11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Agrárgazdaság

A jó december sem mentette meg az agrárcégek tavalyi évét

Agrofórum Online

A december egyértelműen pozitív összképet mutatott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég tőzsdei teljesítménye kapcsán, hiszen 20 vállalat tőzsdei árfolyama pluszban zárt saját devizában nézve, és csak 5 cégé csökkent.

A november még vegyes összképet mutatott, az október pedig alapvetően még árfolyamcsökkenést hozott, szeptemberben is hasonló volt a helyzet. Az augusztus is árfolyamcsökkenést hozott, hiszen akkor 19 vállalat tőzsdei árfolyama esett, míg júliusban még 18 vállalat tőzsdei árfolyama zárt pluszban.

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett befektetési alapok éves teljesítményét nézve 3-24 százalékos zuhanást jeleznek a mutatók.

Erős ingadozásban a Kernel

A főleg a napraforgó-ágazatban tevékenykedő ukrán székhelyű Kernel Holding varsói tőzsdére bevezetett papírjainak árfolyama 25,3 százalékkal emelkedett decemberben. A Cal-Maine Foods, az Egyesült Államok legnagyobb tojástermelője árfolyama is nőtt, 16,5 százalékkal ment feljebb a papírok ára az elmúlt hónapban. A három legjobban teljesítő papír közé 15,6 százalékos drágulással a kompakt rakodókat gyártó, dél-koreai Doosan Bobcat Inc. került még be. 

Nagy cégek a sor végén

A múlt havi lista végén az amerikai mezőgazdasági árukereskedő nagyvállalat, a Bunge papírjainak árfolyama áll 7,6 százalékos havi zuhanással.

Második legrosszabb 3,8 százalékos tőzsdei árfolyamcsökkenéssel a mezőgazdasági termékek, főleg a gabona, az olajosmagvak és fehérjenövények egyik vezető kereskedő és feldolgozó cége, az amerikai Archer-Daniels-Midland Company. Az erdőgazdálkodásban és fakitermelésben használatos gépeket és szoftvereket kínáló finn Ponsse Oyj 3 százalékos csökkenéssel fejezte be az elmúlt hónapot.

Szélsőséges cégek

Az egész esztendőt nézve a globális traktorgyártó CNH Industrial NV résztulajdonában álló török traktorgyártó, a Türk Traktör áll a lista elején 119,3 százalékos ralival. Itt jelentős a számottevő török inflációs hatás. A lista végén a Kernel Holding áll 50 százalékos árfolyamzuhanással.

Majdnem tíz százalékos mínusz

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok kurzusai 3-24 százalékos mínuszt mutattak 2023 egészére. A VanEck Vectros Agribusiness ETF, amely az etfdb.com adatai szerint az egyik legjelentősebb agrárpiaci ETF, 8,6 százalékos mínuszban áll. Az ETF által kezelt vagyon nagysága 913 millió dollár. Az iShares MSCI Global Agriculture Producers ETF kurzusa 8,6 százalékkal csökkent, a kezelt vagyon 166,5 millió dollár.

A kisebbeknél a legnagyobb a zuhanás

A First Trust Indxx Global Agriculture ETF-ben 12,66 millió dollár volt, ennek az árfolyama 7,3 százalékkal mérséklődött eddig. Az iShares Emergent Food and AgTech Multisector ETF, amelyben 4,9 millió dollár volt a kezelt vagyon, 2,8 százalékkal értékelődött le. A Global X AgTech & Food Innovation ETF 23,9 százalékkal zuhant, a kezelt vagyon 4,7 millió dollár.

(Vezérkép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

A legtöbb agrárcég részvényei csökkenéssel zárták a szeptembert

2023. október 4. 06:40

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett befektetési alapok első kilenc hónapos teljesítményét nézve is alapos zuhanást jeleznek a mutatók.

Komoly bajban a kávézólánc

2020. június 25. 06:36

A 2017-ben alapított és tavaly májusban az amerikai tőzsdére bevezetett Luckin Coffee arra építi piaci stratégiáját, hogy jelentős mértékben növekszik a kínai kávéfogyasztás.

A május nem sikerült jól az agrárcégeknek a tőzsdén

2023. június 2. 07:34

A május mínuszokat hozott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen csupán 5 tőzsdei árfolyama emelkedett saját devizában nézve és 20 vállalaté pedig csökkent.

Félmilliárdos leírás a BASF-nél

2019. október 1. 12:49

A BASF vezérigazgatója bejelentette, hogy 500 millió eurós egyszeri negatív tétel sújtja majd a 2019-es eredményt.