31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Agrárgazdaság

A műtrágya most a legolcsóbb, idén már csak nőni fog az ára – állítják elemzők

Agrofórum Online

Lassú, de rendületlennek tűnő növekedésnek indult a műtrágya ára. Szakértők szerint a trend egész évben folytatódik majd, vagyis ezután csak drágábban vásárolhat, aki még nem törődött a beszerzéssel.

Emelkednek a műtrágyaárak, ám a gazdálkodók egyelőre nem lépnek, kivárnak a vásárlással – mutatott rá az Agrarheute szakoldal. A megállapítás elsősorban Németországra vonatkozik, de a trend minden bizonnyal a magyar piacra is érvényes.

A termelők jelenleg a betakarítással és a raktárak feltöltésével vannak elfoglalva, részben ennek tudható be a passzivitásuk. A tendencia mindenesetre érdekes, hiszen a földgázárak továbbra is alacsonyak, ennek ellenére a nitrogénműtrágya ára rendületlenül kúszik felfelé, jelenleg 460 euró körül van tonnája.

Ez persze még messze van a 2022. március-májusi 1300 euró környéki csúcstól, de az irány egyértelmű. A KAS (mészammonsalétrom) esetében a trend még világosabb, már a 300 eurót közelíti tonnája, ami 20 euróval magasabb, mint július legelején.

Az Agrarheute vihar előtti csendként értékeli a műtrágyaárak szívós emelkedését. Néhány országban ezt hasonlóképpen érzékelik, a francia gazdák például komoly felvásárlásba kezdtek, mielőtt végképp elszaladnak az árak. Szakértők szerint augusztusban is biztosan folytatódni fog az emelkedés. Franciaországban egyébként a nitrogénműtrágya 35–60 euróval drágult tonnánként csak a múlt héten, jól tette tehát, aki korábban bespájzolt belőle.

Az elemzők merész jóslata szerint a műtrágya idén már aligha lesz olyan olcsó, mint most. Azok a kereskedők és gazdálkodók, akik nem vásároltak júniusban, valószínűleg kénytelenek lesznek számottevően többet fizetni érte a következő hónapokban.

Németországban jelenleg 280 euró körül kell fizetni a folyékony műtrágya karbamid–ammónium-nitrát-oldatért (AHL), ez szintén több, mint az előző héten volt. A helyzet még nem tragikus, hiszen sokan emlékezhetnek rá, hogy tavaly májusban az AHL árának beszakadásáról cikkezett a sajtó, akkor 770 euró alá esett viszonylag rövid idő alatt.

(Fotó: Samuel Faber/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Precíziós nitrogénkijuttatás az amerikai kukoricaövezetben

2019. május 16. 10:17

A rossz minőségű területeken a műtrágyázást el kell kerülni, amelyeket gazdasági szempontból is inkább megéri természetvédelmi gyepekként hasznosítani, vagy évelő bioenergia növények termesztésére fordítani.

A műtrágyagyártó-óriás növeli hamuzsírtermelését

2022. június 12. 08:36

A hamuzsír ára megugrott, amióta a Nyugat szankciókat vezetett be Oroszország ellen Moszkva ukrajnai inváziója miatt, ami az amúgy is szűk műtrágyapiacot is erősen érintette.

Napraforgó tápanyag-ellátási sajátosságok

2018. március 16. 06:58

A YaraMila műtrágyákban olyan kiegyensúlyozott nitrogénforrást találunk, amely ammonium és nitrát alapú nitrogént tartalmaz.

Mi van a szigorúan őrzött kerítés mögött?

2018. június 8. 09:38

A címben feltett költői kérdése egyszerű a válasz: rend, tisztaság és biztonság. A Borealis L.A.T Kft. lőrinci telephelyén jártunk.