisége 4,2 millió tonna, mely 21 százalékos csökkenés 2021-hez viszonyítva. Az országon belül a termésmennyiség és ennek változásai tekintetében jelentős különbségek alakultak ki. Tolna megyében három éve nem látott mennyiségű búzát, több mint 300 ezer tonnát takarítottak be. Ez a mennyiség 6,8 százalékkal magasabb volt, mint tavaly. A betakarított termés hozama Zala megyében is nőtt.

A 2021-es év legjobb termésátlagával rendelkező keleti megyékben (mint például Hajdú-Bihar és Békés) a csapadékhiány miatt közel felére csökkent a hozam, ellenben a magasabb víztartalommal rendelkező talajokon még termésátlag-növekedés is tapasztalható volt.

Mind mennyiségében, mind arányaiban a legnagyobb visszaesés Jász-Nagykun-Szolnok megyében következett be, ahol lényegében felére csökkent a termésmennyiség, holott a betakarított búza területe az országos átlagnál is nagyobb, 16 százalékos mértékben növekedett.

2022-ben az összes búzatermésből az őszi búza betakarított mennyisége 4,0 millió tonna volt, amely az előző évinél közel 1,1 millió tonnával kevesebb. Ez a mennyiség a 2021. évitől és az előző öt év átlagától egyaránt 21 százalékkal marad el. A 2022. évi hektáronkénti 4,5 tonnás termésátlag a 2021. évinél 25 százalékkal, az előző öt év átlagánál 19 százalékkal alacsonyabb.

2021-ben az árpa betakarított területe és termése is kiugróan magas volt, így az idei 10 százalékos termésmennyiség-csökkenés elsősorban a magasabb bázissal magyarázható. Azonban 5 évet vizsgálva – vagyis 2017–2021 átlagához viszonyítva – 7,8 százalékkal, több mint másfél millió tonnára növekedett a betakarított mennyiség, melyhez az utóbbi évek második legnagyobb őszi árpa termése járult hozzá.

Az árpa betakarított összes termése a Dél-Dunántúl minden megyéjében, illetve másik három megyében is növekedett 2021-hez képest.

A rozs, zab és tritikálé termésátlaga rendre 9, 22 és 24 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Rozsból 19,1 ezer hektáron 57,6 ezer tonnát, zabból 15,8 ezer hektáron 37,6 ezer tonnát, míg tritikáléból 50,1 ezer hektáron 171,6 ezer tonnát takarítottak be.

Az összességében kedvezőtlen kalászos termésadatok ellenére is biztosított a megfelelő hazai ellátás. Az elmúlt évek trendjei alapján a teljes fogyasztás (humán és ipari fogyasztás, állati takarmány, egyéb felhasználás) nem éri el az adott évben megtermelt mennyiség felét sem.

Nem csak hazánkban, Európa több országában is gondokat okozott az aszály. A Magyarországtól keletre fekvő országokban – Romániában, Moldovában, Ukrajnában –, továbbá Olaszországban és Franciaország délkeleti területein is az átlagosnál jóval kevesebb csapadék hullott. A jelenleg rendelkezésre álló 15 európai ország adatai alapján az aszállyal érintett Romániában és Horvátországban is jelentős mértékben csökkent a gabonafélék betakarított mennyisége. Ezzel ellentétben az északi, nedvesebb klímával rendelkező országokban – mint Dánia, Finnország és Svédország – jelentős termésmennyiség-növekedés figyelhető meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

A nyári gondozás sokat számít a szamóca termőképességében

2026. augusztus 3. 08:10

A szüret befejezésével nem ér véget a munka a szamócában. A nyári ápolás döntően befolyásolja a következő évi termést.

Így lesz sikeres az őszi betakarítás

2023. augusztus 14. 11:10

Az egész évben lelkiismeretesen nevelt növényünket hatékonyan és kiváló minőségben kell betakarítani, amit egy nem kellően átszerelt kombájnnal nem tudunk kivitelezni.

Mángold: salátaként, főzelékbe, élelmiszerként és gyógynövényként is alkalmazható

2024. szeptember 19. 14:40

A mángold tele van tápanyagokkal, így egész évben friss vitaminforrást biztosíthat. Legyen szó salátáról, főzelékről vagy köretként való felhasználásról, a mángold kiváló alapanyag.

Mit érdemes tudni a rebarbaráról?

2025. május 12. 05:40

Nézzük most meg azt, hogy mit érdemes tudni a rebarbaráról, erről a sokoldalú évelő növényről!